Milyen kulacsból iszik az a gyerek?

Kidobáltam a gyerekek összes műanyag kulacsát. Csak ültem a konyha közepén a nagy halom felett, és azon gondolkodtam, hogy mit is tegyek. Az átlagos műanyagból kioldódó anyagok ugyanis a kutatások szerint – és a bpA csak a jéghegy csúcsa! – károsíthatják a gyerekek agyát. Minél több tanulmányt olvasok, annál mérgesebb leszek. Ma már a bpA-free felirat sem garancia semmire, a sima pet palack pedig szintén kockázatos, ha újra használjuk. Mit vigyen akkor a gyerek a kirándulásra? Üveg kulacsot???

Hőségben is fontos inni, na de miből is?

Tombol a nyár, a gyerekeket a táborba, vagy az egész napos kirándulásra nem engedem el egy kulacs víz nélkül. Azt senkinek nem kell magyarázni, miért fontos a megfelelő hidratálás, melyre a legjobb választás a tiszta víz, a cukros üdítők, és lenyomozhatatlan aromákkal ízesített lónyálak helyett. De arról vajon tudunk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy miből isszuk azt a vizet, vagy, hogy milyen műanyagból készült a nebulók kulacsa?

shutterstock 111132836
Shutterstock

A meleg, vagy sav (pl. citromsav) hatására ugyanis az átlagos műanyag kulacsokból, pillepalackokból olyan veszélyes anyagok oldódnak ki, mint a bpA, az etilén glikol, vagy az antimon trioxid. Mivel nem bízom abban, hogy a palackozás után biztosan sötét, hűvös helyen várakoznak a pet palackok, pláne, hogy egy kiránduláson nem fog sütni rá a nap, így ma már nem hasznosítom újra gyerek-kulacsként a fél literes kis üvegeket, és én sem iszom pet palackból.

Mi az a bpA és miért káros?

A biszfenol A, - röviden bpA - az egyik legelterjedtebb műanyagipari alapanyag, a polikarbonát műanyagok és az epoxi gyanta alapú mindennapos műanyag tárgyak előállításához használják (pl. poharak, tányérok, evőeszközök, étel és italtároló dobozok, kulacsok), és évente több mint három millió tonnát gyártanak belőle. Ezen túlmenően bpA-t tartalmazhatnak a fogtömések is, illetve a polivinilklorid (PVC) és a kevert alapú műanyagokban is megtalálható.

A bpA általában magas hő (pl. mikrohullámú sütő) vagy sav hatására (pl. citromos üdítőital) oldódik ki az azt tartalmazó műanyagból. A gyártók szerint a kioldódás csak akkor következik be, ha az adott műanyagokat nem tárolják, alkalmazzák, vagy tisztítják megfelelően, ellenkező esetben a bpA kioldódása határérték alatt marad.  

Ez az anyag azért veszélyes egyébként az emberi szervezetre, mert felborítja a hormonháztartás kényes egyensúlyát, mivel xeno –ösztrogénként, azaz a természetes női nemi hormont utánozva működik a szervezetben. Több ezer oldalt teleírtak a tudósok és kutatók, mely mind azt bizonyítja, hogy a bpA több betegség előidézője lehet, így szerepet játszik a későbbi mell-, és prosztata rák, a cukorbetegség, az elhízás kialakulásában, sőt gyerekeknél, és már a magzatnál is az agy elégtelen fejlődéséért, és a korai nem érésért is a bpA a felelős.

A cumisüvegekből már kitiltották

Kanada volt az elsők között 2008-ban, aki felismerte, mennyire veszélyes a bpA, mely károsítja a magzat és a csecsemők idegrendszerét, és további fejlődésükre nézve is ártalmas, így a bpA használatát be is tiltotta a cumisüvegekben, sőt rá két évre az emberi egészségre és környezetre egyaránt veszélyes és mérgező anyagnak nyilvánította.

Az Európai Unióban 2011 júniusa óta tilos a bpA felhasználása a cumisüvegek gyártása során. Ám nem csak a csecsemőkre, hanem már a terhesség korai szakaszától kezdve a magzatra nézve is káros adalék a bpA, hiszen képes átjutni a placentán keresztül, így hozzájárulhat a koraszüléshez, a vetéléshez, és a magzat elégtelen fejlődéséhez egyaránt.

shutterstock 400964893
Shutterstock

Így ellenőrizhetjük, hogy tartalmaz-e bpA-t a gyerek kulacsa

Szóval ott ültem a konyhában a rengeteg műanyag kulacs felett. Már leellenőriztem, hogy az aljukon található kis háromszögbe írt szám alapján milyen műanyagból is készültek a kulacsok, és sajnos, egytől egyig, kivétel nélkül mind tartalmazott bpA-t. A következő pillanatban nem csak a kulcsokat dobáltam a szemetesbe, hanem azokat a műanyag ételtároló edényeimet is, melyek szintén kockázatos műanyagokból készültek.

Így ellenőrizze le a műanyagjait

A módszer egyszerű, rengeteg internetes oldal siet a tudatos fogyasztók segítségére, így könnyű ellenőrizni a számokat. Az egyszerűség kedvéért,

  • azok a műanyagok tartalmaznak bpA-t, melyek alján a kis háromszögben 3-as vagy 7-es található.
  • Ha nincs a műanyag kulacson, vagy tárolóedényen jelzés, hogy miből készült az adott műanyag, melyet a gyártó köteles feltüntetni, azt nem is kell tovább magyarázni, így azok is a kukában végezték.
  • A 3-as jelzésű műanyag a polivinilklorid, azaz a PVC,
  • a 7-es pedig különböző egyéb műanyagok keverékéből áll, melyek között gyakran megtalálhatóak a polikarbonát típusú műanyagok, melyek tartalmazzák a bpA-t.
  • Egyébként ma már bizonyos növényi alapanyagú, teljesen biztonságosnak mondott műanyagok is a 7-es számozást kapják, de ezek mellett feltüntetik az AS, SAN vagy ABS jelöléseket is.

És a bpA-free feliratú műanyagok biztonságosak?

Számos műanyag tárolókat, kulcsokat gyártó cég lovagolta meg a bpA botrányt, és dobta piacra a bpA-free feliratú kulacsait.

GettyImages-80717082
David McNew / Europress / Getty

Ám ha már a műanyagokról beszélünk, akkor tudni kell, hogy a bpA-t nem tartalmazó egyéb műanyagokból, így például a legtöbbet használt PET palackokból (1-es szám a kis háromszögben), is kioldódhatnak veszélyes anyagok, amelyeket ugyan nem bpA-nak hívnak, de attól még bizonyítottan káros hatással vannak az egészségünkre (antimon és etilén-glikol, hogy a két leggyakoribbat említsük).

Amikor a kölykök hátukon a zsákkal mennek a sulis táborba, vagy kirándulni, és a fél literes ásványvizes pet palackot süti a nap, mindig eszembe jut az a mondat, hogy csak akkor oldódik ki belőle a káros anyag, amikor az hőhatásnak van kitéve.

Egyébként szuper, hogy minden közösségi oldalon azzal bombázzák a kisgyerekes anyukákat, kismamákat, hogy a nagy melegben vigyék magukkal kulacsban, palackban a citromos ásványvizet, hiszen az milyen egészséges, akár gyömbérrel, akár mentalevéllel megbolondítva. Teljesen igazuk van, még a szomjat is jobban oltja, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a legjobb, ha üvegpohárból kortyolgatjuk azt, vagy kínáljuk a gyerekeknek.

Végül persze nem vettem a gyerekeknek üveg kulacsot. Inkább olyat választottam, amelyben tuti nincsenek - a tudomány jelen állása szerint - kioldódó káros anyagok. Az élelmiszereinket pedig kerámia, vagy üveg tálakban tárolom a hűtőnkben, ez legalább a pillanatnyi kis győzelem apró örömével ajándékoz meg.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek