Önző, hisztis és a hülyeségig vakmerő a kamasz gyereke? Jól látja. De ez nem baj, sőt, teljességgel természetes, hiszen a kamaszok agya itt tart a fejlődésben. A modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően ma már egyértelmű, hogy a serdülő agy még évekig fejlődik és változik, éppen ezért nem kell elvárni, hogy másokra ugyanúgy tekintettel legyenek, mint egy felnőtt, ugyanakkor butaság lenne ebben a korban abbahagyni a tanulást, vagy felhagyni a nevelésükkel. Sarah-Jayne Blakemore agykutató erről mesélt TED előadásában.
15 évvel ezelőtt még úgy gondoltuk, hogy az agy fejlődésének legjelentősebb része életünk első pár évében megy végbe. Csakhogy, ma már az agyi képalkotó technikáknak köszönhetően a tudósok belelátnak az emberek agyába, és nyomon tudják követni az agy szerkezetének és funkcióinak változásait. Kiderült, hogy egyáltalán nincs vége a fejlődésnek a kora gyermekkorban, hanem ellenkezőleg, az agy igenis továbbfejlődik a kamaszkoron át, egészen a 20-as, 30-as évekig is.
A serdülőkor az az életszakasz, ami a pubertás biológiai, hormonális, fizikai változásaival indul, és akkor ér véget, amikor az egyén elér egy stabil, független szerepet a társadalomban. A prefrontális kéreg, ami az agyban legelöl van, a serdülőkor során az egyik legdrámaibban változó agyterület. Arányait tekintve sokkal nagyobb az embereknél, mint bármely más fajnál, és egy sor magas fejlettséget igénylő szellemi funkciót lát el, mint például a döntéshozatal, vagy az előre tervezés.
De például ugyanez a terület akadályoz meg bennünket abban, hogy valami nagyon durvát, vagy valami nagyon nagy ostobaságot mondjunk. Emellett a társadalmi részvételünkben, mások megértésében, és az önismeret terén is szerepet játszik.
Ennek az agyi területnek a fejlődésére irányuló kutatások szerint egyértelmű, hogy a serdülőkor során drámai fejlődés, változás zajlik itt. A szürkeállomány mennyisége például a lányoknál 11, fiúknál 13 éves kor körül éri el a csúcspontját, majd jelentősen csökkenni kezd.
Ez elsőre rosszul hangzik, de valójában egy rendkívül fontos fejlődési folyamat, mert a szürkeállomány sejteket tartalmaz, és azok kapcsolatait (ezek a szinapszisok). Úgy véljük, a szürkeállomány csökkenése összefügg a szinapszisok "megmetszésével", vagyis azzal a folyamattal, amikor a szükségtelen kapcsolódások eltűnnek. Ez nagyon fontos folyamat, ami részben az adott élőlény (állat vagy ember) környezetétől függ, és ennek során a használatban lévő, fontos kapcsolatok megerősödnek, a fölöslegesek pedig megszűnnek.
Gondolhatunk rá úgy, mint a rózsa megmetszésére. Kimetsszük a gyengébb gallyakat annak érdekében, hogy a fennmaradó, fontos ágak erősebbre tudjanak nőni. Ez hatékonyan finomhangolja az agyszöveteket a fajspecifikus környezetnek megfelelően, a folyamat a prefrontális kéregben és az agy más területein zajlik, méghozzá az embergyermek serdülőkora során.
Na de hogy néz ki ez az emberi kapcsolatokban?
Egy kutatás során serdülőket és felnőtteket hívtak a laborba, és azt vizsgálták, hogy mennyire tudnak ráhangolódni, odafigyelni mások elméjére, mentális állapotaira, érzelmeire. Közben pedig szkennelték az agyukat.
A feladat konkrétan a következő volt: szemből látnak egy csomó polcot, a polcok némelyikén tárgyak vannak. Egy másik ember, a rendező, a polcok mögött áll, ám vannak olyan tárgyak, amiket ő nem lát, mert némelyik polcnak van hátlapja, vagyis a rajta lévő tárgy el van takarva a szeme elől. A feladat az volt, hogy a tárgyakat átrendezzék.
A "rendező" a polcsorok mögött állva irányította a kísérletben részt vevőket, hogy a tárgyakat mozgassák, akiknek emlékezniük kellett arra is, hogy egyes tárgyakat a rendező a hátlapok miatt nem lát, így azok mozgatását nem kérheti. Itt valamiféle konfliktus keletkezik a vizsgálatban részt vevők perspektívája és a rendezőé közt.
Képzeljük tehát el, hogy a rendező azt mondja, mozdítsuk a felső teherautót balra. A polcokon három teherautó van, és ösztönösen a nekünk legfelső teherautóhoz nyúlunk, ám arra is emlékeznünk kell(enne), hogy: "Jaj, ő ezt nem látja, úgyhogy biztos úgy értette, hogy az eggyel alatta lévőt mozdítsam el, ami az ő perspektívájából a legfelső".
Az eredmény pedig az, hogy normál, egészséges, intelligens emberek az esetek felében hibáznak az ilyen kísérletek során.
A szabálykövetés kamaszkorra kialakul
Ugyanezt a feladatot megcsináltatták serdülőkkel és felnőttekkel is, és teljesen más eredményeket kaptak – erről kicsit később.
Utána még egy csavart belevittek a dologba: nincs irányító, vagyis nem áll senki a polc mögött, hanem a feladat az volt, hogy figyelmen kívül kell hagyni azokat a polcokat, amelyeknek van szürke hátlapjuk.
Valójában ez teljesen megegyezik az előző feltétellel, csak annyi a különbség, hogy amikor nincs irányító, akkor emlékezni kell a szabályra, míg az irányítós esetben arra kell emlékezniük, hogy számításba vegyék az irányító szemszögét a további cselekedetek elvégzésénél.
Az eredmény pedig a következő. Intelligens felnőtt emberek az esetek felénél hibáznak, ha van irányító. Ha nincs irányító, hanem csak emlékezniük kell rá, hogy bizonyos tárgyakat figyelmen kívül kell hagyniuk, jóval kevesebbet vétenek.
A serdülők teljesítménye, ha csak szabály van - figyelmen kívül kell hagyni a szürke hátlapú polcokat -, megfelel a felnőttekének. Más szóval, úgy tűnik, hogy minden, ami ahhoz kell, hogy egy szabályt fejben tartsunk és alkalmazzunk, teljességgel készen van az emberben a serdülőkor közepére.
És mi van akkor, ha élő embernek kell megfelelni, nem szabálynak?
Ezzel szemben, ha van irányító a játékban, akkor a serdülők lényegesen rosszabbul teljesítenek, mint a felnőttek. Ez pedig azt jelenti, hogy az a képesség, hogy figyelembe vegyük valaki más szempontját a cselekedeteink meghatározásához, (amit tulajdonképpen a mindennapokban egyfolytában alkalmazunk), fejlődésben van még a serdülőkor közepéig-végéig. Más szóval ez a képesség még kifejletlen a tinikben.
Tehát, ha van egy tizenéves fia, vagy lánya, aki ön szerint gyakran gondban van azzal, hogy mások szempontjait is figyelembe vegye, akkor igaza van.
Szeretnek kockáztatni
Itt van például a kockáztatás. A serdülők hajlamosak kockáztatni, nagyon is. Sokkal többször kockáztatnak, mint a gyerekek, vagy a felnőttek, és ez különösen akkor jellemző rájuk, amikor együtt vannak a barátaikkal. Jelen van egy nagyon fontos késztetés ilyenkor: hogy függetlenné váljanak a szüleiktől, és jó benyomást tegyenek a barátaikra. A kutatók szeretnék mindezt megérteni a limbikus agynak nevezett agyterület fejlődése szempontjából.
A limbikus agy bent van mélyen az agy belsejében, és olyan dogokra hivatott, mint pl. érzelemfeldolgozás, vagy jutalmazás. Jutalomérzetet biztosít, amikor jópofa dolgokat művelünk, beleértve a kockáztatást is. Ez biztosítja az élvezetet a kockáztatásban.
Erről a területről, a limbikus rendszeren belüli területekről kiderült, hogy hiperérzékenyek a serdülőkori kockáztatás jutalmazás-érzékelésére a felnőttekkel ellentétben, és ugyanakkor, az elülső homloklebeny, ami megakadályozza, hogy túlságosan sokat kockáztassunk, serdülőkorban még nagyon is fejlődésben van, kialakulatlan.
Most nem szabad feladni a tanulást!
Az agykutatás tehát megmutatja, hogy a serdülők agya nagyon komoly fejlődésen megy keresztül. A környezet, ideértve az oktatást is, képes megváltoztatni és meg is változtatja a serdülő agyat, és mégis csak nemrégiben vált szokássá, hogy a tiniket rendszeres nevelésben részesítjük.
Száz évvel ezelőtt például még sokkal inkább az volt az általános, hogy a kamaszok munkába álltak, nem lévén más választásuk. És ugyanez a helyzet ma is nagyon sok tini életében szerte a világon.
A világon a tinik negyven százaléka nem részesülhet középiskolai oktatásban. Pedig ez életünknek egy olyan szakasza, amikor az agy különösen fogékony, illetve képlékeny. Kivételes lehetőség ez a tanulás és kreativitás szempontjából.
Azaz, amit sokszor problémának tekintünk a serdülőknél – a nagyfokú kockázatvállalást, gyenge önuralmat, és az énközpontúságot – nem kéne megbélyegeznünk! Ez a viselkedés ugyanis gyakorlatilag az agy változásait követi le, és kiváló lehetőséget biztosít a nevelésre és a társadalmi fejlődésre.
