Majd kinövi?

wcMajd kinövi – mondják a bepisilős gyerekre a barátok, nagyszülők. S valóban kevés gyerek megy úgy középiskolába, hogy ne tudná vizeletét éjszaka tartani. Bár a szakemberek szerint minden ötvenedik tizennégy évesnél előfordul.

Lehet, hogy nem is gondolnád, de az alvás közben bekövetkező, akaratlan ágybavizelés az asztma után a második leggyakoribb, krónikus gyermekbetegség, amely közel 90 ezer hat évnél idősebb gyereket érint.
Összefoglaltuk azokat a legfontosabb kérdéseket és válaszokat, amelyek vélhetően téged is érdekelnek a témával kapcsolatban.


Mikortól kell rendellenesnek tekinteni?
Hatévesnél fiatalabb gyerekeknél nem.

Lehet a hajlamot örökölni?
Igen. Ha mindkét szülő bepisilt gyerekkorában, akkor 75 százalékos valószínűséggel gyereküknél is megjelenik ez a probléma. Ha csak az egyiküknél fordult elő, még akkor is 40% a kórkép előfordulásának esélye.

Milyen okok állhatnak a háttérben?
Leggyakrabban hormonális okok, a húgyhólyag beidegzésének eltérései és húgyúti gyulladás áll a háttérben. Az éjszakai ágybavizelést kiváltó egyik leggyakoribb ok a vizelet mennyiségét szabályozó rendszer zavara. Kutatási eredmények szerint ebben az esetben a vizelet mennyiségének szabályozásáért felelős hormon a szükségesnél kisebb mennyiségben termelődik a beteg gyermek szervezetében. A húgyhólyag kóros elváltozása szintén a kiváltó okok között szerepel. Veleszületetten vagy szerzett betegség következtében kicsi lehet a húgyhólyag kapacitása, ezért a gyermek nem képes a normál mennyiségű vizelet tárolására. Viszonylag gyakori kiváltó ok a gyulladás is, viszont ebben az esetben a bepisilés csak átmenetileg, a korábban már szobatiszta gyermeknél jelentkezik. Az esetek kisebb hányada vezethető csak vissza a gyermek lelkét ért olyan traumára, mint például válás, költözés vagy kistestvér megszületése.

Helyes-e, ha a szülő úgy próbálja elejét venni a dolognak, hogy este már nem ad inni a gyereknek?
Nem, ez nem megoldás.

Elérhető-e a bepisilés megszüntetése azzal, ha megbüntetjük érte a gyereket?
Semmiféleképpen! Mivel az ágybavizelés betegség, nem a gyerek tehet róla, ezért őt büntetni nem szabad.

Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Hatéves kor felett, ha a gyereket túlságosan zavarja, lelkileg megviseli, éjszakai pihenését gátolja a gyakori bepisilés, érdemes szakemberhez fordulni. A gyereknél ugyanis komoly önértékelési, szociális és fejlődési zavarok alakulhatnak ki.

Milyen kezelések képzelhetők el?
A kivizsgálás eredményétől függően gyógyszeres és nem gyógyszeres terápia.

Elkerülhető a gyógyszeres kezelés?
A nem gyógyszeres kezelési mód lényege, hogy az orvos életmódbeli változásokkal, figyelmeztető rendszer segítségével, folyadéknapló vezetésével, sikernaptárral, illetve hólyagtréninggel segíti a betegség megszüntetését. A leggyakrabban alkalmazott nem gyógyszeres kezelési mód az úgynevezett alarm (riasztásos) módszer. A kezelés következtében a gyermekben kialakul az a reflex, amely figyelmezteti már a vizelési inger jelentkezésekor arra, hogy menjen ki a vécére. Az alarm módszerrel azonban a tünetmentesség általában csak hosszabb kezelés során alakul ki. Szintén eredményes lehet a sikernaptár vezetése, amelybe a szülő a gyermekkel közösen jegyzi fel a száraz és nedves éjszakák számát. Minden szárazon töltött éjjel újabb és újabb derűs nappalt jelent a gyerek számára.

Mikor van szükség gyógyszeres kezelésre?
Abban az esetben, ha a betegség kiváltó oka a vizeletmennyiséget szabályozó rendszer zavara, gyógyszeres kezelésre van szükség, mivel a vizelet mennyiségének szabályozásáért felelős hormon a szükségesnél kisebb mennyiségben termelődik a beteg gyermek szervezetében. Ebben az esetben a leghatásosabb a gyógyszeres kezelés, amely orrspray vagy tabletta formájában alkalmazható.

Hova fordulhatunk segítségért?
A sikeres gyógymód megválasztása érdekében a szülők keressék fel a gyermek háziorvosát, majd annak beutalójával a nefrológus szakorvost. Illetve az országban több mint harminc helyen működő enuresisközpontok valamelyikét. www.enuresis.hu

Oszd meg másokkal is!
Mustra