ÉLETMÓD

Magyar világsiker: új gyulladásgátló molekulát azonosítottak

Dívány 2016. október 22., szombat 09:37

Egy eddig kevéssé vizsgált fehérje gyulladásgátlásban játszott szerepét azonosította a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetében a Dr. Ligeti Erzsébet vezetésével működő Fagocita Élettani Kutatócsoport - írja a Semmelweis.hu

A korábban „fehér foltnak” számító ARHGAP25 nevű szabályozó fehérje ezután akár új gyógyszercélpont is lehet a gyulladásos betegségek gyógyításában. Az erről szóló publikáció a The Journal of Immunology októberi számában jelent meg, és beválogatták a lapszám legkiemeltebb cikkei közé.

shutterstock 326882960
Fotó: Shutterstock
Távolról sincs vége, olvasson még »

Oltásellenes szöveggel vadít Szendi Gábor

Dívány 2016. október 21., péntek 15:12

"A hetedik osztályos lányok szüleinek 76%-a igényelte az ingyenes HPV-oltást. Ez 34 ezer oltást jelent. Van egy-két megfontolandó eredmény, aminek ismeretében talán csökkenne a lelkesedés" - kezdi oldalán Szendi Gábor, aki utána egy sor tudományosnak tűnő adattal támasztja alá, miért veszélyes a méhnyakrál elleni oltásként emlegetett vakcina. Csak hát ettől még veszélyes butaság, amit terjeszt.

shutterstock 405306670
Távolról sincs vége, olvasson még »

Eddzen a Pólus Fitnessben, ha kedvességre és kényelemre vágyik

Dívány 2016. október 20., csütörtök 13:07

2015-ös sorozatunk újraéled: budapesti edzőtermeket veszünk sorra. Ami a tesztelés metódusát illeti: nem vagyok profi sportoló, heti 2-3 alkalom mozgás nekem pont elég (már ha nem vagyok erre is lusta), az viszont minél változatosabb, annál jobb. Futni, aerobikozni, TRX-ezni szoktam, a táncos órák nem a kedvenceim és a súlyos edzés sem nekem való.

A termeket, edzéseket általában két alkalom után minősítem, és nemcsak az óra stílusát, minőségét, hanem a gépek állapotát és a terem tisztaságát is pontozom. Mivel nem vagyok profi, nem tudom megmondani, hol található a legprofibb géppark, de azt azért észreveszem, ha valami nagyon ócska és az is feltűnik, ha a recepciósok bunkók – így talán tudok valami kapaszkodót nyújtani önnek, amikor azon gondolkozik, hová vegyen bérletet. A tesztelt termeket általában All You Can Move Sportpass-szal is igénybe lehet venni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 szokatlan úti cél Oslótól Varasdig

travelo 2016. október 19., szerda 18:36

Október végén négy napon át hétvégézhetünk. Sőt, ha kivesznek még három nap szabadságot, akkor kilenc teljes napig nem kell dolgozniuk október 29. és november 6. között. Hirtelen azt sem tudja, mit kezdjen magával ez idő alatt? Mit szólna mondjuk egy jó kis városnézéshez? Nem, nem Rómára, Párizsra vagy Londonra gondoltunk, hanem valami sokkal izgalmasabbra. Már mutatjuk is a kevésbé magától értetődő, ám annál szuperebb hosszú hétvégés célpontokat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szobafitnesz: az ötvenhez közel is lehet fitneszmodell anyuka

Dívány 2016. október 19., szerda 14:57

Emlékeznek még Karácsony Mónikára a Szobafitnesz első szériájából? Ő az, aki vállalta, hogy 45 évesen gyökeresen változtat az életén, és súlya négy hét alatt 72 kg-ról lement 66 kg-ra. Ez is szép teljesítmény, de semmi ahhoz képest, amit azóta elért. A fodrászként dolgozó Karácsony Mónika, aki most 52 kilót nyom, nemrég hetedik lett a BodySport Kupa fitneszmodell anyukáknak létrehozott kategóriájában. El is beszélgettünk vele arról, mi történt vele az elmúlt nyolc hónapban, hátha sokan erőt tudnak meríteni a példájából.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A hízáshoz elég egy stresszes partner

etelka 2016. október 18., kedd 14:52

A Michigan Egyetem kutatása szerint akad még egy magyarázat a hízásra - mintha nem lenne rengeteg. Kapaszkodjon meg, állítólag a partner stresszszintje is befolyásolja a kilóink számát.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Immunerősítés a zöldségektől, gyümölcsöktől kezdve a homeopátiáig

