Hogyan gazdálkodj az időddel?

Egész nap intézkedsz. Telefonálsz, ügyeket intézel, csinálod a papírmunkát, válaszolsz az e-mailekre. Ám rejtélyes módon folyik el az időd, nap végére mintha csak teremne, több dolgod marad elintézetlen, mint ami reggel fogadott. Sebaj, majd holnap.

 

idobeosztas-hatekonyanAz ám, de reggel kezdődik minden elölről. Széthajtod magad, még sincs eredmény. Hét végére már azt sem tudod hol áll a fejed. A magánügyeid úsznak, a gyereknek nincs befizetve az ebédje, egy hete hordozod a táskádban a sárga csekkeket. A cipőd ezen a héten sem került el a suszterhoz. A találkozók egymást érik, nincs elintézve rendesen semmi. S.O.S. és még fontosabb feladatokat oldasz meg a nap folyamán, ami sehova se vezet.

 

Hatékonysági tippek

Először is a céltudatos- sikeres emberek egy dolgot tudnak nagyon profin: szétválasztani az ocsút a búzától. Vagyis meg tudják határozni, hogy mi a valóban fontos, és milyen feladat az, ami csak annak látszik. A feladatokat osztályozzák fontosság és sürgősség szerint. Kezdik a legfontosabb, legsürgősebbel, és folytatják a kevésbé fontossal.

 

Másrészt tudják azt is, hogy egyszerre egy dologra fókuszáljanak. Amíg egy feladat nincs elvégezve, nem kezdenek neki a másiknak. Vagyis, amíg nem végeztek mondjuk egy előterjesztés írással, vagy levélírással, vásárlással, ebédfőzéssel, satöbbi, addig becsukják az internetet, és a chatelést is. Nem állnak le beszélgetni, nem mennek el munka közben másfél órára szívességet tenni másnak.

Nem akarnak egyszerre telefonálni és tárgyalni. Nem akarnak egyszerre ebédelni és tanulni. Miért teszik ezt? Mert pontosan tudják, hogy ha hagyják magukat kiverni a járásukból, vagy más szóval a ritmusból, akkor megszakad a folyamat, és sokkal több időt vesz igénybe újra belerázódni a folyamatba, mintha megszakítás nélkül végigcsinálnák.

 

Harmadrészt a céltudatos, eredményes emberek jó része naponta egyszer nézi át a levelezését. Halczer Dorortya Fheng Sui tanácsadó, író, műsorvezető mesélte, hogy ő minden reggel hét és kilenc között nézi át a leveleit, válaszol a kérdésekre, elintézi a teendőit, és másnap reggel hétig felé se néz a levelezésének. Így nagyon sok ideje megmarad például könyv írásra, tanácsadásra, ismerősökre stb. Van, aki hetente egyszer nézi az elektronikus levelezését. Timothy Ferriss: A 4 órás munkahét  című könyv szerzője havonta. Az is tény, hogy az alkalmazottak nem vállalkozók, így nekik bizonyára sokkal nehezebb kivitelezni, hogy csak napjában egyszer, vagy hetente egyszer nézzenek rá a házon belüli e-mailekre, utasításokra.

 

Negyedrészt a mobiltelefonjukról törlik a "Hagyj üzenetet" funkciót. Sőt, ha valamire nagyon kell figyelniük, addig elnémítják a telefonjukat, amíg kész nincsenek a feladattal.

 

Ötödrészt a századelőn még tudtak valamit a nagyszüleink. Fenn maradtak háztartási naplók, amiből lehet látni, hogy minden feladatnak meg volt a maga napja. Hétfő mosás, kedd piac, ügyintézés, szerda vasalás, csütörtök takarítás, péntek piac, szombat főzés, vasárnap pihenés. Ha anya vagy, remek cikk olvasható Vida Ági blogjában erről a témáról, az anyák szemüvegén át.

 

Hatodrészt sokszor segít a cetlizés is. Napra lebontva meg lehet tervezni a feladatokat. Ha tartjátok magatokat a cetlire írtakhoz, nyugodt, egyenletes tempóban mindent el tudtok végezni.

 

Ha mégsem? Akkor pörögj fel! Egyél gyorsabban, járj gyorsabban, intézkedj gyorsabban, a beszélgetéseid kurtítsd meg. Ragadós – vallja Nógrádi Bence - hiszen a te ritmusod átveszi a környezeted.

 

Egyetértesz? Tiltakozol?

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra