Pesca al forno

Toszkánában, a tomboló hőségben nem nagyon vágyik az ember bonyolult desszertre. Fagyi, jégkása, gyümölcs, ezeken kívül nem nagyon tudnék mást elképzelni nyáron. Most már tudom, hogy mi zárja ezt a sort: a sütőben sült barack.

Egy több fogásos vacsora végén ezt a desszertet tálalták fel házigazdáink: sütőben sült barack csokidarabokkal és amaretti keksszel töltve. Olyan egyszerű, hogy egyből elszégyelltem magam, hogy nem én találtam ki. És közben természetesen isteni. A barack és a mandula – az amaratti fő alkotóeleme – klasszikus párosítás. Nem mindenhol tesznek bele csokoládét, de szerintem igazán nagy hiba kihagyni. Leginkább nektarinból készítik, és akkor az igazi, ha a gyümölcsöt nem sütik túl, legbelül még szinte hűvöskés marad. Ez a legegyszerűbb desszert, amit valaha ettem, és azt hiszem, idén ez marad a favorit.

Pesca al forno
Pesca al forno

Hozzávalók 4 személyre:

4 nagyobb nektarin vagy magbaváló barack
4 db amaretti keksz
1 kocka magas kakótartalmú csokoládé
1 tk vaj

A barackokat vágd ketté, a magokat szedd ki. A kekszeket mozsárban törd össze egészen finomra, a csokit pedig vágd apróra. A fél barackokat héjas oldalukkal lefelé tedd egy hőálló tálba, a sütőt melegítsd elő 180 fokra. Minden barackba tegyél egy borsónyi vajat, 1-2 tk amaretto törmeléket és egy kevés csokit. Tedd a sütőbe 10 percre. Fogyasztható azonnal, a sütőből kivéve, vagy hidegen is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek