Nagy budapesti krémesteszt

kremes-lead

A sütemény, amelyik minden magyar cukrászdában kapható – megkíméljük az olvasót a rossz krémestől, a felesleges pénzkidobástól és gyomorrontástól: megkóstoltunk pár Budapesten kapható krémest, hogy könnyebb legyen eldönteni, hová üljünk be...

8 budapesti cukrászda krémese a ringben!

cikk-tipus-teszt

 

Azért nem a franciakrémest választottuk, mert sejtettük egy korábbi somlói teszt után, hogy sok helyen futnánk bele növényi, mű tejszínhabba, és ettől meg akartuk kímélni magunkat.

sok_kremes

Másrészt azt gondoljuk, hogy a krémes egyik kötelező süteménye lehet a magyar cukrászképzésnek a somlói, a dobostorta és a Rákóczi túrós mellett.

Tesztünk nem teljesen átfogó, mert a Margit híd lezárása óta keletkezett hatalmas dugók miatt az emblematikus Daubner például kimaradt a felsorolásból, pedig azt gyanítjuk, hogy ott tudják a titkot. Kedd délelőtt nyolc helyről sikerült krémest vásárolnunk, jártunk a budai jobb helyeken, de az angyalföldi eldugott kis cukrászdákban is.

Legolcsóbb krémesünk 120, míg a legdrágább 450 Forintba került. Sajnos azt már az elején el kell árulnunk, hogy nincsenek nagy csodák: nem a legolcsóbb lett a legjobb! Jöjjenek a krémesek, a sok finom (és kevésbé finom) nyalánkság után a végén a Legkevésbé Kívánatos Krémes különdíjat is kiosztjuk.

 

Rembrandt Cukrászda

iz-9kullem-9-5

A krémes ára 320 forint, súlya 145 gramm

Hatalmas, gyönyörű, halványsárga krémes. Fantasztikus vanília illata és íze van. A később tesztelt Dini cukrászda krémesének méretre legalább a duplája, szinte betölti a tányért. Halvány színét a krémbe kevert valódi tejszínhab adja. A sütemény ettől annyira légies. Tulajdonképpen tíz pontot adtunk volna rá, de az eredeti krémesreceptben nincs a habba tejszín keverve, megkeményítettük a szívünket és levontunk 1 pontot.

Budapest, II. kerület, Hűvösvölgyi út 205. | rembrandtcukrászda.hu

tomb-pontvonal-szeles

Belvárosi Auguszt Cukrászda

iz-9kullem-9

A krémes ára 450 forint, súlya 127 gramm

Kicsit félve vittük haza a krémest, ugyanis mindössze négy darab árválkodott belőle a cukrászdában, és a többi süteményből is csak hasonló volt a választék. Szerencsére félelmünk alaptalan volt, mert a krémes nagyon finom. Az árán kicsit meglepődtünk, de betudtuk a többszörös szorzót a belvárosi üzlethelység bérleti díjának és a patinás  cukrászdinasztia nevének. Erről a krémesről is elmondható, hogy ízre tökéletes, de nem az eredeti recept. Egyedül a tésztájával volt egy pici problémánk, nem találtuk elég ropogósnak.

Budapest, Kossuth Lajos u. 12-14.augusztcukraszda.hu

tomb-pontvonal-szeles

Szamos Cukrászda

iz-8kullem-9

A krémes ára 440 forint, súlya 111 gramm

Kicsit meglepődtünk azon, hogy a cukrászdában minden sütemény 440 forint, de így legalább nem keveri össze az árakat a pultos hölgy, ha már süteménylapátot vagy csipeszt elfelejti használni, és kézzel fogja meg a süteményeket csomagolásnál. A krémes tulajdonképpen nagyon finom, de egyáltalán nem hasonlít a szokásos sima krémesre: nem kocka alakú és inkább habos, mint krémes. A krémje mégis nagyon finom, nemkülönben a tésztája. Igaz az alakjára egy szavunk se lehet, hiszen Budai krémes névre hallgat, és nem sima krémes a neve.

Budapest, XII. kerület, Böszörményi út 44-46.szamosmarcipan.hu

tomb-pontvonal-szeles

Vanilin Cukrászda

iz-7kullem-8

A "vanilin" krémes ára 290 forint, súlya 135 gramm

iz-2kullem-7

A sima krémes ára 120 forint, súlya 71 gramm

Az angyalföldi cukrászda kétféle krémest is árul, mégis hatalmas volt a különbség a kettő között. Az extrább változat, ami nem hagyományos kocka alakú, hanem hosszúkás, és a közepén is van egy csík tészta, klasszisokkal jobb volt a másiknál. A sima krémesnek nem volt íze! Minta a vanílián kívül a cukor is kimaradt volna belőle.

Budapest, XIII. kerület, Kucsma u. - Béke u. sarok vanilin.hu

tomb-pontvonal-szeles

Dini Cukrászda

iz-3kullem-5

A krémes ára 110 forint, súlya 123 gramm

Ha helyben megesszük, biztosan sokkal jobban ízlett volna, mert a kiszolgálás nagyon kedves volt. De elhoztuk és sajnos össze tudtuk hasonlítani a többi krémessel, így csak három pontot kapott az ízére. Egyszerűen édesítőszer-íze volt. Ha nem cukorral készült, akkor érdemes lenne kiírni, mert biztosan sokan keresnek diétás süteményeket. Ha viszont cukorral készítették, akkor érthetetlenül állunk a kesernyés mellékíz fölött.

Budapest, XII. kerület, Margaréta utca - Németvölgyi út sarokdinicuki.hu

tomb-pontvonal-szeles

Jégbüfé

iz-6-5kullem-8

A krémes ára 170 forint, súlya 130 gramm

Talán a legjobb helyen árusító budapesti cukrászda. Mégis kopottas a belseje, mindig legalább tizenöt évet visszautazik az ember az időben, ha belép az üzletbe. Ennek ellenére a krémes úgy néz ki, mint ahogy az a „nagykönyvben meg van írva”. Talán az a legjobb szó rá, hogy: nem rossz! Valószínűleg soha nem fogok csak azért leszállni a 173-as buszról, hogy bemenjek a Jégbüfébe, de ha mégis krémesre vágyom, nem fogom otthagyni a tányéron, az biztos.

Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 10.jegbufe.hu

tomb-pontvonal-szeles

Kunyhó cukrászda

iz-0kullem-0

A krémes ára 130 forint, súlya 93 gramm

Nem is tudom mit írjak!  A krémesek annyira rosszak és rondák voltak, hogy egy-egy mokkáskanálnyi falat után gyorsan kidobtuk, nehogy a gyerekek is beleegyenek. A sütemény enyhén zöldes színbe hajlott, csomós, grízes volt a krémje, szalonnás a tésztája. És ha ez még nem lenne elég, az egész olyan volt, mintha bolti vaníliapuding-port főztek volna fel vízzel. Pedig amikor angyalföldi cukrászdákat kerestünk az interneten, bizakodva olvastuk ezt az írást.

Budapest, XIII. kerület, Jász u. 136. (Jász u. - Dolmány u. sarok)

tomb-pontvonal-szeles

Gina cukrászda

iz-3kullem-6

A krémesek ára 320 forint összesen (2 darab), nem részletes számlát kaptunk, egy krémes súlya 130 gramm

Az egyik krémest sima krémesnek hívták, a másikat krémes lepénynek. Különbség csupán az alakjukban volt: kocka, és tégla. A krémje mindkettőnek ugyanaz volt, ízetlen, de legalább mutatós sárgakrém. Igazából egy piacon üzemelő cukrászdától nem is vártunk többet, úgyhogy nem ért minket nagy csalódás.

Budapest, XIII. kerület, Lehel piac

tomb-pontvonal-szeles

A Legkevésbé Kívánatos Krémes különdíja a Kunyhó Cukrászdáé

kremes_szegyen

 

"A krémesek annyira rosszak és rondák voltak, hogy egy-egy mokkáskanálnyi falat után gyorsan kidobtuk, nehogy a gyerekek is beleegyenek."

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek