Szépvilág – Lisztmentes diéta hajhullás ellen

2010. január 18., hétfő 16:38

skalpdiagnosztika-leadA fejbőrön ugyanúgy meglátszanak a stressz nyomai, mint a test többi részén, a bűntudat és szorongás is hatással van a haj állapotára. Kis Éva skalpdiagnoszta kifejti azt is, hogy hajritkulás esetén milyen élelmiszereket hagyjunk el.

Szépvilág: ezúttal a hajról és skalpdiagnosztikáról.

cikk-tipus-altalanos


Bár a haj élettani szerepe csekély, fontos információkat tartalmaz. Kis Éva az úgynevezett skalpdiagnosztával foglalkozik, és cikkünkben kifejti, milyen okai vannak a fejbőrön és hajunkon jelentkező zavaroknak, és hogyan kezelhetők azok.
 

A fejbőr a test térképe

A haj és a fejbőr gyógyászatát hívják skalpdiagnosztikának. Ahogyan az ember tenyerén, íriszén, vagy akár talpán is megtalálhatók a szervek zónái, úgy a haj esetében is. Hajunk, és a fejbőrünk egésze testünk térképének tekinthető, ezért érdemes a hajhullás, a kopaszodás, a foltos hajvesztés, a hajszálak elvékonyodása, de még a fejbőr egyéb betegségei, úgymint a korpa, zsírosodás, viszketés, pikkelysömör, apró, esetleg nagyobb kiterjedésű sebek, hámlás, vagy éppen pattanások esetében nem fontos rögtön az első reklámban látott szert alkalmazni a hajon, hanem inkább jobb mélyebben megvizsgálni a problémát. Mint diagnoszta, éppen ezt teszem: olvasok a fejről.

Mivel a szervek zónái mind-mind megtalálhatóak fejünkön, ezért már csak a kérdéses gócot kell megkeresnünk, megkapva ezzel a tényleges problémát. A hajprobléma és a szervezetünkben található belső működés között az esetek nagy többségében ok-okozati összefüggést találunk. A haj-szűrővizsgálat vizsgálat egy speciális mikrokamerával készül, majd toxin- és gócteszt követi, végezetül egy energetikai, úgynevezett finomfizikai állapotfelmérés következik, melyek hármasából egy komplex képet kapunk. Ez alapján lehet összeállítani a személyre szabott terápiát.
 

skalpdiag


A bűntudat és az aggodalom nyomai a fejbőrön

A haj és fejbőr, ahogyan testünk egésze, ki van téve a káros hatásoknak és méreganyagnak. A cigaretta és az alkohol mellett számolnunk kell a légszennyezéssel, vagy az ételekben található, egyszer károsnak, máskor egészségesnek mondott anyagokkal. Ezért a kezelés első részeként a bőr alatti szövetekből és szervezetből eltávolítjuk a káros anyagokat. Hosszú távon a változáshoz a táplálkozási és életmódbeli váltások lehetnek hatékonyak. A második lépés pedig az energetizálás, a testi-lelki blokkok oldása. Ezek együttese alkotja bennünk a rezgési méreganyagokat, melyet az állandó stresszel, félelemmel, bűntudattal és aggodalmakkal keletkeznek. Ezek a méreganyagok oldhatók. Remek módszer például, ha bejelentkezünk egy energiarendszerünket harmonizáló bioenergia kezelésre, számítógépes frekvenciakezelésre.

A legtöbb embernek feszült a fejbőre, erre, ha máskor nem is, de egy fejmasszázs alkalmával mindenképp rájöhetünk. De más, szemmel látható figyelmeztetést is kapunk: bőrünk kifakulhat, fehéressé, esetleg szürkévé válhat, ami a hajtüszők alján lévő anyasejtek akadozó vér- és oxigénellátását jelzi. E tüszőszinti tápanyaghiányból következhet a hajhagymák alultápláltsága, ami idővel hajhulláshoz, ritkuláshoz, és elvékonyodáshoz vezet. Minél több negatív gondolatunk van, annál több félelmet gerjesztünk bensőnkben, szorongást, negatívumot váltva ki szervezetünkből, ami nagyon sok testi és lelki problémának forrása, egyben a hajhullás előidézője.
 

