Mit tehetünk, ha összecsapnak a hullámok a fejünk fölött?

Zanza!

Az emberek többsége a stressz szó hallatán negatív dolgokra: nyugtalanságra, álmatlanságra, gyomorfájásra, szívdobogásra, izzadásra stb. asszociál. Pedig a feszültség önmagában nem ár­talmas, csak hozzásegít minket ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Ha a stresszhelyzetet a problémával való eredményes megküz­dés követi, akkor a szervezet nem károsodik. Az elfojtott harag, a magunkkal hurcolt sérelmek, a problémákon való rágódás vi­szont állandó riadókészültségben tartja és kimeríti a szervezetet. Nemcsak az a fontos tehát, hogy mi történik velünk, hanem az is, hogyan dolgozzuk fel az eseményeket, miként vezetjük le a fe­szültséget.

Élvezzük a finom falatokat!

Egy finom vacsora szeretteink körében, közös fôzés a barátokkal vagy a különféle kulináris élvezetek elsô számú örömforrásaink közé tartoznak. Már csecsemôkorunkban megtanuljuk, hogy ha fáj valamink vagy zaklatottak vagyunk, akkor az egyik leghatéko­nyabb „nyugtatónk” az evés. Ezzel nincs is semmi baj, de egész­ségünk megôrzése érdekében vigyáznunk kell, hogy az ínyenc­ség ne csapjon át féktelenségbe. Vannak, akik mértéktelen evéssel, ivással terelik el a figyelmet a problémákról, de hosszú távon az önmérséklet a nyerô stratégia.

Kössük le a gondolatainkat!

A feszültség ellen elméletileg hatásos lehet minden olyan tevé-kenység, amely pihentet, jókedvre hangol, és segít elûzni a ne­gatív gondolatokat. Fontos, hogy teremtsünk magunknak lehetôséget igazi pihenésre, amikor nem vagyunk elérhetôk tele­fonon, nem foglalkozunk munkával, a szó szoros értelmében ki­kapcsolódunk. A hangulatunkat alapvetôen meghatározza, mi­lyen az otthonunk, a munkahelyünk. A környezetünket lehetôség szerint úgy kell berendezni, hogy a pihenést, feltöltôdést szolgál­ja. Jó, ha tudjuk, hogy a zaj és az erôs fény jelentôsen fokozza a feszültséget. Stresszoldó tevékenység lehet bármi, ami örömet okoz, és képesek vagyunk belefeledkezni: kertészkedés, az ol­vasás, zenehallgatás vagy bármilyen kreatív tevékenység: a fes­tés, a rajzolás vagy akár a fôzés is.

Érintéssel a feszültség ellen!

Bizonyított tény, hogy minél több tartalmas, szeretetteljes kap-csolatunk van, annál eredményesebben tudunk küzdeni a belsô feszültség ellen. Ki ne tapasztalta volna már, hogy milyen meg-

nyugtató tud lenni egy nehéz élethelyzetben egy kellemes be­szélgetés. Ha a negatív érzelmeket szavakba öntjük, máris fel­vettük a harcot ellenük. Ne feledkezzünk meg az érintés szerepérôl sem: a szorongást csökkentô hormonok közül az egyik legfontosabb a vazopresszin, amely többek között ölelés vagy masszázs közben szabadul fel az agyban.

Mozogjuk ki magunkból!

A mozgás a feszültséglevezetés univerzális eszköze. Mindegy, mit sportolunk, csak legalább húsz percig tartson egy edzés, és tényleg örömet okozzon. A jóga nem véletlenül egyre népsze-rûbb. Nemcsak erôsíti és rugalmasabbá teszi a testet, hanem el is lazítja, miközben a lélek is megpihen. Léteznek különféle stresszoldó, stresszkezelô tréningek, ezeken megtanulhatunk speciális relaxációs technikákat. A tánc, a séta, a kirándulás, a kocogás sokak életkedvét adja vissza egy-egy nehéz nap után. A csapatjátékok, a közösen végzett torna, a mozgás köré szervezôdött klubok nemcsak a testünket teszik fitté, hanem se­gít barátokat szerezni, és lehetôséget teremt az önfeledt kikap­csolódásra. Ne feledjük: a jó kedv minden lelki probléma ellen csodaszer!

Együnk, igyunk a feszültség ellen?

De nem mindegy, hogy mit! Vannak olyan ételek is, amelyek stressz esetén nem ajánlottak. A fekete tea, a kávé és az alkohol serkenti az adrenalin termelôdését, ezért kerülendô. Jó, ha csök­kentjük a félkész ételek fogyasztását, mivel ezek sok mestersé­ges tartósítószert, sót és cukrot tartalmaznak, így tovább ingerlik a szervezetet - ráadásul tápanyagtartalmuk alacsony.

Az orbáncfûtea elterjedt népi gyógymód idegesség ellen, a macskagyökértea pedig valerénsavat tartalmaz, ami a természe­tes nyugtatók fô alkotóeleme.

Van még egy adu ász a feszültség ellen: a magnézium. A túlhaj-szolt életmód következtében több magnéziumot használunk fel.

Ha pedig nem marad elegendô magnézium a szervezetünkben, rosszabbul alszunk, feszültséget, légszomjat, szédülést, tompa izomfájdalmat vagy izomgörcsöket érezhetünk, ráadásul védte­lenebbé is válunk a stresszel szemben.

Kimutatták, hogy a magyar lakosság étrendje csak a szükséges magnéziummennyiség háromnegyedét tartalmazza. Pedig ez az ásványi anyag közel háromszáz enzim mûködéséhez járul hoz­zá, támogatja a normál idegi mûködést és a megfelelô élettani funkciók fenntartását.

A magnézium természetes forrása a bab, a borsó, a lencse, a szója, a mák, a napraforgómag és a tökmag, de sajnos a modern növénytermesztési eljárások és fôzési szokások csökkentik az élelmiszerek magnéziumtartalmát.

Jó megoldás lehet a magnéziumtartalmú ásványvizek és gyógy-vizek fogyasztása valamint a magnéziumtartalmú gyógyszerek szedése. Nem mindegy azonban, milyen készítményt válasz­tunk, mert nem mindegyik magnéziumsót tudja megfelelôen fel­dolgozni a szervezet. Ebbôl a szempontból az egyik legjobb megoldás a magnézium-laktát. Ha a jól ismert Magne B6 márkát választjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem feleslege­sen kapkodjuk be a tablettákat. A Magne B6 magnéziumpótló hatása tudományosan bizonyított, ami nem minden forgalomban lévô magnéziumkészítményrôl mondható el. Ezenfelül szedésekor a magnézium mellett B6 vitamint is juttatunk a szervezetünkbe, amely számos erénye mellett kiegészíti a magnézium hatását, elôsegíti annak felszívódását.

Nem mindegy milyen magnéziumot választ magnéziumpótlásra: a Magne B6–ban lévô magnézium jobban hasznosul, mint a más termékekben található magnézium-oxid.

Egyidejûleg fennálló magnéziumhiány esetén. Vény nélkül kapható gyógyszer. Javallat: magnéziumhiány kezelésére. HU.MGP.12.09.03.

SANOFI-AVENTIS Zrt. 1045 Budapest, Tó utca 1-5. Telefon: (+36 1) 505 0050 Gyógyszerinformációs szolgálat: (+36 1) 505 0055 www.sanofi.hu

Blogmustra