Ennyibe kerül a tanévkezdés az „ingyenes” oktatásban

Nem akarunk rácsodálkozni az evidensre, aki nem egy barlangban él, az tudja, hogy az iskolába járásnak vannak költségei, még akkor is, ha maga az oktatás ingyenes. Nem rég írtunk róla, hogy hogyan lehet ezeket ügyesen visszavágni, most pedig, hogy elkezdődött a tanév, már jól látni, hogy mi az, amit – nincs mese – mindenképpen ki kell fizetni.

A nyár folyamán természetesen bevásároltuk a gyereknek a szükséges tanszereket, kivéve, ami amúgy is volt otthon. Külön hangsúlyozták, hogy semmiből sem kell új, úgyis leharcolódik év közben, csak használható legyen. Így hagytunk ott a papír-írószerben 30 ezer forintot az elsősre. Igen, drága, jó minőségű táskát vettünk, ha már a saját súlya egyharmadát kell a hátára kapnia mindennap. Minden másból középkategóriát választottunk, nem az olcsó gagyit, de nem is a szörnyen drágát.

shutterstock 212846191

Bútort, ruhát külön nem vásároltunk (széket ajándékba kapott, íróasztal van itthon elég), a tesicuccra nagyjából ötezer forintot költöttünk, tréningruhát nem vettünk újat, mert van.

Majd megtörtént az első szülői értekezlet. Rutinos „anyukaként” már pontosan tudom, hogy erre az alkalomra degeszre tömött pénztárcával praktikus érkezni. Persze az sem baj, ha szeptember 1-jén még nem áll rendelkezésre a megfelelő keret, majd befizetődik valamikor év közben az az osztálypénz, csak hát az már macera, jobb ezen gyorsan túlesni, ha lehet.

Kiderült, hogy az „ingyenes” tankönyvcsomag úgy néz ki, hogy 4500 forint lesz. A tartós példányokból ugyanis az olvasókönyveket azonnal sajátra szeretnék cserélni, hogy tudjanak dolgozni a gyerekek. Emellett kimaradt a hivatalos csomagból egy spéci, írásgyakorló kiadvány, és az angol munkafüzetet is meg kell venni.

Aztán ott van az osztálypénz, amit ugye nem lenne szabad szedni, kivéve akkor, ha mindenki beleegyezik. És persze beleegyeznek a szülők, mert egyrészt kellemesebb az osztálykirándulás, a színházlátogatás, stb. költségét egész évre szétteríteni, mint alkalmanként egyben befizetni, ezt mindenki belátja. Nem is beszélve az apró-cseprő kiadásokról, amiket ebből lehet fedezni. 

Előrelátók egyébként egész félévre vagy évre beadják az első szülőin az osztálypénzt, hogy ne karácsony előtt derüljön ki, hogy van még itt egy ötezer forintos befizetni való. Havi 1500 forinttal számolva erre a félévre 6000 forint lesz.

shutterstock 105754445

Most jönnek az apróbb költségek: kacatos doboz ára 1000 Ft, tisztasági pénz (ebből vesszük az egyenletes minőségű és mindig rendelkezésre álló WC papírt, zsebkendőt, stb.), tudom, ezt sem lehetne, de a másik választás az, hogy nincs WC papír, úgyhogy inkább beadjuk. Ez félévre ötszáz, nem tétel. Valamint a Tappancs újság, amivel esős időben elszórakoznak a gyerekek: 2500. Összesen 4000 forint.

Van itt még egy eléggé megmagyarázhatatlan tétel, a fénymásolás. Vagyis megmagyarázni éppen meg lehet, csak nehéz értelmezni az „ingyenes” oktatás és tankönyv keretei között. A lelkiismeretes tanítók ugyanis a kiváló minőségű tankönyvek mellett egyéb munkalapokat is szeretnek kiosztani a gyerekeknek, és ezek fénymásolási költségét sem az iskola nem fedezi, sem pedig a tanító nem szeretné a saját pénzéből (érthető). Szóval ez is ezer forint egy évre.

Az első szülői értekezleten tehát befizettem összesen 15500 forintot az „ingyenes” oktatásért, miután 35 ezerért bevásároltuk a szükséges kellékeket. Nem sajnálom, tényleg, ha valami jó befektetés, akkor a tanulás az (és amúgy sem lehet elkerülni). Csak hát ez akkor is egy ötvenezer forintos rendkívüli kiadás a 170 ezer forintos átlagbér országában.

Hamarosan pedig érkezik a 12 ezres étkezési csekk, ami egyébként tök jó, mert ennél olcsóbban én sem tudnám kihozni a gyerek etetését (igaz, nem is akarom), csak idén ez most egy szokatlan tétel a tavalyi ingyenes óvodai étkezés után. 

shutterstock 138143633

Közben pedig sokat gondolok a Magyarországon szocializálódott, jelenleg Hollandiában élő ismerősömre, aki most, hogy iskolába megy a gyereke, pavlovilag, reflexből vásárolna neki mindenfélét, legalább egy tolltartót. De nem lehet, mert nem kell semmi. Tényleg semmi, mert Hollandiában még a radírt is az iskola adja. Tudom, az egy másik világ. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra