Kamaszok és szex: divatból nem lesznek melegek

A fiatalok szexuális fejlődéséről beszélgettünk egy szexuálpszichológussal, akitől megtudtuk, hogy az emo stílus identitást és életérzést is ad a fiataloknak. A szexuális orientációnak pedig van egy kulturális befolyásoltsága, de ez inkább csak a látszat szintjén jelenik meg. A lányoknál divat, hogy szórakozóhelyeken egymással csókolóznak, de ez általában ez nem azt jelenti, hogy leszbikusak vagy biszexuálisak lennének. Az Y generációnak sem szabadna felnőni a szülői felvilágosítás nélkül.

Tény, hogy a mai fiatalok korán érnek, de nem tudjuk, mi lehet ennek az oka. A tinédzserek érdeklődnek, de nem mindig mernek kérdezni. Nem tudni, miért alakulnak ki a zömében csak a divat által inspirált szubkultúrák, és milyen irányba halad a tinédzserek szexuális fejlődése. A kialakult helyzet a szülők, az iskola, a váratlan felbukkanó trendek - emo, pánszexualitás - vagy a média felelőssége. Ezeket a kérdéseket boncolgattuk Füredi Krisztián szexuálpszichológussal és szexuálterapeutával.

„A tinédzserkor egy nagyon érzékeny időszak az ember életében. Sok örömmel jár, sok újdonsággal, önmagunk megtalálásával, de éppen ezért ez az egyik legnehezebb szakasza az életünknek, hiszen sok minden ekkor alakul ki, ekkor formálódik. Így a szexualitás, a szexuális vágy, a szexuális élet is ekkor alakul ki. A tinédzserek szexualitása még nem kiforrott, ahogy személyiségük és a világképük sem. Ebben a korban keresik a fiatalok önmagukat, a megfelelő világképet, azt, hogy melyek azok a gondolatok és eszmék, amelyeket magukénak vallanak. Ebben a sokrétű identitáskeresésben fontossá válik az, hogy kifejezzék az egyéniségüket, az önálló véleményüket a világról, és ez paradox módon sok esetben abban nyilvánul meg, hogy olyan jegyeket vesznek fel a viselkedésükben, öltözködésükben, amely mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, azt, hogy ők egy olyan körhöz tartoznak, amelyet a ruházatuk vagy kinézetük kifejez, és ezzel a kapcsolódó értékeket, életszemléletet is vallják. Ez egy sajátos önállósodás és önkifejezés, amely legalább annyira szól az egyformaságról is, ami szintén fontos az identitás keresése során.”

Füredi Krisztián szexuálpszichológus

Pszichológus diplomáját a Szegedi Tudományegyetemen szerezte. Egyetemi tanulmányai mellett, és azt követően több terápiás módszerrel, elmélettel és gyakorlattal is megismerkedett. Tanácsadó szakpszichológusi szakvizsgával rendelkezik, melyet az ELTE-n szerzett. Felsőfokú pszichodráma képzésben is részt vett, ennek nyomán pszichodráma vezető is: sok éve vezet ilyen csoportokat és workshopokat. Szexológiát, szexuálpszichológiát, szexuálterápiát a Dr. Szilágyi Vilmos által vezetett képzésen kezdett el tanulni. Dr. Daubner Béla vezetésével hipnoterápiát is tanult, emellett többéves szervezetfejlesztési tapasztalatai során gyakorlatot szerzett többek között a tréningmódszer és a coaching területein.

Identitás, életérzés, egymásra találás

A szexuálpszichológus úgy véli, hogy a fiataloknál a szexualitás kifejezését és megélését nagyon nagy mértékben befolyásolják a kulturális trendek és azok az ingerek, amelyek a médián keresztül jutnak el hozzájuk. Úgy igyekeznek egyediek lenni, hogy közben azért ne nagyon lógjanak ki a sorból. „Az emo stílus is egy ilyen, amely ad egy identitást, egy életérzést, egymásra találást, amely kifejezi azt, hogy aki így öltözik, az nagyjából hasonlóan szemléli a világot a többiekkel, akik ugyanezt a stílust képviselik. Persze vannak sokan, akik mindezt csak a divat oldaláról közelítik meg, és nem annyira érdekli őket az életérzés. Ez minden hasonló esetben, ilyen módon, egy kevert dolog, mert a divat és az identitás változó súllyal jelenik meg.

A szexuális orientációnak - tehát hogy a személy kikhez, milyen neműekhez vonzódik - is van egy kulturális befolyásoltsága, de ez inkább csak a látszat szintjén jelenik meg. A lányoknál például divat, hogy szórakozóhelyeken egymással csókolóznak, de ez általában ez nem azt jelenti, hogy a csókolózó lányok leszbikusak vagy biszexuálisak lennének. Az esetek nagy részében ez csak egy vagány, bevállalós szerep, amely éppen trendi, de ez az aktuális divat nem befolyásolja azt, hogy hányan melegek vagy leszbikusok.”

A pornó fiktív etalont állít elénk

Talán mindenki emlékszik még az első pornófilmre, amit titkon nézett meg anno, amikor a szülők éppen távol voltak, vagy egy házibulin, amikor a happening kedvéért előkerült egy-egy VHS kazetta. Ebből aztán sok kérdésünkre választ kaptunk (vagy éppen még több merült fel). Megkérdeztük szakértőnket, hogy a pornófilmek ártanak vagy fejlesztenek?

„A pornófilmek igyekeznek kiszolgálni az emberek felfokozott érdeklődését a szexuális ingerek iránt. Természetes, hogy az emberek nagy részének érdeklődését kiváltja az, hogy láthatja mások szeretkezését. Ez egy természetes kíváncsiság, és az is természetes, hogy ez a többségnél szexuális izgalommal jár. A pornófilmeknek ugyanakkor sok hátrányos hatása is van: az emberek saját magukat, illetve partnerüket hasonlítják a film szereplőihez, miközben a film szereplői válogatott szereplők, akik éppen a szépségük és a testi adottságaik alapján általában kiemelkednek az átlagból. Az emberek sokszor ennek hatására leértékelik önmagukat, a saját testüket, a saját teljesítőképességüket vagy partnerük adottságait. A másik probléma, hogy azok a fiatalok, akiknek nincs valós információjuk és tapasztalatuk a szexualitásról, szeretnének tanulni a pornófilmekből, miközben nyilvánvalóan a filmek sok szempontból nagyon távol esnek a realitástól.”

A filmekben nagyon sokszor megjelenik a nők alárendeltsége, kihasználása, megalázása, melyet látva sok lánynak kevésbé válik vonzóvá a szexuális élet, a fiúk számára pedig rossz mintát ad, amely ha megjelenik a szexuális viselkedésben, nehezíti az intim, kölcsönösen örömteli szexuális életet. A filmek általában csak technikai dolgokról szólnak, hiszen ezek látványosak, de nem érintik a szexualitás lelki, érzelmi aspektusát, amely rendkívül fontos, és ugyanakkor szomorú, ha valaki a pornó filmekből tanulva azt gondolja, hogy a szex csak technikai atrakció.

„Sok esetben számolnak be pácienseim arról, hogy a partnerük esetében érzik azt, hogy úgy viselkedik a szexben, mint aki egy pornófilm produkcióját szeretné megismételni, ami zavaró és bántó a partner számára. Ha túl sok pornót néz valaki, akkor a hagyományos szexuális ingerek már nem jelentenek számára izgalmat, ezért az egyre extrémebb filmek felé fordul, és saját szexuális életét is egyre szélsőségesebb szexuális igények határozzák meg.”

Azt hiszik, hogy ők már mindent tudnak

Mit tehet egy szülő az érzékeny korban lévő gyermekéért, ha látja rajta, hogy máshogy viselkedik, mint a többiek? Például, ha fiú létére lányosan öltözik, esetleg a lány viselkedik túl fiúsan? „A szexuális nevelés, mint ahogy az általános értelemben vett nevelés is, nem tinédzser korban kezdődik, akkorra már leginkább csak a korábbi nevelés eredményeit tapasztalhatjuk. Fontos, hogy kisgyermekkortól kezdve nyíltan beszéljük a szexualitásról, a nemiségről, hogy válaszoljunk a gyerek kérdéseire, hogy merjen kérdezni, hogy biztonságosnak érezze ezt a témát és az életnek ezt a területét. Ha ez így történik, akkor könnyebben fog kommunikálni a párkapcsolatban is a szexualitásról, nyitottabb lesz a partnere igényei felé, illetve könnyebben kommunikálja majd vágyait és igényeit, ami fontos eleme az örömteli szexuális életnek.”

Mindezt tehát érdemes megalapozni gyerekkorban azzal, hogy nyíltan és őszintén válaszolunk a gyerek kérdéseire, és megadjuk számára a megfelelő információkat. „Általános és középiskolások körében szervezett szexuális felvilágosítások során az az általános tapasztalatom, hogy a fiatalok többnyire tájékozatlanok, az alapvető kérdéseket illetően is, miközben meg vannak győződve arról, hogy ők már mindent tudnak. Kiderül, hogy a szüleikkel nem beszélnek a szexualitást érintő kérdésekről. Ám a szexuális orientáció alapvetően nem befolyásolható.”

Az extrém szexuális viselkedés a menő?

Megkérdeztük, mi lehet az oka a rengeteg újonnan kialakult (és pszichológiailag definiált) szexuális műfajnak és a fiatalok "korai érésének"?

„A szexuális identitásnak és orientációnak több változata is van. Ezek többsége nem újonnan kialakult, csupán most kicsivel jobban látszik, mint korábban. Ennek az is az oka, hogy a média szereti kiemelni az extrémebbnek minősített szexuális viselkedéseket, míg korábban minderről éppen hogy tilos volt beszélni. Mindezért úgy tűnhet, mintha manapság divatosabb lenne a hagyományostól eltérő szexuális identitást és/vagy orientációt "választani", holott a különbség inkább mindennek a bemutatásában, érzékelésében, felvállalásában van.

Oszd meg másokkal is!
Mustra