Mondtam már, hogy szeretlek? - az időzítés titka

Egy kutatás szerint a futó kalandot kereső férfiak inkább szex előtt, míg a komoly kapcsolatra nyitottak szex után szeretik hallani azt a bizonyos szót. Sokak szerint túlmisztifikáljuk a „szeretlek” kimondását, valaki napjában többször is mondja a párjának, mások viszont nem akarják elcsépelni.

Szeretlek - vannak, akik mindennél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak ennek a szónak: képesek akár a hozzáállásukat is megváltoztatni egy kapcsolathoz, ha elhangzik. A szeretlek kimondására angol nyelvterületen nem véletlenül használják azt a kifejezést, hogy „to drop the L bomb” („ledobni az L bombát”): ezután ugyanis jó eséllyel semmi sem lesz már ugyanaz, az eredmény pedig néha meglehetősen lehangoló.

A futó kalandot keresők szívesen hallják szex előtt

A kiábrándító hatás oka olykor egyszerűen csak a rossz időzítés, hiszen, ami az egyik pasinál beválik, az a másikat inkább elriasztja – mondja Josh Ackerman pszichológus. A szakember több mint 200 férfi és nő körében végzett közvélemény-kutatást arról, hogy mik a tapasztalataik azzal a bizonyos szóval kapcsolatban – írja a Shine.

A pszichológus megállapította, hogy azok a férfiak, akik cseppet sem vágynak komoly kapcsolatra, meglepő módon szívesebben hallják szex előtt a szerelmi vallomást, mert azt hajlamosak úgy értelmezni, hogy „azonnal fektess le”. Mint kiderült, azok a férfiak, akik szeretnék elkötelezni magukat, éppen ellenkezőleg állnak hozzá, vagyis, szex után szeretik hallani azt a bizonyos szót, és a megkérdezett nők nagy része is úgy nyilatkozott, hogy általában az aktust követően vallottak szerelmet a pasinak.

Nem érdemes túlmisztifikálni

Mi is körbekérdeztünk ez ügyben, de úgy néz ki, hogy a mi környezetünkben lévő lányok közül csak kevesen misztifikálják túl a dolgot. Júlia (29) például már évekkel ezelőtt leszámolt azzal, hogy taktikázzon egy kapcsolatban. „Ez a ha nem szeretsz, hát én szeretlek...- dolog elkopik az évekkel, ha ő nem szeret, akkor nem is nekem való. A fiúmmal előbb mondtuk, hogy szeretlek, mint hogy találkoztunk volna - igazából az első gtalk-on –, és teljesen benne is maradtunk”.

Ágota (32) rendszeresen vall szerelmet a barátjának, „a korábbi fickóinak” viszont sosem mondta, „ők túl komolyan vették ezt az egész dolgot”. Szerinte a nők túlmisztifikálják ezt a szót:  ha nem így közelítenének felé, sokkal boldogabb emberek lennének. "Normális ember csak olyannak mondja eleve, akit szeret. Annak meg mondania kell, mert mindenkinek jól esik, akinek nem, az hülye vagy beteg”. Ha pedig fukarkodunk vele, szerinte könnyen úgy járhatunk, „mint a hülye amerikai filmekben: meghal a másik, és csak sajnálkozni tudtok majd, hogy nem mondtátok neki elégszer”.

Azért ne váljon rutinná!

Persze az sem túl szerencsés, ha úton-útfélen ezzel traktáljuk a másikat, mert előfordulhat, hogy a dolog rutinszerűvé válik. Luca (33) első barátja például túl sokszor mondta ki: „ez már sok volt, túl sok, mert én meg nem voltam annyira szerelmes belé, mint ő belém, és nekem nem jött a számra minden második mondatnál. Úgy éreztem, elcsépelte, de szerinte ezt nem lehet. Szerintem sincs rá szabály, hogy mikor kell kimondani, kapcsolata válogatja, de ne ez legyen a kötőszó, mert akkor az értéke már nem annyi”.

Barbara (25) bevallása szerint nagyon szereti ezt a szót: „Szeretem mondani is, hallani is. De attól valamiért összeugrik a gyomrom, ha valaki a telefonban búcsúzáskor mondja rutinból, ez leginkább az amerikaiakra emlékeztet” – mondta. Az sem ritka, hogy valaki lépten-nyomon mondja akkor is, ha a másik majdnem idegen, például ha valami jót tesz neki: „Mondtam már, hogy szeretlek? Ez amolyan mondás nála, nem komoly, csak eleinte fura volt, hogy akkor mit mond majd a szerelmének? De már megszoktam” – mesélte Luca.

Linda (27) szerint is fontos, hogy legyen alapja a szónak, különben elveszik a jelentősége. „Szerintem hiányzik a magyar nyelvből egy normális like szó, amivel lehetne kicsit árnyalni a dolgot. A kedvellek iszonyat béna”. Zita (28) addig nem mondja, amíg nem érzi igazán szerelmesnek magát: „de az eléggé felfokozott pillanat szokott lenni, amikor először kibukik belőlem. Átlag 1-2 hónapba telik. Onnantól állandóan, naponta sokszor kimondom”.

A családban sokszor nehezebb kimondani

Judit (29) nagyon nehezen tanulta meg kimondani, hogy szeretlek, ráadásul az ő esetében ez nem is párkapcsolathoz köthető. „Nálunk a családban ezt soha nem mondta ki senki, én voltam az első: minden bátorságomat összegyűjtöttem és először édesapám fülébe súgtam, hogy nagyon szeretlek. Ha jól emlékszem, nagyon beteg volt akkor, és ez valami olyan dolog volt, amit mindenképp meg kellett neki mondanom. Aztán jött az anyukám, a bátyám és a legjobb barátaim. Mindenki nagyon meglepődött ezen, de valahogy értették, hogy ez most valami komoly vallomás”.

Párkapcsolatban sem dobálózik ezzel a szóval, és amikor kimondja, a mai napig gombóc nő a torkában: „Pasi-téren eddig csak egyszer bírtam kimondani ezt a szót, sok évvel ezelőtt, a párom egy külföldi férfi volt, görög, én mégis magyarul vallottam neki szerelmet. Esküszöm, nem értett belőle egy szót se, mégis pontosan tudta, hogy mit mondok akkor. Az állati szép érzés volt”.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek