Kevin nélkül is reszket a betörő

Biztonságérzetet, biztonságot, nyugalmat hoznak a Telekom által kínált eszközök és szolgáltatások, márpedig a karácsonyhoz közeledve kevesen vágynak ennél többre. Az X-Faktor egykori győzteséhez hasonlóan bárki távolról is őrizheti szeretteit vagy otthonát.

A karácsonyi ünnepek alatt, a rokonlátogatások vagy az éjféli mise idején sokan hagyján üresen otthonukat, ez pedig lehetőséget kínálhat az ilyenkor sem pihenő bűnözők számára. Okoseszközeinkről irányított biztonsági rendszerünk segítségével ma már nem kell a filmklasszikusból megismert trükkökkel elvenni a betörők kedvét a hívatlan vendégeskedéstől. 2015 karácsonyán a Reszkessetek betörők Kevinje sem lenne egyedül a problémájával.

A Telekom által kínált, a legmodernebb technikára épülő szolgáltatások ugyanis segítenek a családdal töltött pillanatokat önfeledté tenni, hiszen otthonunktól távol is meggyőződhetünk róla, hogy odahaza minden rendben van, ha pedig rendelleneset észlelünk, arról is azonnali jelzést kapunk, egyben lehetőséget, hogy a hatóságok segítségét kérjük.

Ma már akár egy egyszerűbb okostelefon és egy-két applikáció segítségével az otthoni laptop webkamerájának képét figyelhetjük az ország másik végéből, de a villanykapcsolók távvezérlésével azt az illúziót is kelthetjük, hogy otthon vagyunk, miközben a nagymama falusi házában majszoljuk a bejglit.

A szülei utazása miatt magára maradt kisgyerek is a kilencvenes évek elejének történelméhez tartozik már, hiszen a fizikai távolság a szélessávú vezetékes és a nagy sebességű 4G mobilinternet korában semelyik családtagnak nem kell egyedül érezni magát, az pedig, hogy valaki képtelen legyen felvenni a kapcsolatot közvetlen hozzátartozóival, az szinte lehetetlen.

Oláh Gergő
Oláh Gergő

A 2012-es X-faktor győztese, Oláh Gergő életében is a biztonságot jelenti a telekommunikáció. „Amikor még az X-faktor győzelem előtt szerény körülmények között éltünk, akkor is óriási segítség volt a két kicsi mellett, hogy mindig nyugodt lehettem, bármi történik is, a feleségem mindig elér mobilon, ha bármelyik gyerek megbetegszik vagy szükség lesz valamire, azonnal tudok segíteni és gondoskodni róluk.” – meséli az énekes. Amióta a tehetségkutató meghozta a hírnevet Gergő számára, sokat van úton, így még fontosabb lett számára, hogy folyamatosan tudja tartani a kapcsolatot távol lévő szeretteivel.

„Ha vidéki fellépések miatt nem lehetek ott a gyerekekkel, akkor is látom őket okostelefonom segítségével, így akár több száz kilométerről is személyesen szoktam elbúcsúzni tőlük. De így tartottam a kapcsolatot Nikivel, amikor néhány hete elindult nála a szülés. Egy előadásról rohantam át az országon, hogy ott legyek mellette kisfiúnk, Nolen Gergő születésénél. A technika számos helyzetben valódi áldás az életünkben. Szinte ott lehetek a családommal, gondoskodhatok róluk, vigyázhatok rájuk még akkor is, ha távol vagyok.” – tette hozzá Oláh Gergő.

Oszd meg másokkal is!
Mustra