Forrónadrágban mentem az első burlesque órámra

Megtanulok vetkőzni 2. rész

A szükséges kellékek beszerzése vélhetően többe fog kerülni, mint maga a burlesque tanfolyam, de egyelőre azt mondom, megéri a befektetést. Az eddig csak a moziból ismert stílus már az első órán magával ragadott. Kisminkeltek, és mellbimbódíszt készítettünk. 2. rész

Tavaly december táján a Youtube-ot böngészve lettem figyelmes néhány új Christina Aguilera-klipre. Némelyikben Cher is feltűnt, és nemcsak a zene fogott meg, hanem a szexi ruhák, sminkek is. Aztán kiderült, hogy ez valójában egy mozifilm, konkrétan a Burlesque, és éppen a bemutatóját csodálom. Ezt mindenképpen meg kell néznem. Nincsenek véletlenek: pár napra rá már láttam is a film óriásplakátját az egyik plaza mozijában. Nyúztam is a fiúmat, hogy ugye, megnézzük. A válasz, mint minden hasonló darabnál: ez barátnős film. Nincs veszve semmi, majd a csajokkal jót szórakozunk rajta, gondoltam. Ez így is maradt volna, ha a filmet valóban vetítették volna a hazai mozik, de ez hetek, hónapok múlva sem történt meg.

Az első alkalomra szigorúan smink nélkül kell megérkezni

Már-már el is feledtem volna a klipeket és filmet, amikor egyik nap Sára - 28, óvónő, a barátnőm - felhívott azzal, hogy nincs-e kedvem Burlesque-tanfolyamra menni, átküldi a linket. Türelmesen vártam én azt a linket, de csak nem jött meg. Majd a facebook-üzenőfalamon találtam rá, innentől persze mindenki tudta, mire készülök. Szerencsére nem jöttek hozzászólások (lévén, hogy nem csak ez a tanfolyam volt meghirdetve a Dollhouse Budoire honlapján), meg különben is, ez még így is inkább viccesnek tűnt, mint szánalmasnak. Gyorsan jelentkeztünk mindketten, befizettük az összeget - 15.000 huf - és vártuk az első alkalmat.

Annyit tudtunk csak: a szükséges kellékek közt van a fűző, a franciabugyi, a harisnyatartó, a neccharisnya és a magas sarkú cipő. Ezeket nekünk kellett beszerezni, és az első alkalomra szigorúan smink nélkül kell megérkezni. Utóbbit már Baboth Írisz, a tanfolyam oktatója írta meg levélben. Franciabugyit és neccharisnyát, illetve magas sarkút kellett szereznem, de ezek közt a cipő okozott csak igazi fejtörést. Alig 35-ös a lábam, ebben a méretben elég nagy kihívás cipőt venni, hiszen a kislábú nők cipőboltja nem esik folyton útba.

A wellcome drink kötelező elem

Végre eljött a nagy nap. Franciabugyi nélkül érkeztem, kiderült, ebből sem könnyű valami ízléseset beszerezni. Olyat szerettem volna, ami eléggé takar, ahol kell, mégse néz ki afféle nagymama-stílusúnak. Addig is maradt egy kis fekete forrónadrág. Sára jóvoltából lett egy necc combfixem, és megtudtam, az Ázsia Center igazi kincsesbányája az efféle szereléseknek. Csak ne lenne annyira messze.

A Blaha Lujza térhez közeli Dollhouse Boudoirban sorra jelentek meg a velünk egykorú lányok, végül összesen heten lettünk. Néhányan már ismerős terepen mozogtak, mivel rúdtáncra is jártak, így ez a közeg nem volt szokatlan számukra. Hogy minél ellazultabbak legyünk, Baboth Írisz pezsgővel kínált bennünket. Innentől kezdve ez várt minket minden óra elején. Kezdetben még talán mindenki kicsit megszeppentebben öltözött át, elvégre pár perc alatt hétköznapi nőkből dívákká kellett varázsolni magunkat. Na jó, ez a dívás dolog kicsit túlzás.

Amíg Baboth Írisz képekben és videón is bemutatta nekünk, honnan ered és milyen is a burlesque a maga valójában, egyesével haladva Sminkes Anikó vett kezelésbe mindenkit. Profiként mindenkit az arctípusának megfelelő vakolattal ajándékozott meg. Az alapozás, púder, pirosító mellé a feketével kihúzott szemek és a vörös rúzs volt a kötelező elem. Közben megtudtam, hogy hol kell még kiszednem a szemöldökömből, meddig húzzam az eddig nem túl nagy kedvenc tust és a rúzst, utóbbiból melyik vörös árnyalat áll igazán közel az arcszínemhez. Az eredmény tetszett, bár elsőre bohócnak éreztem magam vörös szájjal. Azon méláztam, ezt egyedül hogyan is fogom megtenni, hiszen az utolsó órán egy profi fotós előtt pózolunk majd, amihez a sminktől kezdve mindent nekünk kell majd előkészíteni. Nem jöttem rá.

Csináld magad!

Babothtól közben megtudtam, hogy a burlesque mai ikonjának Dita von Teese számít, aki a ruháitól mondhatni dekára kimért mozdulatokkal válik meg, lévén a stílus a sztriptíz elődje. Fontos szabály azonban, hogy a lényeg sosem látszhat, ezért a mellbimbót rendre valamilyen fityegős vagy csilingelős, de általában erősen díszített mellbimbódísz (bindi) takarja el. Így a kreatívabbak helyben nekiláthattak a saját bindijük elkészítésének. A szükséges kellékek: filc, körző, olló, flitterek, strasszok, tollak, tű, cérna és egy kipreparált fülbevaló lógós része. Ugyan a fúzőm és a tollboám a fekete és a piros árnyalataiban játszik, a bindim mégis rózsaszínes árnyalatú lett, de azt gondoltam, ezt majd csak túlélem valahogy. A másikat majd otthon befejezem, hiszen vetkőzős koreográfiát is kell még tanulnunk.

Dita von Teese szinte burlesque szerelésben
Dita von Teese szinte burlesque szerelésben

A mellbimbóink mellett a később enyhén begöndörített hajunkat is kicicomáztuk, így valamilyen játékos, de nem túl nagy fejdísz is része lett a kompozíciónak, amihez Baboth szintén adott pár kelléket, amiben még csak egymásnak pózoltunk. Emellé, csak hogy egészen komplett legyen a cucc, még egy hosszabb kesztyűt is kaptunk, ami állítólag nagyon jól vezeti a tekintetet, így később akár csak ezzel játszogatva is garantált a siker.

Házi feladat: találd ki a saját burlesque neved és egyéniséged

Az este azzal zárult, hogy házi feladatba kaptuk: a következő alkalomra mindenki találja ki, milyen burlesque néven fut majd, és ehhez milyen egyéniséget akar társítani. Nem vicc, ehhez még külön burlesque-név generátort is találtunk a neten, így ezzel otthon jól elszórakoztunk.

Lehetnék cuki (Merry Plenty), vadóc (Georgina Gigi), domina (Jersey Jenny) vagy felfűzhetném az egészet valamilyen fétis köré. A lányok szerint, főleg az erős sminktől, kissé japánosak lettek a vonásaim, így akár a gésa vonalat is követhetném. Be kell valljam, ezen eléggé elgondolkodtam, hiszen még sosem mondták, hogy mandula vágású szemeim lennének. Végül, már kabátban a küszöbön éppen csak átlépve villant be a gondolat: vörös és fekete, ráadásul újabban – köszönhetően a Twilight-sagának – imádom a vámpíros dizájnt, így lehetnék akár Bloody Mary is.

Csak hogy ne unatkozzam: a következő alkalomra a név mellett a másik bindi befejezése, a franciabugyi, a kesztyű, a fejdísz, a tűsarkú és a megfelelő árnyalatú vörös rúzs beszerzése lett a feladatom, ehhez már csak az időt kell megtalálnom. Más kérdés, hogy a tanfolyam árának akár sokszorosát is elkölthetném ezekre.

Folytatjuk.

Fotó: Kováts Dániel

Oszd meg másokkal is!
Mustra