Le a kalappal a radnótis gyerekek előtt!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szerdánként plusz egy uzsonnát kér az iskola, amit rászorulók között osztanak szét. A diákoknak (és szüleiknek) pedig nagyon is helyén van a szíve.

A Radnótiba alapvetően okos gyerekek járnak, ezt lehet látni a felvételi statisztikákon. De, hogy szolidárisak-e eddig nem derült ki, most viszont igen.

Május 11-én ugyanis a "Hozz még egy uzsonnát!" felhívás keretében a porta előtti asztalhoz lehetett vinni egy plusz adag uzsonnát azoknak a gyerekeknek, akiknek, mint írják "ez lesz az egész napi étkezésük". Ezt az akciót szerdánként ismételték, így ebben az évben még kétszer, 25-én és június elsején küldhetnek a radnótis gyerekek ételt a rászorulóknak, akiknek a Budapest Bike Maffia juttatja el a csomagokat, akik szintén aktívan kiveszik a részüket a rászorulók támogatásából.

Fotó: radnoti.hu

A Radnóti honlapjára feltett fotó alapján a gyerekek (és persze a szüleik) nagyon is vevők voltak az ötletre, és mindjárt az első alkalommal rengeteg plusz adag uzsonna gyűlt össze. Szendvicsek, kekszek, alma - minden, ami bírja a szállítást, csak ennyit kértek.

Olvasói update!

"Annyi helyesbítést írnék a cikkbe, hogy ehhez az akcióhoz rengeteg iskola csatlakozott már, és még csak nem is a Radnóti volt az első. (Lásd:  https://www.facebook.com/budapestbikemaffia/ , Lauder, Veres Pálné, stb. ) – szóval ha már le a kalappal, akkor a jó hír az, hogy sokkal több gyerek előtt,  de tényleg, a többi gyereknek biztos rosszul esik, hogy csak a Radnótisokról esik szó." - írta nekünk Márta, és igaza van. Úgyhogy le a kalappal az összes résztvevő iskola, gyerek és család előtt!

Rövid időn belül ez a második alkalom, hogy megemeljük kalapunkat iskolások előtt, legutóbb a "kézenfogva ballagunk" kezdeményezés volt ilyen menő, most pedig a plusz egy uzsonna. Büszkék vagyunk rátok, srácok! (és Önökre is, kedves szülők, akik a plusz egy uzsonnát elkészítették reggel 7 és 7:15 között)  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?