Uber és kamaszok? Felejtse el!

Tudta, hogy az Uber ugyanúgy korhatáros, mint egy malac film? Pedig így van.

Az alapítók valószínűleg nem számoltak azzal, hogy a szülők alig várják, hogy végre lepasszolhassák valakinek a gyerekek logisztikáját, vagyis megszabaduljanak a mindennapos suliba szállítás, majd edzésre/zeneórára/egyéb különórára hurcolás időt rabló feladatától. Nem beszélve a bulizó kamaszok leglehetetlenebb időpontban való begyűjtéséről, esetleg a természetesen cseppet sem részeg tizenévesek éjszakai, önálló hazavergődésének megoldásáról.

Persze ez a problematika nem nekünk jutott eszünkbe, hanem a Business Insidernek, mi az utolsó csepp vérünkig lelkesen szállítjuk a gyerekeket, akárhányat, akárhová. 

Az Uber szerződési feltételei egyértelműen kimondják: 18 éves korig (illetve a nagykorúság eléréséig) nem használhatják önállóan a szolgáltatást, csak szülő felügyeletével. Megkérdeztük miért, és azt a választ kaptuk, hogy azért nem regisztrálhatnak az Uber rendszerébe kiskorúak, mert ez egy szerződés, és kiskorúakkal nem szerződnek. 

Ez eddig rendben is van, a gyerek nem regisztrálhat, viszont mi a helyzet azzal, ha én, mint szülő, a saját regisztrációmmal hívok a gyereknek egy ubert a buliba, ahonnan így nagyjából féláron jut haza, mintha taxizna - végül is én fizetem mindkettőt. Ne adj isten, mi van, ha én regisztrálok a gyerek telefonján a saját kártyámmal, aztán hívjon magának kocsit ő háromkor.

GettyImages-506095348
Al Seib

Ha belegondolunk, sokkal megnyugtatóbb, ha a gyereknek nem jut eszébe részegen kocsiba ülni, a buliba még mindenki eljut valahogy kocsi nélkül is, de hazafelé már lehetnek problémák, és egy-egy kicsit is kieső címre már könnyen lehet 4-5-6 ezer a taxi egy buli után.

És őszintén szólva elég kényelmes is, hogy a gyerek szállítását Uberrel oldjuk meg, már ahol ez lehetséges. Először is a fizetéssel nem kell törődni, mivel a rendszer automatikusan levonja az összeget az autót hívó szülő kártyájáról. Nem kell a gyerekre pénzt bízni, jattolni, visszajáróval pepecselni. Elvileg a biztonsággal sem kellene, hogy probléma legyen (bár a gyakorlatban azért mindig érkeznek elrettentő hírek), mert minden sofőrt értékelnek az utasok, és a szülő a telefonján követni tudja, hogy a gyerek megérkezett-e A pontból B pontba.

És nem utolsó sorban így tényleg tehermentesedik a szülő a gyerek szállítása alól. Jó, minek szül az ilyen, aki még annyi időt se képes rászánni a gyerekére, hogy elhordja az úszásra, (vicceltem, muhaha), de a valóságban, tudjuk, bármi közbejöhet akármikor, például elromlik az autó, vagy megbetegszik a nagyi, és ilyenkor jól jön, ha valaki átveszi a mamataxi szerepét – vagy aznap nem megy a gyerek edzésre.

Valójában az Uber sofőröknek sem egészen nyilvánvaló, hogy mit kellene tenniük, ha megérkeznek egy hívásra, ami egy felnőtt telefonjáról jött, de egy gyerek várja őket. Hagyják ott? Vagy vegyék fel? A szabályzat szerint persze nem utazhatna kiskorú szülő nélkül, csakhogy ha nem tesznek az utas kedvére, azzal azt kockáztatják, hogy rossz értékelést kapnak, amiért aztán búcsút is inthetnek a gyümölcsöző együttműködésnek az Uberrel. Márpedig ez nem túl kecsegtető perspektíva, ha már egyszer valaki átvergődte magát a belépési procedúrán.

Kérdésünkre válaszul, (bár azt nem tudtuk meg, hogy ezt a korhatáros dolgot komolyan gondolják-e, és hogyan akarják betartatni), még azt is leírták, hogy a gyerekeseknek már létezik az UberFAMILY szolgáltatás, vagyis, hogy van a kocsiban gyerekülés. Csakhogy mi pont nem az autósülést hiányoljuk (mivel 135 centi alatti gyerek azért általában mégiscsak rászorul a szülői segítségre), hanem, hogy a tizenévest, akinek nem felügyeletre van szüksége, hanem szállításra, ne kelljen már mindig elkísérni.

Ön szokta Uberrel utaztatni a gyerekét, úgy, hogy nincs ott vele? Ossza meg velünk a tapasztalatait kommentben! 

Oszd meg másokkal is!
Mustra