Könyvajánló: kamaszok ajánlatai kamaszoknak

Amikor elkezdtem a kamaszoknak szóló nyári könyvajánlón dolgozni, az jutott eszembe, hogy elmegyek az ifjúsági könyvtárba, és egyszerűen megkérdezek egy szakembert. Aztán megláttam a fa alatt ücsörgő, a családi buli közepén is könyvet bújó unokahúgomat, és úgy döntöttem, hogy inkább őt, és néhány barátját fogom megkérni, hogy ajánljanak olvasnivalót a kortársaiknak.

Csupa kipróbált darabot, amit ők maguk is szívesen olvastak. Lili (11), Kíra (12), Bogi (14), Theodor (15) és Norbi (16) könyvajánlója következik, vagyis fiúknak és lányoknak is adunk tippeket, sőt, még azoknak is, akik nem is szeretnek olvasni.

Lili (11) ajánlója:

Lili éppen az Időfutár sorozatot olvassa, jelenleg a negyedik kötetnél tart a hatból. A rádiójátékból lett sikersorozatban minden van, ami egy igazán jó kalandregényhez kell. Szerethető, de nem hibátlan főhősök, időutazás, jók és gonoszok, múlt, jövő, Géza bá, akinél jobb osztályfőnöke senkinek sem lehet, és Búné, akinél rosszabb igazgatóhelyettest keveset hordott még a hátán a föld. Hanna a múltban köt ki, a megmentésére induló kamaszcsapat viszont sajnos az apokalipszis utáni jövőben. Hogyan oldja meg a helyzetet a Bulcsú által föltalált, Szabika nyálával működő féreglyuktelefon? A tudás a rossz, vagy amire használják? Megelőzhető-e a világvége? Hazaér-e Hanna karácsonyra? Fiúknak, lányoknak egyaránt szuperizgi!

B1243425

A Zöld cirkusz izgalmas és fordulatos, egy nyomozás történetéről szól, amelyben sokáig nem lehet tudni, ki a tettes, mindenki gyanús, a feszültség pedig egyre csak nő. A főszerepben egy vándorcirkuszos testvérpár, és ha nem járnak sikerrel, a tolvaj ellopja a kabalavirágot, és képes lesz tönkretenni a családot és a produkciót. Uniszex olvasmány. Jó, gyerekeknek való krimik vannak még, akinek a zöld cirkusz tetszik, Tim mesterdetektívet és a Lasse-Maja nyomozóirodát is szeretni fogja.

B1305704

Szintén nagy kedvenc a Tündérboszorkány sorozat, ez három részből áll. Elsőre azt gondolhatjuk, hogy a Békés utcai általános iskola éppen olyan, mint a többi, aztán lassan kiderül, hogy itt akadnak beszélő szobrok, a könyvtáros egy boszorkány, de persze lehet, hogy nem is gonosz, csak annak tűnik. Az viszont biztos, hogy Nagy Analfa és beépített konyhás nénijei, a Muci nénik mindent megtesznek, hogy leneveljék az iskola gyerekeit az olvasásról. Ha pedig sikerrel járnak, az  azt jelenti, hogy egy könyves tündérnek örökre nyugdíjba kell mennie, méghozzá olyan helyre, ahol nincsenek is könyvek. Pezsgő élet az osztályban, rémes torna- és remek matektanárok, egy kis varázslat, sok barátság és titok, a három kötet inkább talán lányoknak való, nem a sztori, hanem a címe alapján, 10 éves kor fölött fiú ilyen címmel nehezen vesz kezébe könyvet.

B1337811

Lili szintén csatlakozott a Harry Potter ajánlói közé (az első négyet olvasta az ötödiket elkezdte, de úgy döntött, még vár vele).

Könnyű olvasmánynak, vagy kisebbeknek pedig a Torzonborz meséket említette.

Kira (12) ajánlója

A kiskamasz lányok első számú kedvence Rachel Renee Russel:  Egy zizi naplója sorozat, Kíra is ezt ajánlotta elsőként. A kissé lúzer, és eléggé szétszórt Nikki naplóját olvashatjuk, a jól ismert iskolai csoportdinamikával, barátokkal és ellenséggel, sok izgi kalanddal. A sztori végig pörgős és vicces, jókat lehet rajta nevetgélni, bár komolyan venni nehéz lenne a főhőst, és azonosulni sem lehet vele igazán. Kikapcsolódásnak remek, és mivel sorozat, hosszú időre ellát olvasnivalóval.

