Hárman az ágyban

sexy-pregnantAzt mondják, terhesen jobban kívánják a nők szexet, mint amúgy. Ezt egyébként nyilván férfiak mondják, mert még sosem volt pattanásig feszült a mellük, nem nyilalltak a méhtartó izmaik, nem repedezett a bőrük a hasukon – meg különben is…

 

Az én nőgyógyászom amúgy azt mondta, hogy szexelni szabad, sőt kell egy egészséges terhesség alatt. (Férfi volt.) Minden pozíciót engedélyezett, ami nem kényelmetlen nekem meg a babának. (Esküszöm, nem én faggattam a pozíciókról!) És még azt is mondta, hogy az orgazmus kifejezetten áldásos, mert az összehúzódások serkentik a méh vérellátását, kivéve az utolsó hónapban, mert akkor egy hevesebb aktus idő előtt beindíthatja a szülést.
Szegény kis zigótám!


Két barátnőmmel egyszerre voltunk terhesek. Az egyik első babáját várta, a másik a harmadikat. Az első folyton szexelt volna, de nem mert, a másik mert volna, de nem szexelt. 
Az első attól rettegett, hogy a babának lelki sérülést okoz ezzel (a nőgyógyászunk ugyanis közös volt, tehát a fizikai sérülésről már lebeszélték).
Úgy képzelte szegény, hogy ott lebeg a hasában a baba boldog nyugalomban, ringatózik a magzatvízben, és égi zenét hallgat, amikor is valaki egy nagy bunkóval dörömbölni kezd szentélye ajtaján. A baba ekkor összerezzen, és azt kérdi:
– Jaj, ki az?
De válasz nincs, csak egyre hevesebb dörömbölés. 
Erre a baba rémülten a sarokba kuporodik, remeg keze-lába, és halálra váltan várja az Armageddont.

 Méghogy szex!


A második számú barátnőm ilyenkor mindig könnyezve röhögött, és azt mondta, az ő babája már rég le is pacsizott a kopasszal, és egyáltalán nem fél tőle. De nincs több pacsi, se csapd le csacsi, mert neki már elege van az egészből, hagyják őt békén… méghogy szex!
Mire az első számú barátnőm ráförmedt, hogy milyen közönséges, ráadásul tudatlan is, mert a méh egy zárt közeg, nem jut be oda semmilyen kopasz, még csak az kéne. 
Mire az első számú barátnőm rávágta, hogy hát nem is, az tuti, az övébe meg aztán végképp nem, elég neki a reggeli hányás, az esti szédülés és a közbülső gyomorégés.

Hát, régen volt, bár igaz volt… Tanulságul még csak annyit, hogy a nagyim szerint a terhesség nem betegség, hanem a legszebb, legtermészetesebb állapot, és olyankor lehet ám igazán önfeledten szerelmeskedni, mert az ember lányának nem kell rettegni, hogy úgy marad… Merthogy már úgy van. Hát, ennyit a szexről.


Miért is SZERET egy nő szeretkezni a terhesség alatt?
– Mert kiteljesedettnek, így szépnek érzi magát.
– Mert szexisnek tartja, hogy végre megnőtt a melle.

– Mert megváltozik a hormonszintje
.
– Mert egy picit mintha tilosban járna, és ez mindig izgató
.
– Mert a lelke is érzékenyebb, vágyik a törődésre, kényeztetésre, ami gyakran szexbe torkollik…

Miért is NEM SZERET egy nő szeretkezni a terhesség alatt?

– Az első három hónapban azért, mert örül, hogy él. Fáradt, ingerlékeny, gyakran hányingere van, vagy más panasza.
– Mert túlságosan felelősnek érzi magát a baba miatt, azt hiszi, sérülhet a magzat.
– Mert olyan ciki, hogy a baba is hallja. 

– Mert olyan ciki, hogy a baba is érzi. Na jó, úgy nem, de mégis.
– Mert nem szexre, hanem gyengédségre vágyott volna, amit viszont nem kapott meg.
– Mert bálnának érzi magát, és ezt nem szívesen láttatja.
– Mert átzuhant az ANYA szerepkörbe, és nem tudja előcsalogatni magából a NŐT. (Ez egyébként inkább szülés után jellemző.)

Oszd meg másokkal is!
Mustra