Dívány 2016. október 17., hétfő 11:22

Itt az ősz, közeleg a tél, és egyre többen dőlnek ki légúti megbetegedések miatt, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. Elég erős immunrendszerrel persze könnyebb átvészelni ezt az időszakot, a Zewa és az Ipsos közösen utána is járt annak, hogy milyen módszereket ismernek és alkalmaznak a családok annak érdekében, hogy a gyerekek szervezete minél védettebb legyen a külső támadásokkal szemben. A felmérésbe hatszáz 10 évnél fiatalabb gyermek(ek)et nevelő, 25-49 éves nőt vontak be. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 ok, amiért megéri sok szőlőt fogyasztani

ST 2016. október 16., vasárnap 19:21

Azt sokan tudják, hogy a bor rengeteg előnyös tulajdonsággal bír (már ha mértékkel fogyasztják!), és hát elég nyilvánvaló, hogy ehhez fő alapanyagának, a szőlőnek elég sok köze van. A lifehack.org cikkében össze is szedték a szőlő 8 előnyös egészségügyi tulajdonságát, amit most megosztunk önökkel is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ismerje meg, hogyan tisztálkodnak az emberek más országokban

Dívány 2016. október 16., vasárnap 18:08

Elgondolkozott valaha is azon, hogy más országokban mégis mennyit zuhanyoznak vagy fürdenek az emberek, hogy mennyire eltérőek vagy éppen hasonlóak a tisztálkodási szokások. A Soakology nevű oldal inforgrafikája segíthet megválaszolni ezeket a kérdéseket. Ténytenger a hajtás után! 

shutterstock 384757909
Távolról sincs vége, olvasson még »

100 év alatt ennyit fejlődtek a női higiéniai termékek

Dívány 2016. október 15., szombat 15:01

Nemrég arról írtunk, hogy 1000 év alatt hogyan alakultak át a fogamzásgátló módszerek, és most rábukkantunk egy olyan videóra, ami azt mutatja be, milyen termékeket használtak a nők menstruáció idején az 1900-as évek elején, és hol tartunk most. Persze azért hozzácsaptunk egy komolyabb áttekintést is, ide kattintva pedig utánaolvashat annak, hogy a világ különböző tájain milyen szokások kapcsolódnak azokhoz a napokhoz.

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 fontos szabály az online kommunikációhoz

Böszörményi Edina 2016. október 13., csütörtök 09:52

Nem túlzás, ha azt állítom, hogy a mindennapi kommunikációnkat online bonyolítjuk. Interneten vagy SMS-ben beszéljük meg, hogy melyik filmet nézzük meg este a moziban, hova menjünk ebédelni, vagy éppen csak átbeszéljük mi is történt velünk aznap. Az online beszélgetéseknél is egy ember kommunikál egy másikkal, dialógust alkotnak, viszont a metakommunikáció és a hangszín az interneten hiányzik , ezért különösen oda kell figyelnünk arra, hogy mit és hogyan pötyögünk. Íme pár tanács, amit ha betart, akkor jó eséllyel sikerül boldogulnia az online beszélgetések világában!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egye végig Európát Berlintől Szentpétervárig

travelo 2016. október 12., szerda 11:22

Egyre hűvösebb az idő, egyre szívesebben kuckózunk be, és eszünk nagyokat. Össze is gyűjtöttük, hogyha hosszú hétvégét tervez valamelyik európai nagyvárosban, hova érdemes mennie. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

8 tévhit a felmondásról

Edicsek 2016. október 11., kedd 18:53

A felmondástól általában rettegni szoktak a munkavállalók, akkor is ha ők kezdeményezik, akkor pedig még inkább ha ők az elszenvedői. Sokan úgy érzik, hogy mindent tudnak és nem érheti őket meglepetés, de néha kiderül, hogy a biztosnak tűnő infók valójában csak városi legendák. Biztos benne, hogy a betegszabadsága alatt nem rúghatják ki? Hagyhatja a cége az utolsó napra a felmondást próbaidő alatt? Érdemes könyvelővel intéztetni a munkaügyi dolgokat? A leggyakoribb felmondással kapcsolatos tévhiteket oszlatja el a dr. Rátkai Ildikó, munkajogi ügyvéd.

shutterstock 393282928
Távolról sincs vége, olvasson még »

Így hatnak az érzékeny fogaknak készült fogkrémek

Dina 2016. október 10., hétfő 18:01

Önnel is előfordult már, hogy nyáron a jégkrémbe harapva vagy hideg italt szürcsölgetve nyilaló fájdalmat érzett?  Az érzékeny fogakra készült fogkrémeket azért fejlesztették ki, hogy enyhítsenek a kínjainkon, de pontosan hogyan is működnek? Találtunk egy olyan videót a SciShow csatornáján, ami pontosan elmagyarázza!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így tudja legkönnyebben enyhíteni szomjúságát

Dívány 2016. október 10., hétfő 13:40

Valószínűleg már mindenki kívülről fújja az aktuális ajánlást, miszerint naponta két-három liter folyadék elfogyasztása lenne az optimális szervezetünk számára. És valószínűleg sokan vagyunk vele úgy, hogy a napi teendők közepette egyszerűen elfelejtünk inni – nem érezzük a szomjúságot, vagy csak nem vesszük észre, nem veszünk róla tudomást. Mivel a hidratálás rendkívül fontos ahhoz, hogy szerveink, és ezáltal mi is egészségesen működjünk, több vizsgálat is foglalkozik ezzel a témával. Egy, a Science Daily-n közzétett új kutatás például sokat segíthet abban, hogy tényleg  hatékonyan tudjuk csillapítani a szomjunkat, és kellő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ne reménykedjen, nincs esélyünk az öröklétre

Edicsek 2016. október 9., vasárnap 12:51

Ma egy 110 éves embernek ugyanannyi a várható élettartama mint 30 évvel ezelőtt, és a kutatók szerint az emberek egészen egyszerűek nem élhetnek örökké, akárhogy is próbálkozik a tudomány.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A miskolci börtön olyat tud, amire egész Európában nincs példa!

ZZs 2016. október 9., vasárnap 11:30

Kék-fehér ház áll a főút mellett. Kívülről bármi lehetne, csak a magas kerítés, a szögesdrót ad okot a gyanakvásra. 115 fiatal fiú tölt itt hosszabb-rövidebb időt, a hivatalos neve Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete. Ide igyekszünk reggel, hogy megnézzük, hogyan képeznek az itt fogvatartottak segítő munkakutyákat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

És ön hogy élhetett eddig mellmaszk nélkül?!

Menő/Ciki

(sze) 2016. október 9., vasárnap 09:49

Ki ne imádna hosszú percekig relaxálni egy üdítő maszkkal az arcán? Nos, mindebben most már nemcsak az arca részesülhet, hanem a melle is. Nem, nem értette félre, nem a dekoltázsáról van szó, amelynek bizonyos kor felett valóban az arcbőrével megegyező minőségű törődésre volna szüksége, hanem a mellekről. A koreai szépségipar ugyanis úgy látta, igény van a hatóanyagokkal átitatott szövetfátyol arcmaszkok mintájára készült lehúzható mellmaszkra is.

Távolról sincs vége, olvasson még »
313 szavazat 253 szavazat

Tudta, hogy mennyi mindenre jó a vazelin?

Dívány 2016. október 8., szombat 15:18

A vazelin sokkal többet tud, mint amit elsőre gondolnánk róla. Már korábban írtunk arról, hogy a nagy sztárok is szívesen bevetik szépségük karbantartásáért. Nem árt otthon egy tégellyel tartani a belőle, mert számos szépségápolási és az élet egyéb területén bevetheti. Mutatunk néhány trükköt!