B1040238

A másik jolly joker a Harry Potter sorozat, ami szintén hosszú időre leköti a kamaszt – habár Kírának még csak az első kettő részt engedte elolvasni az anyukája, mert utána eléggé bedurvul a történet. Ha valaki nem ismerné, J. K. Rowling világhírű regénye a Roxfort varázslóiskolában játszódik, aminek különleges és izgalmas világában még egy felnőtt is el tud veszni. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor az apró-cseprő gondok varázsütésre megoldódnak. A nagy bajokhoz  – a gonosz Voldemort legyőzéséhez – azonban sokáig, évekig kell fejlődnie Harry-nek és a barátainak, méghozzá az olvasó szeme láttára.

B1408537

Közben nagy szerelmek és barátságok szövődnek, kiderül, hogy milyen fontosak a gyökerek, meg az évtizedekkel ezelőtti történések. Szóval egy alaposan felépített regényről beszélünk, ami most már évtizedek óta képes gyerekek millióit rávenni az olvasásra. 

És ha már szabadon ajánlhatott bármit, nem maradhatott ki a lovas szakirodalom sem, ezek közül is a legjobb az Imádok lovagolni című. Ebből sokat lehet tanulni a lovakról, a lótartásról, a lovaglásról, fajtákról és szerszámokról. A téma még akkor is érdekes lehet, ha egyébként nem jár lovagolni a gyerek, de ha igen, akkor szinte nélkülözhetetlen olvasmány.

B1239816

Bogi (14) ajánlója következik

Kiera Cass: Párválasztó sorozata. Elképesztően romantikus és humoros, és még a politikai szál is érdekes. A felsőbb körökben játszódik, vagyis a szerencsések életébe képzelheti bele magát az olvasó, ugyanakkor erős társadalomkritika, a társadalmi igazságosságra érzékenyít. Olyasmi, mint az Éhezők viadala, csak nem hal meg benne senki, és annyira azért nem gonosz és romlott a rendszer, viszont erősebb benne a romantikus szál.

B1326085

Lissa Price: A testbérlők Poszt-apokaliptikus sci-fi-fantasy, hatalmas összeesküvés, minimális szerelmi szállal. Nyomorgó tizenévesek bérbe adják a testüket, hogy gazdag, idős, beteg emberek éljenek benne, amikor szükségük van rá. Elvileg később visszakapná a gyerek a testét, és élhetne benne boldogan, de ebből nem igaz semmi, mert meghalnak. Sikerül-e leleplezni a csúnya-ronda átverést, és pontot lehet-e tenni ennek az égbekiáltó igazságtalanságnak a végére? Izgi.

B1004272

Anna Banks: Szirénia öröksége sorozat Mivel ismét egy sorozatról beszélünk, egy ideig nem kell gondolkozni, hogy mi legyen a következő olvasmány, ha az aktuális véget ér. A világtól elzárva, a víz alatt élnek a szirének, és két királyi ház háborúzik egymással. A béke érdekében időnként házasságot kötnek egymással, de a soron következő királylány megszökik, hogy emberként élhessen. Születik egy félvér lánya, aki nem tud halalakot ölteni, de az, hogy ő kicsoda-micsoda, csak 18 éves korában tudódik ki. Különleges képességek, politikai játszmák, erős társadalomkritika, szabadságra törekvés, tiltott szerelem (Rómeó és Júlia sztori, halál nélkül), minden van benne, ami érdekes.

B1279888

Isaac Marion: Eleven testek: Szintén egy poszt-apokaliptikus fantasy-szerelmes paródia, hatalmasakat lehet rajta röhögni. A zombik átvették az irányítást, de kétféle van belőlük: az okosak és a buták. A buták a legöregebbek, amik nem bírták a vadászatot, megőrültek, veszélyesek és rosszindulatúak, és a többi zombira is rátámadnak. A sztori az egyik zombi srác szemszögéből játszódik, aki egészen szerethető. A fiú neve R, mert nem emlékszik a rendes nevére, a lány Julie, aki egyébként nem is zombi, hanem ember. Ez egy generációkritika: a fiú nem akar rosszat (csak megenni a lányt), de azt sem rossz szándékból, és nem tehet róla, hogy ilyen. A zombiság ellenszere a szerelem, ami mindent megold, még az elhalt kötőszöveteket is újjáépíti.

