A Mikulással zsarolod a gyereked? Vajon hiba ez?

GettyImages-108315037

Amikor az ember nevelni próbál, akkor először csak szeretettel rászól, figyelmeztet, kér, majd kérlel, később könyörgésbe bocsátkozik. Megfenyegeti utódját, hogy elszámol hangosan háromig, de utána már csak az irgum-burgumban bízhat. Ha mindezzel csak borsót hány a falra, akkor az eszköztár kiapadásával októbertől karácsonyig még egyetlen mentsvár maradhat: a Mikulás, aki még ezt is látja, és akkor nem hoz csokit, csak virgácsot! Brrr… na, ez viszont aztán már tényleg fenyegető erejű, egyben nevelési hiba!

Valamiért nem a Jézuska, nem a húsvéti nyuszi, de még csak nem is anya vagy apa az, aki mindent lát, aki figyel, aki megjutalmazza a jókat és megdorgálja a rosszakat, vagyis teljesíti a népmesei normákat, miszerint a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, hanem a Mikulás. 

„Féljük” a Nagyszakállút, mert elhisszük, hogy kontroll alatt tart akkor és ott is, ahol már anyáék szeme nem lát át a falon,

(s később ebbéli funkcióját, a család beállítottságától függően a Jóisten veszi át). A Mikulás tehát valójában a lelkiismeret hús-vér, testet öltött formája, akin keresztül megtaníthatjuk a viselkedés alapvető elemeit, mi az, amit az öreg jutalmazna, és mi az, aminek nem örül. 

A tekintély kérdése is fontos a nevelésben

Azt mondják, egy gyerkőc az édesanyja mellett a leghuncutabb. Ez az a közeg, amelyben annyira feloldódik, hogy a legtöbbet engedi meg magának: ha elfogadjuk a tézist, akkor valóban érthető, hogy hatékonyabb is, mint anya vagy apa örömével példálózni, mert a piros ruhás, pocakos öreg úrnak sokkal komolyabb tekintélye van. Talán éppen azért, mert nem látjuk orrba-szájba, nincs folyton a nyakunkon, de mégis mindenről tud, lát.

Egyszerre félelmetes és vágyott jelenség.

Kiváltság vele találkozni. Ha pedig egy életben párszor van akkora szerencsénk, hogy a combjára ültet, és dörmögő hangon hozzánk is szól, akkor amellett, hogy összeijedjük magunkat, hatalmas tisztességet is élünk meg. Isszuk minden szavát, odaadjuk neki a cuminkat vagy az alvó nyunyókát, megfogadjuk intelmeit, és örökre fülünkbe zengenek hozzánk intézett szavai.

Mindent lát, és webkamera sem kell hozzá: a Mikulás szuperhatalma
Mindent lát, és webkamera sem kell hozzá: a Mikulás szuperhatalmaRichLegg / Getty Images Hungary

Jó zsaru-rossz zsaru, kettő az egyben

A Mikulásnak még azt is elnézzük, hogy nem csak csokit és apróbb ajándékokat hoz nekünk. Akkor is várjuk minden évben, ha a virgács ugyanúgy a kiscsizma standard tartalma, mint a csokimikulás. Szuperképességeinél fogva a kellő tudás birtokában van ahhoz, hogy ítéletet mondjon felettünk, és hatalmában áll ki is nyilvánítani azt. Ezért aztán amellett, hogy a centit vágva, hetekkel korábban elkezdjük izgatottan várni, közben elegánsan átengedjük neki a rossz zsaru szerepével járó nevelési piszkos munkát is.

Nagyon várjuk, csipetnyi félsszel fűszerezve, és közben nevelési céljainkra is bevetjük
Nagyon várjuk, csipetnyi félsszel fűszerezve, és közben nevelési céljainkra is bevetjükJose Luis Pelaez Inc / Getty Images Hungary

Változó idők, időtálló Mikulás

Érdekes módon világunk felgyorsulása, a technika térnyerése, a globalizáció, a média hatása és egyéb napjainkra igaz és divatos klisék befolyása ellenére, úgy tűnik, a Mikulás-duma még mindig működik. Felgyorsult világunkban van tehát valami, amit még nem darált be ebből a mesés, képzeletbeli csodából a virtuális valóság, a világháló kegyetlenül őszinte és instant információáradata, sem más civilizációs ártalom…

Meddig bízhatjuk az öregre a piszkos munkát? Meddig hiszünk?

Serge Larivée, a Montreali Egyetem neveléspszichológusa közel száz év elteltével megismételt egy kutatást 7–13 éves gyerekek körében. Az első, az 1800-as évek végén zajlott, egész pontosan 1896-ban készült, 1500 gyermekkel, a második 1979-ben, és 

az eredmények meglepően hasonlóak voltak:

a két vizsgált időszakban a gyerekek 46, illetve 44 százaléka szép fokozatosan ébredt a valóságra, és jött rá, hogy az egész azért nem egészen úgy van… Ez a 20. századi gyerekek majdnem 40 százalékának csalódást okozott. A 19. századi gyerekek kicsivel könnyebben emésztették meg a felismerést, de az ismételt vizsgálatban részt vett alanyok közel egynegyede is rosszul viselte a valóságra döbbenést. Érdekes módon viszont, ezzel együtt árulásnak egyik időszakban sem tekintették mindezt a gyerekek, mindössze 2, illetve 6 százalékuk gondolkodott így.

…pedig olyan jó ezt a képet lelki szemeink előtt látni
…pedig olyan jó ezt a képet lelki szemeink előtt látniCreative Frame Studio / Getty Images Hungary

A neveléspszichológus szerint önmagában az az érettségi szint, amikor a gyerekek már megkülönböztetik a képzeletet a valóságtól, még nem elég ahhoz, hogy ettől a mítosztól elszakadjanak, s mindezt egy 1980-as tanulmány igazolni látszik. Ez ugyanis kimutatta, hogy a 7 évesek mintegy fele hisz még a szakállas, pocakos hatalmában és létezésében. Ugyanakkor, amikor szertefoszlik az illúzió, viszonylag könnyen alkalmazkodnak, és partnerek abban, hogy a kisebbek felé továbbra is fenntartsák a látszatot. Vagyis, ha van is nagyobb testvér, aki tudja ügyesen tartani a titkot, mi, szülők, nyerünk még pár évet, amikor rákenhetjük az egész rossz zsaru nyűgöt a lappföldi szánkólovasra.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra