Szomszédünnep – Nyissunk egymásra!

Zanza!

Országszerte több mint 20 település, összesen majdnem 80 helyszín csatlakozott eddig az idei Szomszédünnephez: arra buzdítunk mindenkit, hogy június 1-jén nyissa ki a kapukat, ismerje meg szomszédait!

A Szomszédünnep célja, hogy a településeken egymás mellett, mégis egymástól elszigetelten élő emberek, akik nap mint nap összefutnak a kapuban, akiknek egy iskolába járnak a gyermekeik, akik ugyanabban a parkban sétáltatják a kutyáikat, akik minden nap ugyanabban a boltban vásárolnak be munka után – egyszóval a szomszédok, akik látásból már jól ismerik egymást, kapcsolatba lépjenek  egymással.

A Szomszédünnep ötlete a kilencvenes évek elején született meg Párizsban, ahol a nehezebb sorban vagy egyedül élő emberek megsegítésére segítőhálót hoztak létre. Karácsonyoztak azokkal, akiknek nincs családjuk, az időseknek bevásároltak, a szülők reggel iskolába vitték az ugyanoda járó gyerekeket a szomszédságból. 1999-ben tartották meg az első Szomszédünnepet 800 lakóépület bevonásával, több mint 10 000 résztvevővel. 2010-ben világszerte már több mint harminc országban közel 10 millió résztvevő és 1300 város és partnerszervezet csatlakozott az Ünnephez, köztük Magyarországról elsőként Pécs: itt 50 helyszínen több mint 2500-an ünnepeltek együtt. 2012-ben már 110 hazai helyszínen közel 13000 szomszéd gyűlt össze, hogy megismerkedjenek egymással.

Az idei Szomszédünnepet június 1-jére tűzte ki a szervezést - az Emberi

Erőforrások Minisztériuma támogatásával - koordináló Hungarofest Nonprofit Kft. A www.szomszedunnep.hu oldalon most is folyamatosan bővül a csatlakozó helyszínek listája, mostanáig országszerte 23 település, továbbá Budapest 11 kerülete, összesen majdnem 80 helyszín jelezte részvételét, az igencsak színesnek ígérkező programokra már majdnem 8000 embert várnak. A legtöbb helyen a finom ételek, saját készítésű sütemények melletti beszélgetés, közös főzés, ismerkedés a program, de másféle közösségi eseményeket is szerveznek. Budapesten, a XI. kerületi Higany utcában például megrendezik a II. Higany utcabált, amelynek része A Higany utca Legfinomabb Süteménye bajnokság is. A négy helyszínnel is részt vevő VIII. kerületben, a Tömő utca 14. szám alatt tavaly megnyílt Leonardo Közösségi Kertben is várják a kertészek a szomszédokat, hogy megmutassák, kik ők, és hogyan zajlik az élet egy közösségi kertben. Egerben, az Iskola utcábanbemutatkozik a Fertálymesteri énekkar, az érdeklődőket beavatják a Petang (francia golyó játék) rejtelmeibe is. Pécsen, a Szabadság utcaban nemcsak az ott lakókat, hanem a nagy múltú, de évtizedekig elhanyagolt Lakits Villát is megismerhetik a látogatók.

Ünnepeljünk együtt!  Csatlakozzon Ön is !

www.szomszedunnep.hu

Blogmustra