B1048768

Leiner Laura Szent Johanna sorozata: Egy hétköznapi magyar lány, Reni világában játszódik. Egy különleges alapítványi gimnáziumba jár a lány, ami Pesten van. A sztori attól lesz érdekes, hogy egy tizenéves lány gimis éveit kísérhetjük figyelemmel, akinek nincs is élete, olyan stréber. Szerelmes egy fiúba, de annyira nyuszi, hogy nem mer odamenni, a beilleszkedés is nehezen megy, az első három kötetben összesen két barátja van, és persze könyvmoly. A barátnője butácska és emo-s, de a végén átmegy hippibe. Arnold barátja pedig szociopata (szintén könyvmoly), és egy idő után idegesítően energiavámpír lesz. Az osztályban három lány van összesen, és elég erős a csoportdinamika. A humor, a karakterek, a dinamikus párbeszédek elviszik a történetet. Egyedül a főszereplő lány semmilyen, de azért ő is fejlődik egy kicsit. Az elején nem túl árnyaltak még a karakterek, de végül ez is kialakul. Ugyanakkor nagyon fontos üzeneteket, értékeket hordoz: ne legyél rasszista, merj élni, ne ítélj elsőre, tanulni azért mégiscsak kell, és a többi.  

B869834

Leiner Laura: Bábel Könnyed, nyári olvasmány egy bloggerlányról, és egy nagy buliról. A kedvenc zenekarának a koncertjére készül, közben próbálja helyre tenni a szerelmi életét. Nagy bandázás, szerelmi szál, bár nem egészen azzal, akivel gondolnánk.

B1076582

Leiner Laura: Akkor szakítsunk: A szerelmespár éppen karácsonykor szakít, de a közös barátságokat valahogy meg kéne oldani/osztani. Ráadásul ott van még a szilveszteri buli, amit ilyen körülmények között túl kéne élni – de első körben el is kéne jutni oda valahogy. Nagy rádöbbenések, hogy ki kibe szerelmes, kavar mindenki mindenkivel, de legalább viccesen. Remek vonalvezető, ha az ember éppen kilábalna egy kapcsolatból, mivel más kárán tud tanulni. Ez egy érettségiző csapat, szóval a hogyan tovább dilemma is benne van.

B1235260

Nem olvasó fiúknak/lányoknak

Norbi (16) nem szokott olvasni, viszont szívesen játszik, pl. Warcraftot. Éppen ezért már régóta kíváncsi a háttértörténetekre, hogy jobban megérthesse a játékot, és azt mondja, ha be tudná szerezni, szívesen elolvasná, mert többen is mondták már neki, hogy jók. Ez is egy jó hosszú sorozat, itt van egy kalauz, hogy hogy épül fel a sztori időrendben, itt pedig meg is találtuk a kötetek egy részét. Ha a gyereket csak nehezen tudjuk elkönyörögni-parancsolni a gép elől, egészen használható alternatívaként lehet felkínálni neki.

B1451676

Ugyanezt ajánlhatjuk Minecraft rajongóknak is, ugyanis a kockavilághoz is tartozik többkötetes útmutató, amit azok is szívesen böngésznek, akiket amúgy egy könyvvel a  világból ki lehet üldözni.

B1275649

Szintén a nem olvasó, vagy az olvasásban nem sok sikerélményt találó gyerekeknek lehet jó csali egy-egy igazán klassz képregény, ebben a témában korábban már összeszedtünk egy komolyabb ajánlót, ebben a Rejtő-Korcsmáros képregényektől kezdve Pókemberen és Tintinen keresztül egészen a japán szamurájokig mindenki talál kedvére valót. Kamaszoknak való remek képregények gyüjteménye itt.

Klasszikusok                                                                           

Theodor (15) szerencsés alkat, mindig az a kedvenc könyve, amit éppen olvas, de visszatekintve valóban vannak abszolút kedvencek: méghozzá Jules Verne kalandregényei. Ezek közül is a Nemo kapitány, a Kétévi vakáció és a Rejtelmes sziget tetszett neki a legjobban.

1111001731257

És ha már a régi kalandregényeknél tartunk, szintén jó szívvel ajánlhatók a Tarzan sorozat regényei is (ami szintén már-már végtelenítve olvashatók, de egy nyarat simán el lehet velük tölteni), az újabbak közül pedig Yann Martel: Pi élete című könyvét ajánlották többen is, amelyben egy tizenkétéves hindu fiú hánykódik az óceánon, egy csónakban egy tigrissel, de megoldja.

B1257890
Oszd meg másokkal is!
Mustra