A hajhullás megelőzhető a liszt elhagyásával

A hajhullásnak is több fajtája létezik, a legjobb, ha szakemberhez fordulunk. Persze ettől még otthon is elkezdhetjük az analizálást. Ha diffúz hajhullást tapasztalunk - vagyis az egész fejbőrt érintő hajritkulást - akkor a szervezetet egészét érő ártalomra kell gondolnunk, ami gyermekeknél is igen gyakori. Ez esetben a fehér liszt elhagyásával vagy mérsékeltebb fogyasztásával, kevesebb tejtermékek bevitelével jelentős eredményt érhetünk el.

Ha pedig egy, vagy több foltban jelentkező hajvesztést tapasztalhatunk, akkor a gócokat kell megkeresnünk. Amikor a szokásos laborvizsgálatok nem mutatnak ki semmi elváltozást – és sajnos ez a gyakori –, a hajszűrő vizsgálatok eredményesebbek.
 

 cikk-tipus-linkek

Szépvilág - A tudatmódosító adrenalin

Az extrém sportolók védőszentje az adrenalin, amelyről azt állítják, tudatmódosításra képes. Utánajártunk, mi történik a szervezetben bázisugrás közben, vagy csak tartós, prózai, munkahelyi stressz esetén.

Blogok, amiket olvasunk

comra Londonból Franciaországba bicajjal

"Franciaországban, szeretem ezt, mindenki mosolyog, a csajok leginkább." Úti beszámoló három hét sátorban, két kerékről, képekben (is)...

stthomasdesign Naprendszer gyerekszobába

Régóta szeretnék egy naprendszert készíteni a gyerekszobába, de sajnos idáig nem sok használható ötlettel találkoztam, találtam párat, megosztom veletek...

kerjtanacsot Lopás és börtön

Három, 15 éves diáklány, megpróbált ellopni pár bizsut, darabonként „pár ezer forintos” értékben.A rendőrök őrizetbe vették őket. A lányok sokkot kaptak, zokogtak a döntés hallatán, egyiküket át is szállították a János Kórház pszichiátriájára.

kisérletikonyha Őszibarack-sorbet

Lapos őszibarackból készítettem sorbet-et. Mézzel és citromlével fedő alatt a saját levében puhára főzve pürésítettem, majd lehűtöttem és fagyigépben elkészítettem.

Tékozló homár Kidobják az étteremből, aki túl sokat eszik

Másfél óra után kidobják az embert a Mongolian Barbecue-ból, ha úgy gondolták eleget fogyasztott az 5000 forintért.

Női megújulás Coaching Interaktív - Online beszélgetés női témákról!

Téma: Nem találom a helyem a munka világában – Mit kezdjek magammal? A kezdeményezés célja, hogy a neten keresztül kötetlenül beszélgessünk nőket foglalkoztató kérdésekről, nehézségekről, dilemmákról.

b-oldal Hét dala: Edith Piaf - Non, Je ne regrette rien

Az Eredet című filmben központi motívum a dal. Bátran tessék megnézni és bennmaradni a film végén lévő "credits" rész után is. Van egy elméletem, hogy a film végén (után...?) AZ A BIZONYOS DOLOG mit is jelent...

csecsebecse Bono a Louis Vuitton kampányában

Bono és felesége, Ali Hewson a Louis Vuitton Core Values kampány-sorozatának legújabb főszereplői. Ez az első alkalom, hogy Bono a U2 többi tagja nélkül áll modellt. Ráadásul más divatmárkát is feltüntetnek: a Bono és Ali nevéhez fűződő "etikus" Edun-t.

egigeropaszuly A szultán kedvence: krémes padlizsán - köretként

Nem is tudom, ki utánoz kit: a szultán engem, vagy én őt. Esetleg egymástól függetlenül imádjuk mindketten a padlizsánt? Mindenesetre tanúsíthatom: igencsak jó ízlése van a szultánnak!

szakítós Egyedül egy másik országban

Hívom, nem veszi fel. Ott állok egyedül a Heathrow-n és nincs ott senki. Szidom magam, sírok. Nem hiszem el, hogy kint hagyott.

pecsiborozo Cseke a legjobb sommelier

Cseke Gábor, az angliai surrey-beli Hotel Great Fosters kastélyszálló 28 éves pohárnoka lett a 17. Sommelier Magyar Bajnokság győztese.

vetti Kabátmustra kiegészítőkkel

A kevésbé hideg időjárástól egészen télig bemutatom nektek a legtrendibb kabátokat és hozzájuk passzoló kiegészítőket.
Ajánlok blogbejegyzést

Legfrissebb kommentek

C-Travel ajánlatok