Zanza!

mammografia"Látok valamit, amit nem szeretnék", mondta az orvos, miközben vizsgálta a bal mellemet – én csak egy cikket akartam írni a lézeres mammográfiáról, és álmomban nem gondoltam volna, hogy bármi bajom lehet.  

cikk-tipus-riport


Pedig világéletemben a prevencióban hittem, és hiszek is: évente méhnyakrák-szűrés, tüdőszűrés, vérvizsgálat, fogászati kontroll. A mell-dologgal viszont valahogy úgy voltam, hogy az önvizsgálat csalóka, mammográfiára 27 évesen úgysem mehetek, a családomban (lekopogom!) ilyen betegség nem fordult elő, és különben is, az én koromban még nem kell aggódni. Pedig a melldaganat nem életkor alapján válogat, nem feltétele az öröklött hajlam, az önvizsgálat létfontosságú, és mammográfiára bárki mehet, igaz, inkább csak 40-45 év feletti nőknek ajánlják. Kérdés, mi lesz a fiatalabbakkal? 
 

Így építettem volna fel

Ez volt az a kérdés, amelyre - előzetes terveim szerint - felépítettem volna a cikket. Megtudtam ugyanis, hogy már nálunk is elérhető egy lézeres mammográfiás vizsgálat, amelyet korra való tekintet nélkül bárki elvégeztethet, és mivel ártalmatlan, nem csak két évente lehet ismételni. Gondoltam, csak odamegyek, kipróbálom, beszélek az orvossal, megírom a cikket, és majd a végszóban arra buzdítom a nőket, hogy foglalkozzanak a mellükkel... Félreértés ne essék, a cikk vége ez lesz! Csak talán kevésbé hangzik közhelyesen a buzdítás, ha elmesélem, mi történt velem. 

Szóval megkapom az időpontot, azt mondják, a vizsgálat nagyjából egy óra, mert a lézeres mammográfia ultrahangvizsgálattal egészül ki, az orvos kézzel is áttapogat majd, és alaposan ki is kérdez, a végén pedig kiértékeli az eredményeket. Ekkor még úgy gondoltam, az én leleteimen nem lesz mit kiértékelni, vagyis sima ügy: pikk-pakk lemegy a vizsgálat és megírom a cikket személyes élményekkel-tapasztalatokkal (a szerkesztőm legnagyobb örömére). 

A MeDoc Egészségközpontban pici csúszás van, de nem unatkozom, jókedvűen beszélgetek az asszisztensekkel a CT-lézer Mammográfiáról. Megtudom, hogy maga a vizsgálat fájdalommentes, és kényelmes, fekvő helyzetben történik, nincs "emlő-összenyomás” vagy kellemetlen érzés. A berendezés a szervezetre ártalmatlan lézerrel dolgozik, vagyis nincs sugárterhelés - fiatalok, kismamák és implantátumosok is elvégeztethetik. 
 

Lyukas ágy, ima és kérdezz-felelek

A vizsgálóban lekerül a pólóm és a melltartóm, felpattanok az ágyra, amelynek a közepén sértően nagy lyuk tátong - nekem kisebb méretű is elég lenne. Mindegy, úgysem számít milyen és mekkora, csak egészséges legyen! Hasra kell feküdni, a lyukba pedig bele kell helyezni a mellet, először az egyiket, majd a másikat, tulajdonképpen csak lóg lefelé, semmi és senki nem ér hozzá. Oldalanként (és mérettől függően) 8-10 - mozdulatlan - percig tart a vizsgálat, tehát van idő imádkozni. Mivel nekem úgysem lesz semmi bajom, inkább hallgatom a gép kattogását, és arra gondolok, vajon hol jár éppen a lézersugár...

Húsz perccel később a másik vizsgálóban már Dr. Gergely Mária teszi fel a kérdéseket: szedek-e fogamzásgátlót, volt-e mellrák a családban, szültem-e már, szoktam-e vizsgálni magam? Haragos tekintet és fejmosás a jussom, mert utóbbi kérdésre nemmel felelek. Aztán félmeztelenül állok előtte, alaposan áttapogat, nem mond semmit (ez biztos jó jel), jöhet az ultrahang. 

