Ilyen 16 évesnek lenni 2016-ban - a világ körül

16 lány a világ minden pontjáról, akik megmutatják, hogy milyen az élet 16 évesen 2016-ban

A 16. év? A legtöbbünk számára ez az év a jogosítvány megszerzésének vágyáról, az első bálról és bulikról, vagy éppen az első szerelemről szólnak. Néhány tizenévesnek azonban egy új élet kezdetét jelenti egy idegen országban, miután el kellett menekülnie a háború sújtotta otthonából, más ekkor nyújtja be az első szabadalmát, van, akinek ekkor jön el az idő, hogy felvállalja homoszexualitását, esetleg pont ekkor kell elkezdeni a divatról blogolni.

Valójában tehát annyi lehetősége van annak, milyen 16 évesnek lenni, ahány 16 éves lány él szerte a világban – szóval nagyjából úgy 50 millió.

Celeste Hoang, a projekt szerkesztője szerint ahogy ők mindannyian egyedi életet élnek, ugyanúgy megvannak a közös pontok is abban, milyen 16 évesnek lenni, teljesen mindegy, hogy ki vagy, vagy éppen honnan jöttél.

„Ezek a 16 éves lányok különböző kultúrákból, helyekről, családi körülmények közül érkeztek, más-más szociális és gazdasági háttérrel rendelkeznek – mondta el –, mégis rengeteg hasonló dologgal küzdenek az életükben.”

Hogy megtudják, milyen 16 évesnek lenni ma,készítettek egy videósorozatot, 16 2016-ban (16 in 16) címmel. A sorozatból képet kapunk 16 olyan fiatal lányról a világ számos pontjáról, akik 2016-ban töltötték be, töltik be a 16. életévüket, és dokumentálja mindannyiuk más és más, mégis meglepően hasonló életét. A Take Part dokumentumfilmes csoportnak olyan alkotásokat köszönhetünk, mint az Én, vagyok Malala (He Named Me Malala) vagy az Élelmiszeripar Rt. (Food Inc.).

A mostani film szereplői között ugyanúgy találunk kisvárosi lányt Kentuckyból, szíriai menekültet, aki most Németországban él, vagy hihetetlenül tehetséges vietnami diáklányt. Az életük igen látványos különbségei mellett meglehetősen sok a hasonlóság is. A 16 évesek a világ minden pontján küzdenek nagyon hasonló dolgokkal is.

Példának okáért a randizással. De emellett hasonlóan rajonganak a sztárokért is. „Ez valami olyan dolog, ami rám ugyanúgy jellemző, akár mindenki másra a generációink között – véli Hoang. – Még Haiana, a szíriai menekültlány – aki rengeteg borzalmas dologról tud beszélni, amit látott, szörnyűségekről, amelyeken keresztülment –, még néha ő is képes néha olyanokat mondani, hogy: Ha látnám élőben Bruno Marsot, abba tuti biztos belehalnék!”

shutterstock 136470245

Szóval, miért is készült a sorozat a 16 16 éves lányról '16-ban (természetesen a címen kívül)? Azért, mert a kamaszok érdekes és értékes emberi tapasztalatai nem csak önmagukban érvényesek, tökéletes képet is adnak arról is, milyen nőnek lenni, nőként felnőni a mai világban.

Ez a sorozat emlékeztet minket arra, hogy ha valóban jobb helynek akarjuk ismerni a világot, biztosítanunk kell, hogy minden lány megkapja a megfelelő oktatást, lehetőségeket, és a neki járó alapvető emberi jogokat is. Ezeket a videókat nézve nehéz nem optimistán tekinteni a világunk jövőjére.

„Könnyű elfogadni a kliséket arról, hogyan töltik a fiatalok az idejüket, non-stop a telefonjaikat nyomogatva, állandóan szelfiket készítve, de miközben ezekkel a lányokkal dolgoztam együtt, éppen a tökéletes ellentétét tapasztaltam mindennek – magyarázta Hoang. Ők mind olvasott, értelmesen beszélő, igazán lelkes emberek, akiket valóban érdekel az, hogy valami különlegeset tegyenek.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra