Ágyban gyenge: kapcsolatok szex nélkül

Öt éve járnak, és hibátlanok együtt. Amikor látjuk őket, úgy tűnik, létezik olyan, hogy zsák meg a foltja. Létezik, de az esetükben az ágyon kívül, mert csak a szex nem működik köztük.

agybanSzexuális összeférhetetlenségről sokan hallhattak már, elsősorban olyan esetekben beszélnek erről, amikor a nő allergiás a férfi ondójára, vagy testnedveik váltanak ki egymásból irritációt, de akkor is összeférhetetlenséget szoktak emlegetni, ha az egyik fél libidója óránként jelez, míg a partneré csak fényévente. Megannyi példája lehet a szexuális össze nem illőségnek, a fenti pár esetében azonban egyszerűen csak nem működnek együtt.

Nem volt ez mindig így

Kapcsolatuk elején a viharos és szerelmes együttlétek alkalmával még ment a dolog - ahogy az lenni szokott. Izgalmas helyszíneken csinálták, naponta többször is megkívánták egymást. Szerelmesen és boldogan teltek a hónapok, amikor az együttlétek előbb csak rutinszerűvé, majd egyre ritkábbá váltak. Havonta maximum egyszer fért bele a szex. Az elején nem tűnt fel, hogy probléma lenne mindez, a szexen kívül az élet összes többi területén megtalálták a harmóniát. Közös a hobbi, a szórakozás, rengeteget utaznak, a beszélgetések alkalmával pedig kimeríthetetlen a témaforrás.

Elmondták, fogalmuk sincs, mikor romlott el az egész

A problémák talán akkor kezdődhettek, amikor alábbhagyott a heves kémia, a szex rutinszerűvé vált, és eljött az idő, hogy kicsit dolgozzanak a nemi életükön. Az elején türelmesen bántak egymással, a lány magyarázta a fiúnak, milyen előjátékra vágyik. Kezébe vette a fiú kezeit, irányította az ujjait, próbálta mutatni, hogyan jó neki. Megesett, néha annyira ideges lett, hogy párja nem érti őt, hogy durván ellökte kezeit, és befordult aludni. A fiú a tempóból nem tudott visszavenni, ő intenzíven, gyakran erőteljesen és durván kívánta a szexet, a lány gyengédsége nem elégítette ki. Persze ő gyakrabban tud eljutni a csúcsra, de az nem az igazi.

Mindketten érezték, és ki is mondták: nem akar összejönni a dolog

Az ördögi kör pedig szépen lassan bezárult. Állandóan attól féltek, megint nem lesz jó. Befeszültek, és megteremtették az ideális alaphangulatot ahhoz, hogy a szex semmi esetre se működjön. Aztán úgy telt el egy év, hogy nem volt semmi szerelmeskedés.

A problémáról gyakran beszélgettek, nem értették, hogyan lehetséges az, ami egyszer tökéletesen működött, az ennyire elállítódjon. Néha óvatosan próbálkoztak - sikertelenül. Végül elfogyott a türelem az ágyban. Egyszerűen nem tudták (tudják) eltalálni azt a hibátlan és automatikus ritmust, ami szex során két ember között kialakul. A fiú szerint azokról a finom szexuális árnyalatokról van szó, amikre alapesetben természetesen ráérez férfi és nő - és amiről akkor tudja meg az ember, mennyire fontos, amikor elveszítette azt. Ők már az agyukat is beviszik az ágyba, irányítani, megoldani és kielégíteni akarnak - az ellazulásnak rég lőttek.

Hogyan viselik szex nélkül?

Ahogy ők fogalmaznak: tudatosan próbálkoznak. Elkezdik a szerelmeskedést együtt, majd külön-külön fejezik be. Gyakran végeznek önkielégítést egymás előtt, és mindkettőjük életében előfordult már, hogy más szexpartert kerestek maguknak - mással működött. Egy időre szétmentek, mondván, szex nélkül nem működhet a kapcsolat. Elengedni egymást azonban nem sikerült. Újra összejöttek. Jelenleg a megoldást keresik, amíg pedig rátalálnak, marad a szexuálterapeuta, a tantra alapjai, a jóga és sok önkielégítés.
Ilyen is van.

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra