Ki látja a lábunkat, talpunkat? Sokan! - Pihe-puha nyári talpak

Zanza!

Életünk során lábaink több tízezer kilométert tesznek meg, és ha megfelelően ápoljuk őket, csökkentjük annak kockázatát, hogy a későbbiekben komoly probléma merüljön fel velük kapcsolatban.

Talpaink kitartóan és hűségesen szolgálnak minket, így nekünk is meg kell hálálnunk ezt, és már akkor jó úton járunk, ha nem feledkezünk meg a rendszeres lábápolásról. A legoptimálisabb, ha naponta foglalkozunk velünk, persze ez kimerülhet a megfelelő hidratálásban. Ilyenkor, a nyári nagy melegben amúgy is nagyon fontos odafigyelnünk egész testünk megfelelő hidratálására, és ez különösképp igaz a talpunkra. A szép nyári lakkok mellett egyáltalán nem mutat jól egyetlen egy kiszáradt, berepedezett lábfej, talp sem!

Egy nappalra szánt lábkrém, mint a Scholl®Velvet SmoothTM nappali krém gyorsan beszívódik, nagyértékű vitaminjainak és összetevőinek segítségével hozzájárul a bőr legfelsőbb rétegének hidratálásához és megakadályozza a felesleges folyadékvesztést, így bőrünk egész nap puha maradhat. Azonban ha reggel vagy napközben nem tudunk bíbelődni a lábkrémekkel, ma már kifejezetten éjszakai használatra kifejlesztett változat is a rendelkezésünkre áll (Scholl®Velvet SmoothTM éjszakai maszk). Nem kell ezen csodálkoznunk, hiszen egyre több szakértő szerint a talp bőrének ápolása éppen annyira fontos, mint az arcbőr ápolása, tehát fényvédőszerekkel is kenjük be őket a strandon!

A napi lábápolás mellett a legideálisabb, ha hetente találunk egy olyan alkalmat, amikor több időt tudunk a talpainkra szánni, legyen az akár csak egy fél órás igazi „made-by-you” pedikűr.

Ma már számos olyan szépségápolási eszköz és készítmény elérhető, amelyeket könnyedén alkalmazhatunk egyéni lábápolási rutinunk során igényeinknek megfelelően. Ilyen például a Scholl® Velvet SmoothTM elektromos talpreszelő, amely gyémánt kristályokkal segíti a hatékony bőrkeményedés-eltávolítást, ráadásul még trendi, pink színben is kapható a készülék. Az elektromos talpreszelő használata egyébként nagyon egyszerű: körkörös mozdulatokat kell végezni a megkeményedett bőrfelületen, s már élvezhetjük is a pihe-puha talp nyújtotta örömöket.

Valószínűleg mindenki számára egyértelmű, hogy a heti lábápolási rutin elengedhetetlen része a lábáztatás. Ehhez remek választás lehet az idei év egyik lábápolási újdonsága, az E-vitaminos Scholl® Velvet SmoothTM lábfürdető. Számos tápláló összetevő található még a lábfürdetőben: zöld kaviár és tengeri szérum.

Egy lábfürdő után pedig mindenképp érdemes ismét hidratálni, sőt, erre ma már alkalmazhatunk intenzív szérumot is: Scholl® Velvet SmoothTM intenzív szérum az első olyan lábszérum itthon, amely hialuronsavat (minden más vegyületnél hatékonyabban véd a kiszáradástól), zöld kaviárt valamint PentavitintTM (a bőrben lévő keratin réteghez kapcsolódva segíti elő a bőr optimális hidratáltságának elérését) is tartalmaz.

További információ

Blogmustra