Ajándék felnőtteknek: Karácsonyi konyakos-szegfűszeges szilvacsatni

Húsok mellé, gyümölcsköretek ízesítésére, de egy egyszerű vajas pirítóson és sajtok mellett is imádjuk ezt karácsonyi hangulatú, kicsit forraltbor-ízű csatnit, amit vörösborral, de akár konyakkal is készíthetsz, mindenképpen egyedi gasztroajándék készül majd belőle.

Na nem mintha muszáj lenne ajándékba adnod: szerezz be egy adag szilvát, és keverd addig a vajjal és a fűszerekkel, amíg sűrű, krémes és nagyon izgalmas, fűszeres csatni lesz belőle. Csinálhatsz nagyobb adagot is, hiszen legalább egy hétig élvezheted tartósítás nélkül is ezt a különleges lekvárt. Ennyi idő alatt az összes hozzá illő étel mellett ki tudod próbálni. 

Rengetegféle ételhez illik.
Rengetegféle ételhez illik.matka_Wariatka

Hozzávalók 2 adaghoz

  • 50 deka szilva (kimagozva, összevágva)
  • 1 csésze aszalt szilva összevágva
  • 0.5 deci konyak
  • 1 teáskanál mézeskalácsfűszer-keverék
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 4 evőkanál barnacukor
  • ízlés szerint só és bors
  • 5 deka vaj
  • 1 csapott mokkáskanál mustármag, rózsabors, fokhagymapor
  • 2 nagyobb fej lilahagyma apróra vágva
  • 1 csésze kandírozott narancshéj
Recept idők

Elkészítés:

Puhítsd meg a hagymát a vajon, aztán dobd rá a szilvákat is. Adj nekik fedő alatt legalább 20 percet (ha szükségesnek látod, önthetsz alá egy kevés vizet), majd mehet hozzá a konyak, a narancshéj, a fűszerek és az ízesítők, és így is kapjon még legalább ugyanennyi időt, fedő nélkül. Akkor jó, ha szépen összefő minden, és sűrű, dzsemes állaga lesz a keverékednek. Ha megvagy vele, kóstold meg, és ízesítsd olyanra, ahogy szerinted a legfinomabb. Ha pikánsan szeretnéd, mehet hozzá még balzsamecet, ha édesebben, akkor cukor, de konyakból is keverhetsz még bele az utolsó fázisban. Nagyon extra változatban csilivel, levendulavirággal és mézzel is feldobhatod. 

kapcsolódó Ha van az ősznek íze, az valami ilyesmi: Fűszeres, körtés csatni
Ha van az ősznek íze, az valami ilyesmi: Fűszeres, körtés csatni

Ez a változat egy szelet natúr csirkemellet is feldob, de sajtok mellett is tökéletes, ahogy egy adag gesztenyekrémleveshez kínált vajas pirítóson is.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Még egy isteni karácsonyi maradékmentő szendvics, édes és sós ízek kombinációjából

Egy nagy kanál narancslekvár és szerecsendió dobja fel ezt a klassz szendvicset, nem is kell mellé más, csak néhány maradék sültpulyka-szelet és pár salátalevél.

2020. december25., 06:28

Heti retró kedvencünk: krumplileves füstölt kolbásszal

Imádjuk, mert nemcsak finom, de olyan fogás is, ami mellett nem kell ott állnunk, csak hagyni, hogy kis lángon megfőzze magát ez a finomság. Jó köményes, házi rozskenyérrel szeretjük a legjobban.

2022. február22., 10:08

Ennek az ünnepi diós sültnek minden vega vendég örülni fog

Már csak egy nagy adag gravy, vörösáfonya-szósz és egy finom vajas krumplipüré kell mellé, ha pedig még elegánsabbá tennéd, barackos ragut és narancshéjjal ízesített hercegnőburgonyát kínálj köretnek.

2020. december18., 06:08

Ebben van a bejglicsücskök helye: narancsos-sajtkrémes bejgli pop cake

Ez a sütinyalóka mákos, gesztenyés és akár diós bejgliből is összedobható. Csak törd morzsásra az alapanyagokat, adj hozzá klassz, narancsos aromákat és mártsd kedvenc csokid felolvasztott változatába. A gesztenyésnek akár a fehér csokis matchabevonat is jól áll.

2020. december26., 06:04

Valentin-napi desszertet keresel? Készíts epres-mandulalikőrös tiramisut pohárban!

Amilyen egyszerű, olyan finom, ráadásul kora reggel, munka előtt 10 perc alatt is összedobhatod, így este már csak a hűtőből kell kivenned.

2022. február14., 06:24

Ebben van a maradék sajtok helye: gyors, sütőporos kenyér sajttal és fűszerekkel

Reggelire és a vacsora mellé is remek ez az egyszerű sütőporos kenyér, ami annyira talán nem puha és levegős, mint élesztővel és kovásszal készült társai, cserébe egy gyors keverés és egy rövid sütés után már szeletelheted is.

2020. december26., 06:04

Mustra