Ki hazudik többet: a nő vagy a férfi?

2010. február 7., vasárnap 06:57

hazugsg1leadA hazugság a hétköznapi életben bocsánatos bűnnek számít, hiszen szinte senki sem mond igazat. Mert szeretné jobb színben feltüntetni önmagát, mert nem akarja megbántani a másikat, mert fél a következményektől. Egyesek szerint szükséges önvédelmi taktika, mások szerint jellemhiba.

A füllentés, a valóság kiszínezése, elferdítése már egészen kis, kétéves apróságoknál is előfordul. A pszichológusok szerint a gyerekeket elsősorban a képzeletük, a büntetéstől való félelmük, vagy az igazi érzelmeik elfedésének szándéka készteti a tények megváltoztatására.

A felnőttek hazudozásának hátterében is ott állhatnak ezek az okok, de az igazság eltussolásában, elferdítésében, átszínezésében szerepe lehet a konfliktuskerülésnek csakúgy, mint az érzelmi zsarolásnak, a kiszolgáltatottságnak, a másik fél megkímélésére vagy az önbecsülés megtartására, a kiszemelt partner megszerzésére, illetve a meglévő társ megtartására való törekvésnek, de a hiúságnak, s természetesen egzisztenciális okoknak is.

A hétköznapi életben a hazugság - ha nem vezet valamilyen visszafordíthatatlan folyamathoz - bocsánatos bűnnek számít, hiszen szinte mindenki hazudik, füllent, elferdíti vagy elhallgatja a valóságot, a tényeket. Egyes lélekgyógyászok szerint valójában a hazugság egy lehetséges és szükséges önvédelmi, illetve szeretteinket óvó taktika...


Egy egész Európát átfogó felmérés szerint a legtöbbször a munkahelyünkön kényszerülünk hazudozásra, ezt követik a szülő-gyerek kapcsolatot átszövő, ferdítések, elhallgatások, füllentések, a harmadik helyre pedig a szerelmi, párkapcsolati kelléktárba tartózókat sorolták.


A legtöbben kerültünk már olyan helyzetbe, hogy döntenünk kellett: őszinték és kegyetlenek leszünk, vagy elhallgatjuk, kicsit átfazonírozzuk az igazságot. Gyakran bizony többet ártunk szeretteinknek, barátainknak, ha szembesítjük őket a valósággal, mint ha elcsalunk abból egy kicsit... Ezért is nézzük el, bocsátjuk meg, tekintjük az élet szükségszerű velejáróinak a hazugságot, a füllentést; ám előfordulhat, hogy ezek miatt megvonjuk a másik embertől a bizalmunkat, a szavahihetőségébe vetett hitünket. Ez különösen a szülő-gyerek és párkapcsolatokat áshatja alá.

Nem véletlen, hogy a hétköznapi érzelmek, lelki történések értelmezésével foglalkozó pszichológusok is időről időre kutatják, milyen gyakran, milyen okokból nem mondanak igazat, torzítják el a valóságot a férfiak, és milyen indíttatásokból teszik mindezt a nők...


Ma már léteznek úgynevezett hazugságkutatók is, akik nem csak az indítékokat, hanem azt is vizsgálják, hogy vannak-e a hazudozásnak nemi sajátosságai. A különféle, ilyen irányú vizsgálatok azt igazolják, hogy a nők és férfiak nagyjából ugyanannyit hazudnak, ám más és más indítékból.


Presztízsből vagy pletykálkodásból

A nőkre jellemzőbb, hogy érzelmi okokból torzítják el a tényeket (például önmagukat vagy másokat szándékoznak megvédeni az igazság olykor kellemetlen következményeitől, avagy nem akarnak valakit megbántani. Ezzel szemben a férfiakat leggyakrabban a domináns hím szerepének megőrzési vágya/kényszere, valamilyen presztízs-szempont, illetve a megfelelési vágy, „túlélési ösztön" sodorja a hazudozásokba.

Míg a nők hiszékenyebbek és gyakran maguk előtt is szégyenkeznek, ha füllentésre, az igazság megmásítására kényszerülnek, addig a férfiak könnyebben teszik túl magukat azon, ha megvezetnek, vagy manipulálnak valakit. Az is érdekes, hogy a spontán hazudozók a férfiak, a megfontolt, „feladattartó" hazudozók a nők köréből kerülnek ki. Gondoljunk csak a női közösségekben dúló pletykálkodásokra, rágalmazásokra.


Fejből vagy zsigerből

Sokan azt mondják, hogy a férfiak többsége nem tartja fejben a hazugságait, nem következetesen, hanem alkalomszerűen, szorult helyzetében vagy vadászösztöntől vezérelve torzít, vagy másítja meg a tényeket. A pasik hajlamosabbak az ún. elhallgatásokra is, míg a nők nehezen tudnak eltitkolni kínos vagy bántó dolgokat, inkább valamilyen jól átgondolt mesét találnak ki helyettük. A hazugságfelmérésekből az is kiderült, hogy a nők hamarabb felismerik, ha átrázzák őket, a saját lebukásukat és a másik fél lebukását is nehezen élik meg: kiborulnak, jelenetet rendeznek; ha ők a vesztesek, bocsánatot kérnek attól, akinek a szemébe hazudtak. A becsapott, megtévesztett nők nehezen vagy egyáltalán nem tudnak megbocsátani.

Ezt sokan a két nem agyműködése és érzelmi megnyilvánulásai közötti különbséggel magyarázzák.

Folytatjuk...

Blogok, amiket olvasunk

comra Londonból Franciaországba bicajjal

"Franciaországban, szeretem ezt, mindenki mosolyog, a csajok leginkább." Úti beszámoló három hét sátorban, két kerékről, képekben (is)...

stthomasdesign Naprendszer gyerekszobába

Régóta szeretnék egy naprendszert készíteni a gyerekszobába, de sajnos idáig nem sok használható ötlettel találkoztam, találtam párat, megosztom veletek...

kerjtanacsot Lopás és börtön

Három, 15 éves diáklány, megpróbált ellopni pár bizsut, darabonként „pár ezer forintos” értékben.A rendőrök őrizetbe vették őket. A lányok sokkot kaptak, zokogtak a döntés hallatán, egyiküket át is szállították a János Kórház pszichiátriájára.

kisérletikonyha Őszibarack-sorbet

Lapos őszibarackból készítettem sorbet-et. Mézzel és citromlével fedő alatt a saját levében puhára főzve pürésítettem, majd lehűtöttem és fagyigépben elkészítettem.

Tékozló homár Kidobják az étteremből, aki túl sokat eszik

Másfél óra után kidobják az embert a Mongolian Barbecue-ból, ha úgy gondolták eleget fogyasztott az 5000 forintért.

Női megújulás Coaching Interaktív - Online beszélgetés női témákról!

Téma: Nem találom a helyem a munka világában – Mit kezdjek magammal? A kezdeményezés célja, hogy a neten keresztül kötetlenül beszélgessünk nőket foglalkoztató kérdésekről, nehézségekről, dilemmákról.

b-oldal Hét dala: Edith Piaf - Non, Je ne regrette rien

Az Eredet című filmben központi motívum a dal. Bátran tessék megnézni és bennmaradni a film végén lévő "credits" rész után is. Van egy elméletem, hogy a film végén (után...?) AZ A BIZONYOS DOLOG mit is jelent...

csecsebecse Bono a Louis Vuitton kampányában

Bono és felesége, Ali Hewson a Louis Vuitton Core Values kampány-sorozatának legújabb főszereplői. Ez az első alkalom, hogy Bono a U2 többi tagja nélkül áll modellt. Ráadásul más divatmárkát is feltüntetnek: a Bono és Ali nevéhez fűződő "etikus" Edun-t.

egigeropaszuly A szultán kedvence: krémes padlizsán - köretként

Nem is tudom, ki utánoz kit: a szultán engem, vagy én őt. Esetleg egymástól függetlenül imádjuk mindketten a padlizsánt? Mindenesetre tanúsíthatom: igencsak jó ízlése van a szultánnak!

szakítós Egyedül egy másik országban

Hívom, nem veszi fel. Ott állok egyedül a Heathrow-n és nincs ott senki. Szidom magam, sírok. Nem hiszem el, hogy kint hagyott.

pecsiborozo Cseke a legjobb sommelier

Cseke Gábor, az angliai surrey-beli Hotel Great Fosters kastélyszálló 28 éves pohárnoka lett a 17. Sommelier Magyar Bajnokság győztese.

vetti Kabátmustra kiegészítőkkel

A kevésbé hideg időjárástól egészen télig bemutatom nektek a legtrendibb kabátokat és hozzájuk passzoló kiegészítőket.
Ajánlok blogbejegyzést

Legfrissebb kommentek

C-Travel ajánlatok