Stílusos szerető, akinek a szerelem igazi színjáték - az Oroszlán

Sugárzóak, tüzesek, tele vannak életörömmel - egészen addig, amíg ők vannak a középpontban. Az Oroszlán jegyűeket csodálni kell, elismerni szépségüket, eszüket, tehetségüket, még akkor is, ha esetleg nincs is nekik ilyen. Cserébe viszont elhalmoznak nagylelkűségükkel és szeretetükkel.

Július 23-án a Nap saját jegyébe, az Oroszlánba lép. Az Oroszlán havában könnyen túlzásokba eshetünk, de ez rendjén is van. Ne legyünk kicsinyesek, hanem eresszük el magunkat, élvezzük az életet, vagy legalábbis tanuljuk meg szeretni az életünket, fókuszáljunk inkább az élet napos oldalára, helyezzük át a hangsúlyt saját magunkra! A július 30-i Oroszlán újhold ráadásul kedvez mindenfajta megújulásnak, új vállalkozásnak, és támogatja új ötletek megvalósulását .

Én, én, én

Ezt a jegyet a Nap uralja, és amilyen a Nap fénye, úgy ragyogja be életét hatalmas életöröme. Lelkesedése és szeretete természetességgel sugárzik róla és átragad másokra. Nem csak a csillagjegyek között hívja fel magára a figyelmet, hanem a való életben is. A 12 csillagjegy közül az Oroszlánról lehet a legtöbb jót, de a legtöbb rosszat is elmondani. A többi tüzes jegyhez hasonlóan rendkívül intuitív és spontán, aki szereti megragadni az irányítást és nem riad vissza az újabb és újabb megmérettetésektől sem. Az állandó „én, én, én” sokszor idegesítő, de ha megértjük, hogy önmaga megvalósítása az elsődleges motivációja ebben az életben, könnyebb őt elfogadnunk. Keresi önmagát, a kérdésre a választ, hogy ki is ő valójában?  Az Oroszlán elég megosztó személyiség tud lenni: vagy elnyeri az emberek szimpátiáját, de akkor nagyon, vagy irígységet szül. Neki végül is teljesen mindegy, a lényeg, hogy vele foglalkozzanak. Imádja a reflektorfényt, a színpadot, a szereplést, és a vezetői szerepet. Azonban gyenge pontja a hiúsága, és nem veszi észre, ha csupán azért hízelegnek neki, hogy elérjenek nála valamit.

Szerelem nélkül nem tud létezni

A szerelem számára nemcsak egy egyszerű játék, hanem igazi színjáték. Szereti érezni, hogy nélküle nincs élet, hogy szükség van rá, de ezt nyíltan sosem vallaná be. Az Oroszlán nő szívét drága ajándékokkal, apró figyelmességgel lehet elnyerni. Ha fel kívánja hívni magára egy férfi figyelmét, pontosan tudja, hogyan helyezze magát előnyös megvilágításba, és félreérthetetlen nyíltsággal flörtöl. Egy Oroszlánt imádni kell, csodálni, körberajongani és hagyni csillogni-villogni. Ezt a királyi vagy királynői stílust akarja megvalósítani mindenhol.

Az életben sokszor játssza a hős, a megmentő, a védelmező szerepét, és párkapcsolatában is ezt teszi: védelmez és dominál. Szerelem nélkül nem élet az élete, de sokszor csak a szerelem érzésébe szerelmes, nem pedig a társába. Párkapcsolatában gyakran az a probléma, hogy szerelmes pillanataiban észre sem veszi, hogy pont a társa kimaradt ezekből a túlidealizált pillanatokból. Odaadó és hűséges társ, akit szeretni kell, és viszonozni hűségét. Féltékeny típus, aki ha szembetalálja magát a konkurenciával nem ijed meg keményebb eszközök bevetésétől sem. Stílusos szerető, aki hatalmas idealizmusával és szeretetével, féltett büszkeségével és naivitásával nagyon is szerethető. Ha azonban bizalmával visszaélünk, minden esélyünket eljátszottuk.

Híres Oroszlánok

Barack Obama, Bill Clinton, Madonna, Roger Federer, Arnold Schwarzenegger, Sandra Bullock, Edward Norton, Halle Berry, Daniel Radcliffe, Audrey Tautou, Mick Jagger, Ben Affleck, Robert de Niro, Jean Reno, Antonio Banderas, Jacqueline Kennedy Onassis, Jennifer Lopez

Mindene a luxus és a hírnév

Szereti a fényűzést, a pompát, a luxust, a drága holmikat és sokszor hivalkodó. A külsőségekre sokat ad, nem kicsit exhibicionista. Ha valamivel nem tudja magára vonni a figyelmet, akkor előtör kisebbrendűségi komplexusa, amit a nyilvánossággal kompenzál - nem véletlen, hogy annyi Oroszlán jegyű dolgozik a szórakoztatóiparban. Ha elgondolkodunk azon, mi áll emögött a viselkedés mögött, rájövünk, hogy az Oroszlán jegyűek önbizalomhiányban szenvednek, ezért foglalkoznak annyit saját magukkal.

Fotó: Glacier Tim
Fotó: Glacier Tim

Ösztönösen olyan embereket vonzanak be életükbe, akik kreatív tehetségükkel segítik őket az önmegvalósításukban. Egy Oroszlán állandóan szerepeket játszik, amit maga sem vesz észre egészen addig, amíg rá nem jön, ki is ő valójában. A még kevésbé tudatos, mondhatni éretlen (gyermeki) Oroszlánok teátrális megnyilvánulásaikról és magamutogató viselkedésükről ismerhetőek fel legkönnyebben.

Üres bankszámla nem akadály

Azt a szót, hogy takarékoskodás, nem nagyon ismeri. Bízik saját kreativitásában és optimizmusában és olyan kicsinyes dolgokkal, minthogy van-e elég pénz a bankszámlán, megveheti-e amire éppen vágyik, nem foglalkozik. Képes túllőni a célon, és a korlátozásokba belebetegszik: olyan nincs, hogy ő valamit nem kap meg. Az Oroszlán jegy híres nagyvonalúságáról, ha szerelmes és jó passzban van, akkor aztán különösen az. Inkább adni szeret, mint kapni, hiszen aki ad, az mindig a másik fölött van. Ez is egyfajta dominancia és hatalom, amit nem tudatosan él meg. Az Oroszlánnak meg kell tanulnia elfogadnia is. Ehhez alázatra van szüksége, aminek általában híján van.

Mindent jobban tud, ha nem, akkor is

Maximalista, de nem úgy mint a Szűz, akit a kudarctól való félelem hajt a tökéletességre, hanem mert versenyszelleme a csúcsra tör, első akar lenni, az egyetlen. Egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy mindent jobban tud, de ha ez mégsem lenne igaz, akkor sem ismeri be tudatlanságát. Előszeretettel hangoztatja véleményét, előtérbe helyezve magát. Életfeladata, hogy magán kívül mások valódi szükségleteit észrevegye, viselkedésének következményeivel tisztában legyen, és őszintén megtanulja tisztelni a másik embert, aki tőle eltérően él és gondolkodik.

Amikor már nincs szüksége másokra, önfeledten tudja élvezi az életét, és bízik saját belső énjében, akkor mondhatjuk azt, hogy az Oroszlán révbe ért: már nem a társaság középpontja akar lenni, mert megtalálta önmaga középpontját és egészséges önbizalommal rendelkezik. És már pontosan tudja, ki is ő valójában, nem mások által, a külvilág által lesz valaki.

Oszd meg másokkal is!
Mustra