Seprűnyélen és a börtönben

A vágyfokozókat szívják, rágják, dörzsölik. Az extrémebb esetekre jó példa a beléndekből készült balzsam, amelynek rendeltetésszerű használatához egy seprűnyélre is szükség van.


A beléndek az ókorban nagy népszerűségnek örvendett, az ördög füvének nevezték. Az erősen pszichedelikus növényből készült balzsamot a nők (vagy a „fajtalan boszorkánynak” titulált asszonyok) a seprűnyélre kenték, és annak segítségével juttatták a vaginába, hogy még gyorsabban és jobban felszívódjanak az afrodisztikus hatóanyagok.

Más afrodiziákumok fogyasztásához nincs szükségünk seprűnyélre, csak egy jó ügyvédre. E szerek jelentős része ugyanis a kábítószeres tiltólistán szerepel. Na nem azért, mert annyira bevadít, hogy egyből nekiesel a szomszédnak – sokkal inkább tudatmódosító hatásai miatt.

Számos afrodisztikus növény pszichedelikus hatású, nagyobb dózisban pedig akár halálos mérgezést is okozhat. Noha e növényeket a természeti népek biztonságosan, bölcsen és mértékkel használják, a mi nyugati, modern kultúránkban elveszett a tudás – vagy soha nem is volt hagyományuk.

Nincsenek már mellettünk azok a bábaasszonyok, javasasszonyok, sámánok és táltosok, akik a titkos recepteket átadhatnák. És nem is állunk olyan szoros kapcsolatban a környezetünkkel, saját lelkivilágunkkal és a teremtő mindenséggel, mint a természetben élő emberek.

Pszichedelikus, de mellette erősen vágyfokozó hatású növény a kender, a maszlag, a mák, a mandragóra, a nadragulya, a beléndek, a légyölő galóca, a kokacserje, az iboga, az angyaltrombita, az ayahuasca, az epena, a fehér üröm, a farózsa, a koribo, a pejot kaktusz, a tengeri bab, a szulák, az ololiuqui.

A kender, a kokain és a pejot túlnyomó többségét ma már nem pajkos istenségek tiszteletére szippantják, füstölik vagy fogyasztják – az illegális kábítószerpiacon cserélnek gazdát.

 

A legelterjedtebb fogyasztási módo

Füstben
A növényt vagy egy részét pipában, vízipipában, csillumban vagy szivarkában szívják el. Ilyen például a kender, amelynek virágát tisztán vagy dohánnyal keverve fogyasztják. A középkori fürdőkben az általános erotikus hangulat feltüzelésére beléndekmagot szórtak a füstölőkbe.

Porban
Különösen Dél-Amerikában elterjedt a növény porának orrba szippantása, akár orvosi, akár afrodisztikus, pszichedelikus célzattal (például csili, kálmos, epena, angyaltrombita, légyölő galóca, maszlag, koka).

Azonnal
A kokával, bétellel, ginkgóval és ibogával nem sokat teketeróriáznak a helybeliek: csak leszakítják a fáról, és elrágják.

Teában vagy főzetben
A maszlagot és guaranát leforrázzák vagy beáztatják, ahogy a teafüvet. Hasonlóan készítik el a kávét és a kakót is, bár utóbbiaknál a keverékben magát a növényt is elfogyasztjuk, nem csak kioldott hatóanyagait


Bedörzsölve, beöntve

Az olajokat és balzsamokat gyakran fürdővízbe keverik, beöntik, vagy egészen egyszerűen közvetlenül a nemiszervre dörzsölik. Utóbbi esetben nehezen kideríthető, valójában minek is köszönhető a hatás.

 

A neandervölgyinek sem ment mindig

Nesze neked szerelem!

Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek