Az angolok nem isznak angol bort

Egy felmérésből kiderül, az angolok nagyon keveset tudnak a boraikról, a többség nem is kóstolta őket.

Az Angol Borhét keretei között kétezer embert kérdeztek meg borfogyasztási szokásaikról, illetve borismeretükről. Ebből kiderült, hogy bár Anglia-szerte több mint négyszáz szőlőskert található, az angolok több mint a fele (54%) soha nem kóstolta az angol bort, még a messze földön híres, díjnyertes borokat sem ismerik; a megkérdezettek 84 százaléka külföldi borokat vásárol - írja a Femalefirst.

A felmérésből arra is fény derült, hogy a külföldi utazásaik alkalmával bár sokan részt vesznek borkóstolásokon, a válaszadók mindössze 11 százaléka látott belülről angol borospincét, ötből egy ember pedig úgy becsülte, hogy Anglia-szerte tíz szőlészet található – pedig a valóságban négyszáz.

A felmérés további érdekessége, hogy a legkevesebbet a liverpooliak tudtak a hazai borokról, a legkevesebb bort a Merseyside területén fogyasztják, mindössze 24 százalékuk ivott akár csak egy pohárral is, míg a bristoliak a legnagyobb fogyasztók, 56 százalékuk ivott már angol bort. A válaszadók kétharmada egyetért abban, hogy az angol borok felvásárlásával javítani lehetne a gazdasági mutatókon, ennek ellenére a többség mégis francia, ausztrál és olasz borokat vásárol.

Oszd meg másokkal is!
no

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek