Karácsonyi (láz)álom
Ezeket szerettétek
Vélemény
Év végére itt van nekünk Karácsony. A szeretet ünnepének hívjuk, pedig gyakran a türelmetlenség, a kényszer és az agresszivitás jellemzi a rákészülést. Jön a Karácsony, s mi egyre feszültebbek leszünk. Mit tegyünk, hogyan ünnepeljünk? Tari Annamária pszichológus és Horváth Gergely (MR2- Petőfi rádió) gondolja végig a választ.
Tari Annamária
„Mikor hagytok fel a vödör imádatával és szeretetével?
Mikor kezditek el a víz keresését?”
(Rumi perzsa költő)
December vége. Szeretet, ajándékok, rohanás, nincs idő semmire, „mit vegyek neki”.
Mióta nem beszélgettünk igazán?
Nincs elég pénz. Zsúfolt üzletek. „Nem tudok jó ajándékot kitalálni neki, már mindene van”.
Közeledik a Karácsony, amikor a tél illata már az utcákon van, a korán sötétedő városban.
Elgyötört tekintetű asszonyok vonszolódnak a piacok környékén, akiken a rabszolgatekintet és az elszántság is látszik, ahogy ragaszkodnak a szerephez, amiben egy kéz legalább három szatyor fülét markolássza. Sorállás a halasnál, a hentesnél.
A plázákban olykor fojtott hangú veszekedések. A „menjünk már innen” és a „nem érted meg, hogy annak nem örülne?” férfihangok a nőknek, akik sokkal jobban bírják a sorbanállást, a tömeget és rekordgyorsasággal térképeznek fel egész gondolasorokat.
A Karácsony energiaigényes ünnep.
Ezek a napok szólhatnak arról is, hogy három estén beszélgethetünk, sütit majszolgatva, mosolyogva. Sokaknak viszont azt jelenti, túl kell élni az együttlevést, a toxikus mennyiségű étkezéseket, aztán vissza lehet térni a rendes kerékvágásba.
A szeretet és az ajándékozás olykor átfordul teljesítendő feladatba, ami megkoronázza az egész éves hajtást, és utolsó nagy erőpróbára késztet.
Ábrándozhatunk arról, hogy jó lenne egy olyan világ, ahol az emberek valóban figyelnek egymásra, nem pénzzel akarják megoldani az érzelmek hiányát és nem tartják a protokoll részének az olyan emberek tessék-lássék megajándékozását is, akikhez valójában nincs is közük.
Még eszünkbe juthatnának gyerekkori karácsonyok, amikor a sütemények illata terjengett a lakásban. Mikor gyerekként silabizáltuk a szakácskönyvet, tébláboltunk a konyhában lesve a kóstolás lehetőségét. Sütiszélek és krémes edények.
A felnőttek gyakran elfelejtik már, mennyire fontos lenne a nyugalom és az egymásra mosolygás. A szeretet – ez a mára elcsépelt fogalom – fontos szerepet játszhatna. A beszélgetések lehetnének őszinték és kölcsönösen figyelmesek. A konfliktusok pedig megengedők és kezelhetők.
A szándék a legfontosabb.
Ha akarjuk, hogy jó legyen.
Ha nem gondoljuk, hogy a másik ember valójában rosszat vagy semmit sem akar.
Ha tudunk hinni abban, hogy még van értelme egymásra nézni.
Az emberi kapcsolatok nehézségei általában kezelhetők, csak hozzá kell fogni, mert magától semmi nem működik. Valakinek el kell kezdeni, nem érdemes másokra várni.
A saját életünk ünnepei tőlünk függenek nagy részben, attól függően, mennyi érzelmet mozgósítunk a cél érdekében.
Szeretni akarattal nem lehet.
Értelmetlenül nem érdemes.
De a vágyat fenntartani arra, hogy átéljük, mindenekfelett fontos.
„s ha minden út lezárva,
se volt hiába,
mindennek megbocsátva
költözz a valóságba.”
(Kiss Judit Ágnes: Bíztató, részlet)
Horváth Gergely
Van egy történet a Bibliában, amelynek első elolvasásakor hívő és hitetlen egyaránt felszisszen. Ábrahám, ez a mai fogalmaink szerinti vénséges vén öregember gyermekáldásban részesül Isten ígérete szerint, majd miután – csodák csodája -, a fiú megszületik, Isten azt kéri az apjától, hogy áldozza fel neki szeretete jeléül. És Ábrahám cselekszik; már sújtásra készül, amikor…
A szeretet ünnepét nehéz úgy megtartani, ha nem is igazán tudjuk, mi az. Mert az a karácsony, amibe a nagyvárosi december sodor bele; nem karácsony. Inkább egy össztársadalmi pszichózis, amelyben a másik iránti szeretetünket az ajándék jelképezi, amire jól fel is készül a kereskedelem.
De a szeretet egészen biztosan nem ez, inkább csak pótléka. Mert a szeretet a másik felé való önzetlen, pozitív viszonyulás, ami elsősorban nem ajándékokban, hanem érzelmekben és cselekedetekben mutatja meg magát.
Isten szeretet – áll a Szentírásban, itt nem szisszenünk fel, jól hangzik. Csak nehéz megértenünk. Szerencsés esetben a családi otthon melege még ma is emlékeztet arra, hogy mit, vagy legalábbis hogyan jó ünnepelni. Egyrészt azért, mert az ünnep odaszánás, amihez csend kell, bennünk és körülöttünk, amiért ebben a szuperszonikus sebességgel haladó világban tudatosan meg kell küzdenünk. Csend. Másfelől a szeretetet nehéz egymagunkban, távolról gyakorolni, kell hozzá egy másik, akinek adok és akivel megosztok, akinek a javát akarom és a javamat adom. Mindezt sokkal könnyebb megtanulni egy olyan családban, ami ma már nem divat; együtt a nagyszülők, a szülők, gyerekek, porcukorfelhő lepi el a szobát, együtt éneklünk, együtt emlékezünk és együtt étkezünk. Aki ennek részese, áldott karácsonya van. Aki még emlékszik arra, hogy volt ilyen, szerencsés ember. Aki giccsnek tartja az egészet, az valószínűleg úgy érezi, hamis szeretetre épül az idill. Ilyen is van. Sőt, olyan is, hogy évenként más karácsonyunk van. Ám akár nagycsaládban, akár kis családban, akár magányosan töltjük, a karácsony elsősorban mégis azért ünnep, mert ezen a napon született meg az, aki a legtökéletesebb példát mutatta mindannyiunknak arra, hogy hogyan lehet, és hogyan kellene szeretnünk.
A szeretet nem evidens. Egyáltalán nem az; apák szívében gyakran barikádozza el magát a fiak iránti szép szó. Az érzés ott lapul bennük, de nem jut el a szájig. Vannak emberek, akik a „szeretlek” kimondásába belehalnának. És vagyunk emberek, akik ebbe a ki nem mondásba tudnunk majdnem belehalni. Azok is közénk tartoznak, akik nem tudják kimondani. A szeretetre szükségünk van, mint az oxigénre. De kitől kapjuk? Kitől tanuljuk?
Isten nem kérte el Ábrahám fiát. De ha emlékszünk a felszisszenésre, akkor talán abból is sejthetünk valamit, mit jelent az, hogy inkább a saját fiát adta – értünk. Jézus a világba jött, hogy tanításával és cselekedeteivel példát mutasson arra a szeretetre, amelyre szükségünk van, és amelyet tökéletlenségünk tudatában is meg kellene célozunk. Jézus nyomát követni, vagy másképp: tanítása szerint élni olyan életesély, amit akkor sem értékelhetnénk eléggé, ha az évből nem csak két, hanem 365 piros betűs ünnep járna vele.
Csak hogy egyértelműen és határozottan tisztázzam: Jézusban hinni nem valami eszement, korszerűtlen, ciki dolog. Anti-trendi, az biztos. De a józan ész is azt diktálja, hogy az értékrendek világi nagy zavara és kuszasága között is egy olyan hangra hallgassunk, aki nem magának akar jót, hanem nekünk. Nem kér érte pénzt, és önfeláldozásával garantálta szavai igazát.
És hogy feltámadt-e tényleg? Nos, a magam részéről hiszem, hogy igen. Naponta tapasztalom jelenlétét azokban az irracionálisnak tűnő, minden silányságom ellenére felém irányuló szeretetekben, amelyeket megtanultam meglátni. A meg nem érdemelt elfogadásokban. A próbára tett hűségekben. A váratlan, kisegítő mosolyokban. A hetvenhetedszeri megbocsájtásokban. És mindez nem azért van, mert én valami extra kiválóság vagyok, hanem azért, mert így szeret Jézus. Így mutat utat.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Tari Annamária
Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus
Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.
Horváth Gergely
Rádiós műsorvezető, író
1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.
Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.