A doktornő lassan, módszeresen vizsgál, nem fáj, de nem is a legjobb érzés. Picit fázom, kezdek nyűgös lenni, mehetnékem van! De legalábbis leszállhatnékom, az ágyról. Az ultrahangos monitorra rálátok ugyan, de nem nézem, minek? Úgysincs semmi "látnivaló". A jobb mellemben valóban nincs. Közben a CT-Mammográfiáról kérdezősködnék (információk a cikkhez), de a doktornő ebben a pillanatban rám szól: „Ne vonja el a figyelmemet, mert most olyat látok, amit nem szeretnék látni, aminek nem kéne itt lennie”. Én meg azt érzem, hogy ott, azon a ponton, ahol nyomja, tényleg van "valami". Most már persze fürkészem a monitort: egy fekete, gömb alakú, pici dolgot látok, kiderül: nem ciszta, nem mirigy. Akkor mégis mi??? Szófoszlányok jutnak csak el hozzám: sejtek, lehet, rossz, jó, kiderül... Egyfolytában arra gondolok, ez velem nem történhet meg, egészséges vagyok, nincs semmi bajom! 
 

Életem leghosszabb 20 perce

A doktornő azt mondja, alapesetben egy ilyen "valami” láttán egyenes út vezetne a biopsziára. Vagyis szövettan következne: tűvel beszúrnak - jelen esetben - a mellbe, mintát vesznek, hogy kiderüljön, jó- vagy rosszindulatú? Álljunk meg! Most komolyan arról beszélünk, hogy a bal mellemben az az "izé” akár még rosszindulatú is lehet? Először is, hadd tegyem már túl magam rajta, hogy van! Mégis mi az??? És ne essenek nekem tűvel! Hiszti, tudom, de az vesse rám az első követ... A doktornő a reakciómat látva megismétli a mondatot: alapesetben… De ez most nem alapeset, hiszen itt van még nekünk a lézeres vizsgálat eredménye, arról ki fog derülni, hogy jó vagy rosszindulatú-e.

Elképzelni sem tudom, min mehet keresztül az, akinek heteket, ne adj’ Isten hónapokat kell várnia egy ilyen típusú eredményre. Emberkínzás. Nekem az a húsz perc is végtelen hosszúságúnak tűnt. Tudtam, hogy a doktornő nézi, és ő már tudja, amit én, a váróban ülve még nem. De úgysem lesz semmi gond, egészséges vagyok! Én csak egy cikket akartam írni. És mi van, ha én is, ha nekem is? Nem magamat sajnáltam - arra gondoltam, ha a legrosszabb választ kapom, hogyan mondom el a családomnak? 
 

De az izémmel foglalkoznom kell

Lenéztek rám fentről: jóindulatú! Hazudnék, ha azt mondanám, megkönnyebbült sírásban törtem ki, vagy örömben a doktornő nyakába ugrottam. A kő ugyan leesett, ami viszont történt, az csak most, egy héttel később tisztult le bennem. Utálom a "mi lett volna ha”-mondatokat. Mégis ez zakatol a fejemben: mi lett volna, ha nem értesülök a témáról, ha nem akarok cikket írni belőle, ha nem jutok el a vizsgálatra és évekig ki sem derül, mi van a testemben? Merthogy van egy jóindulatú "izém” (ami akár rosszindulatú is lehetett volna), amellyel innentől kezdve foglalkozni kell: folyamatos kontroll, hogy nem nő-e, nem változik-e. 

A doktornővel a végén még megbeszéljük, milyen fontos a rendszeres szűrés és az önvizsgálat. Kérve kér (nem kell, most már én is tudom), hogy minden hónapban alaposan vizsgáljam meg magam. Ugyan ez olyan pici, hogy ő nem tapintotta, mégis: statisztikák szerint a daganatok 20-30 százalékát a betegek maguk veszik észre!


MeDoc Egészségközpont

 

cikk-tipus-linkek

Csecse a becse?

Mivel erősítsd a mellizmaidat, hogyan válassz jó és szexi melltartót, miképp ellenőrizd, hogy minden rendben van-e?

Blogmustra