Mi a vazelin?

 A petrolátum (más néven puha paraffin vagy vazelin) gél állagú szénhidrogén keverék (főként 25 szénatomnál hosszabb szénláncot tartalmazó szénhidrogének keveréke). Színtelen, áttetsző, íztelen és szagtalan anyag. Levegő hatására nem oxidálódik, és nehezen lép reakcióba más anyagokkal. Vízben nem oldódik.

A petrolátumot először egy fiatal kémikus, Robert Chesebrough tanulmányozta. Rájött, hogy desztillálással világos színű, gélszerű anyaggá alakul. A folyamatot 1872-ben levédette. Chesebrough először égési sérülések kezelésére ajánlotta a vazelint, de bebizonyosodott, hogy az nem segíti a bőr regenerálódását, és nem is szívódik fel a sebben. Hatása abban rejlik, hogy légmentesen lezárja a sérülést, így a baktériumok nem tudnak bekerülni a sebbe, ezáltal a fertőzések elkerülhetők. Egy másik hatása, hogy meggátolja a bőr nedvességének elpárolgását, így a seb nem szárad ki.

Miután széles körben alkalmazták égési sérülések gyógyításaként, számos más betegség kezelésére is elkezdték használni, például száraz bőr, megfázás, orrvérzés, lábgomba ellen. Állatgyógyászati célokra is felhasználták, például élősködők elpusztítására, vagy a teknőspáncélon megjelenő gombák ellen.

Forrás: Wikipédia

Távolról sincs vége, olvasson még »

A dagicikiző fitnesszanya rájött, hogy vannak kifogások (vagy csak trollkodik)

Divany.hu 2016. október 7., péntek 14:12

Emlékszik még Maria Kangra, a háromgyerekes fitnesszbloggerre, aki 2013-ban valósággal felrobbantotta az internetet a kövér anyukákat cikiző Facebook-fotóival? Az aligruhás, tökéletes alakját és a három kisfiát bemutató, "Neked mi a kifogásod?" feliratú képére akkor 12 ezer gyalázkodó komment érkezett, tömegek érezték úgy, hogy a poszt valódi célja nem a többiek ösztönzése volt, hanem a fatshaming, vagyis a kövérek megszégyenítése.

There's a lot of false information in recent articles about "me making excuses" (for my recent photo) or apologizing for my original photo. Let me begin by saying: - Despite gaining weight, I am unapologetically still healthy. I have always celebrated women's fitness at every size, shape and age. - I have never said there are no excuses. My message is that fitness should be A priority (not your first or only as many of my critics have stated). - Do I have more excuses now than years before? My challenges are different. Years before I gave birth three years in a row and cared for these tiny humans without much help while starting my second business. Today, I have three active kids, 3 businesses, a no excuse mom organization and personal setbacks. I could probably take this most recent photo and caption it "what's your excuse?" and still piss off the world, but I won't do that. My message isn't about being boastful, it's about striving, surviving and seeing through each life season with clarity, confidence and conviction. I am unapologetically human and I have no regrets about what took me to this moment - a moment when controversy sparked conversation about health challenges and ultimately created over 300 free No Excuse Mom workout groups throughout the world. I'm admittedly timid about all the reasons why I'm hurting and healing today, but I want to thank everyone who has supported me and this important message throughout the years. #noexcusemom

Maria Kang (@mariakangfitness) által közzétett fénykép,

Most viszont Maria Kangra nem a gyerekeit tolta előre az Instagramján, hanem saját magát. És már nem is annyira nagyon fitt mint három évvel ezelőtt, egy válással a háta mögött, illetve a depresszióval való küzdelme révén pedig megtanulta, hogy igenis vannak nehezítő körülmények és vannak kifogások. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

9 kérdés, amivel kiderítheti, milyen étrend válhat be önnél

Dívány 2016. október 7., péntek 09:54

Bár a nyárnak vége, biztosan sokan vannak, akik fogyókúráznak vagy egyszerűen csak szeretnének egészségesen, egészségesebben élni. Ahogy fontos megtalálni azt, hogy melyik mozgásforma az, ami a legjobban passzol hozzánk és a céljainkhoz, az sem mindegy, hogy milyen étrendet követünk. A Women's Health egy szakértő segítségével össszegyűjtött pár kérdést, amivel eldöntheti, hogy az a diéta, amit szerint éppen étkezik, tényleg megfelel-e önnek. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Edzőteremteszt: Brill Fitness

Dívány 2016. október 6., csütörtök 14:38

2015-ös sorozatunk újraéled: budapesti edzőtermeket veszünk sorra. Ami a tesztelés metódusát illeti: nem vagyok profi sportoló, heti 2-3 alkalom mozgás nekem pont elég (már ha nem vagyok erre is lusta), az viszont minél változatosabb, annál jobb. Futni, aerobikozni, TRX-ezni szoktam, a táncos órák nem a kedvenceim és a súlyos edzés sem nekem való.

A termeket, edzéseket általában két alkalom után minősítem, és nemcsak az óra stílusát, minőségét, hanem a gépek állapotát és a terem tisztaságát is pontozom. Mivel nem vagyok profi, nem tudom megmondani, hol található a legprofibb géppark, de azt azért észreveszem, ha valami nagyon ócska és az is feltűnik, ha a recepciósok bunkók – így talán tudok valami kapaszkodót nyújtani önnek, amikor azon gondolkozik, hová vegyen bérletet. A tesztelt termeket általában All You Can Move Sportpass-szal is igénybe lehet venni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pattanásos? Ne bánja, valószínűleg tovább marad fiatalos!

(va) 2016. október 6., csütörtök 11:16

Nem kell többé szégyenkeznünk, ha az arcunk – mondjuk ki – tele van ragyával, ugyanis egy bőrgyógyászati szaklapban megjelent tanulmány szerint azoknak a bőre, akik korábban pattanásoktól szenvednek, nincsenek annyira kitéve az öregedésnek – írja a Huffington Post. Lehet, hogy eljön az idő, amikor büszkén fogjuk viselni az arcunkon éktelenkedő piros foltokat?

shutterstock 260043224
Távolról sincs vége, olvasson még »

Városnézés fillérekből és palacsintázás tarka falevelek közt

travelo 2016. október 5., szerda 17:15

Mihez lenne inkább kedve: a tarka erdőben kirándulni belföldön, vagy fillérekért várost nézni külföldön? Esetleg valami mediterrán helyre húzza a szíve, ahol még szép az idő, de már nem kell hőgutától tartania? Mindegyikre van ötletünk!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Megvan a fokhagymás szájszag elleni csodafegyver!

Szűcs Gyula 2016. október 4., kedd 17:27

Imádja a vajas-fokhagymás pirítóst, csak ne maradna utána az kellemetlen bűz? Az Ohiói Állami Egyetem kutatói megtalálták a megoldást: almát, nyers fejessalátát vagy mentalevelet kell rágcsálni - írja a Huffington Post.

Na de miért leszünk ennyire büdösek fokhagymaevés után? A kén, illetve annak különféle vegyületei a ludasok: a frissen megpucolt és feldarabolt fokhagymában például az alliin nevű vegyület, amit az alliináz nevű enzim lebont, így jön létre az allicin, ami a fokhagyma jellegzetes illatát adja.

shutterstock 317273999
Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 134

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN Mit ad az alkohol, mit ad a józanság?

Hazugság lenne, ha azt mondanám, józannak lenni mindig csodás vagy könnyű. Akkor mégis mit ad? Összeszedtem, nekem miért jó nem inni.

KETTŐS MÉRCE Tényleg bezárják a CEU-t, mert... Soros?

Nem lehetne kivételesen a magyar diákok és professzorok érdekeit nézni, meg azt, hogy viszik jó hírünket a nagyvilágban?

SZUBKULTÚR Ez a könyvtár olyan menő, hogy arra nincsenek szavak

Hipermodern űrhajóval a Gutenberg galaxisba? Ezt itt komolyan vették, és építettek egy olyan könyvtárat, hogy a képeket nézve dalra fakad a szívünk. Mennyire menő már!
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés