Egyre több kiskamasz lány boldogtalan

Az elmúlt öt évben a 11-13 éves brit lányok körében 55 százalékkal nőtt az érzelmi problémákkal küzdők száma. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos harmincfős osztályban eggyel több olyan lány van ma, akinek érzelmi gondjai vannak, mint öt évvel ezelőtt. Ez osztályonként három olyan lányt jelent, akik gyakran érzik magukat boldogtalannak, letörtnek, gyakran szoronganak és sírnak. Legalábbis ez derül ki a Journal of Adolescent Health májusi számában publikált tanulmányból

shutterstock 204460750


“Öt év elég rövid idő, így meglepődtünk, amikor kiderült, hogy a lányok körében ilyen mértékben növekedtek az érzelmi problémák.” - mondja dr Elian Fink a University College London kutatója - “Az a tény, hogy az egyéb mentális egészséggel kapcsolatos állapotok változatlanok maradtak azt jelzi, hogy az elmúlt öt évben valami jelentős, főként a lányokat érintő dolognak kellett megváltoznia. Bármi is az oka az érzelmi problémák terjedésének, egyértelműen hatékonyabb közbenjárásra van szükség. Ez magába foglalhatja a tanárok felkészítését a feladatra, és a fiatalkorúak mentális egészségével foglalkozó szervezetek bevonását is.” 

Arról, hogy mi állhat a jelenség hátterében egyelőre csak találgatnak a kutatók, de az egyértelmű, hogy a lányok és a fiatal felnőtt nők nagyobb stressznek vannak kitéve, mint öt évvel ezelőtt. A kutatók szerint a megnövekedett nyomás oka lehet egyrészt az iskolai teljesítményelvárás, másrészt a szociális média felől érkező szexualizáció és tárgyiasítás, vagyis az a tény, hogy társadalmunkban a média a nőt gyakran mint szexuális tárgyat jeleníti meg, azt emelve ki értékként, hogy valaki vonzó, szexi. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra