ÉLETMÓD

Minden, amit az ovulációról tudni kell

Becca 2014. szeptember 18., csütörtök 20:20

Klassz, hogy általános iskolában felvilágosítanak arról, hogy van férfi meg nő, és hogy a két nem egyesüléséből születik a gyerek. Azt viszont már senki nem meséli el – sem akkor, sem később –, hogy mégis, mi kell ahhoz, hogy megfoganjon a magzat. Nyilván az ovuláción kívül még ezer más dolog is, de mivel az összes „mit tegyek, hogy terhes legyek”-posztban előkelő helyen szerepel ez a tényező, nem lehet mellette elmenni. 

Többeket megkérdeztem (férfiakat és nőket közösen), hogy tudják-e pontosan mit jelent az ovuláció szó, és csak csekély számban érkezett jó megfejtés. Ez nem is csoda, hiszen nem nehéz elveszni a peteérés-rengetegben, mert ugye, ott vannak a különböző kifejezések: LH, FSH, progeszteron, tüszőrepedés, peteérés, száraz időszak, nedves időszak, termékeny időszak és még sorolhatnánk. Ezeket szeretnénk most érhetően elmagyarázni, hogy soha többet ne kelljen kukán néznie, ha esetleg valahol ez szóba kerül; de persze akkor is hasznos lehet elolvasnia, ha pusztán csak érdekli, mi az az ovuláció.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Olcsón utazna? Foglaljon jókor jó helyre!

Dívány 2014. szeptember 18., csütörtök 13:50

Már egy ideje kering az interneten az Agoda.com infografikája, amiben azt összegezték, hogy mikor érdemes meglátogatni a legnépszerűbb úticélokat, ha nem akar túl sokat költeni. Az ázsiai szállásfoglaló oldal működtetői azt nézték meg, hogy a 25 legnépszerűbb városban hogyan alakultak a szobaárak a tavalyi év (2013) különböző hónapjaiban. És hogy mi derült ki? Például az, hogy aki január első hetében utazik New Yorkba vagy Rómába, akár negyven százalékot is spórolhat a szálláson, aki viszont Oslóba vágyik, ne májusban induljon, mert 50 százalékkal drágábban kaphat csak szobát. Tovább is van, görgessen lejjebb!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szakadó esőben bringatúrázni a legmenőbb

zezse 2014. szeptember 17., szerda 19:28

Zala szép, bringázni jó, és ha ez a kettő összejön, akkor minden szuper. Gondoltam én, amikor jelentkeztem egy három napos biciklitúrára, melynek keretében a zalai táj szépségeit nézhettem volna meg. A gondolataimban már a koraőszi tájban bicikliztem, a nap sütött, bárányfelhők úsztak az égen, enyhe szél enyhítette az emelkedők okozta kimelegedést. Aha, persze, ahogy azt Oravecz kisasszony elképzeli. Ehelyett szarrá áztunk, órákig vártunk a későn jövőkre, és még dödölle sem volt sehol.

Mielőtt úgy tűnne, az elkényeztetett újságíró beszél belőlem, mindenkit megnyugtatok, a helyzet nem volt annyira szörnyű. De tényleg Zalában esett a legtöbb eső egész Magyarországon.

A Zala két keréken projekt keretében lehetett túrázni menni, ráadásul a részvétel ingyenes volt, a megadott táv pedig napi 30-35 km, ami teljesen vállalható még a legkriplibbeknek is. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Öt remek őszi túratipp

travelo 2014. szeptember 17., szerda 08:55

Kirándulni ősszel a legjobb, ezért mi most öt könnyű és közepes túrautat mutatunk be: Nagy-Hideg-hegy, a legnagyobb szintkülönbségű magyar vízesés, egy 14 méter magas barlang Tatabánya mellett, valamint a Gemenc és az Őrség egy-egy kirándulóútvonala. Irány a természet!

Hova menjünk szeptembertől novemberig? A válasz az, hogy bárhova, mivel az ősz a legideálisabb kirándulóidő: pompás színekben pompázik a természet, a gatyarohasztó kánikulának vége, az állatok ismét (és még) aktívak és néha esik az eső. Eső?? Igen, nem kell aggódni az eső miatt, amennyiben rendes túrabakancsban és vízálló kabátban vágunk neki a természetnek. Emellett nem árt a kamásli sem, ami nemcsak az aljnövényzettől véd, hanem attól is, hogy befolyjon a bakancsunkba az eső. Bár a legtöbb túraútvonalon, amit itt ajánlunk, erre jó eséllyel nem lesz szükség, hiszen mindegyik könnyen járható. Lássunk néhány kellemes célpontot országszerte!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kettlebell: legyen izmos hátfájás nélkül!

Bánkuti Gabriella 2014. szeptember 15., hétfő 13:41

Amikor először láttam girja, vagyis kettlebell edzést, elképedve néztem, hogyan lehetséges, hogy ekkora súlyokat vékony, de izmos lányok dobálnak tökéletesen. Én, aki a súlyzós edzésben nőttem fel, különleges vágyat és izgalmat éreztem, hogy elsajátítsam a módszert. Mint minden kezdő, átestem a tűzkeresztségen, és ahogy javult a technikám, úgy egyre jobban élveztem a girjaedzés világát. Mára elvégeztem Antti Nurmi (Finnország – Spartan Gear) vezető edző által képviselt Spartan Girja 1. és Spartan Girja 2. szintű képzéseket és nemzetközi oktató lettem. Alapvetően azt gondolom, hogy a mozdulatok tárháza végtelen, a saját fantáziánkra és kreativitásunkra van bízva, hogy mennyire tudunk elmerülni benne.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A munkahely az egyik legtutibb fertőzésforrás

Dívány 2014. szeptember 15., hétfő 12:44

Egy új kutatás szerint mindössze pár óra is elég ahhoz, hogy egy vírus elterjedjen egy irodaházban, szállodában vagy akár egy egészségügyi intézményben. Amerikai kutatók a kísérlet során csupán egy-két gyakran használt felületre vitték fel a vírust, és az elég volt ahhoz, hogy az egész épületben elterjedjen és az ott dolgozók és a látogatók 40-60 százaléka megfertőződjön - írja a Daily Mail.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Okostelefonnal szűrnék ki a korai Parkinson-kórt

.syl. 2014. szeptember 14., vasárnap 09:25

Bár sajnos az idegsejtek pusztuálásával, remegéssel és lassú leépüléssel járó Parkinson-kór gyógymódját még mindig nem találták meg a kutatók, az Ashton Egyetem tudósai most egy olyan alkalmazás fejlesztésén dolgoznak, amivel már korai stádiumban is felismerhető lenne a főként már előrehaladott stádiumban diagnosztizált betegség. Az pedig jelentősen befolyásolhatná a betegek életminőségét a későbbi időszakokban. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 apróság, amire nem figyelünk, pedig kellene

Dívány 2014. szeptember 13., szombat 14:49

A Daily Mirror szakemberek segítségével összeszedte, hogy melyek azok az apró dolgok, amiknek nem tulajdonítunk jelentőséget, pedig az egészségünk érdekében igenis kellene. Változtatni persze sosincs késő. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tudja, hogyan szokhat rá az egészséges ételekre?

Sáfár Zsófia 2014. szeptember 13., szombat 12:28

Bizonyára ön is tudja, milyen nehéz ellenállni olyan népszerű ételeknek, mint a hamburger, a pizza, a sütemények vagy a chipsek. A szuper- és hipermarketekben egyre több salátapult vonzza a vásárlók tekintetét, mi mégis maradunk a megszokott kedvenceknél. De azt is tudta, hogy nemcsak az ízük miatt választjuk inkább az egészségtelen ételeket?

Képzelje el, hogy péksütemény helyett friss gyümölcsöt és joghurtot reggelizik, ebédszünetben pedig egy nagy adag salátára vágyik. Nehéz? Akkor olvasson tovább, hogy megértse, hogyan állhat át az unalmas gyorséttermi kajákról az egészséges és változatos ételek utáni sóvárgásra!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így spórolhat a sporton!

LS 2014. szeptember 12., péntek 12:15

Van, aki ragaszkodik a megszokott fitnessterméhez, más nem ilyen elkötelezett, vagy csak sokat rohangál a városban, és nincs ideje mindig ugyanoda menni, vagy csak egyszerűen spórolni akar. Ennek az igazi first world problemnek a megoldására találták ki a sportbérletet, melynek lényege, hogy adott havi összeget befizetve bárhol felhasználható. A magyar piacon jelenleg két cég található, az egyik az All You Can Move, a másik Sportkártya néven árulja a szolgáltatást.

A koncepció lényegében hasonló: mindkét kártyával számos helyre lehet menni, a helyek pedig eldöntik, hogy ők melyik csomagot fogadják el. Példaként a Flórián téri Gilda Maxba jó egy L-es kártya, de ugyanezen lánc prémium edzőtermébe már csak XL-essel lehet bemenni. 

Azoknak, akik ilyesmin gondolkodnak, több dolgot kell szem előtt tartaniuk. Az egyik, hogy ha aláírják a szerződést, akkor egész évre szerződnek, tehát 12 hónapig fizetniük kell a havidíjat. A másik, hogy érdemes nagyon alaposan megnézni, pontosan hányszori belépésre és hová érvényes pontosan. A hajtás után összevetjük a két kártya előnyeit és hátrányait, a cikk végén pedig táblázatban is listázzuk. Ha gondolkodott már sportkártyában, érdemes kattintania, ha azt se tudja, mik ezek, akkor meg főleg.

stockfresh 61742 women-weight-training-in-a-fitness-center sizeM

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szóval akkor szénhidrátot vagy zsírt ne együnk?

Dívány 2014. szeptember 12., péntek 11:49

Egy új kutatás szerint, akik a szénhidrátokon spórolnak, sokkal többet fogynak és jelentősen csökkentik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, mint azok, akik a zsíros ételeknek mondanak búcsút – írja Huffington Post. Végleg eldőlt volna a harc? Ezt soha nem lehet tudni biztosan, de azért olvassa el a részleteket a hajtás után!

Távolról sincs vége, olvasson még »

7 ok, hogy miért legyen kistestű kutyája

Steiner Kristóf 2014. szeptember 11., csütörtök 09:59

Van egy kínai meztelenkutyám, Özge, aki – bár fajtájához képest kissé kerekded – mégiscsak olyan pici, mint egy háromhónapos csecsemő. Gyakran sétáltatom őt a szomszédommal, akinek egy nagyobbacska golden retrivere van. Ő azt szokta mondani viccesen: „A kistestű kutya legnagyobb előnye akkor válik nyilvánvalóvá, amikor neked ilyen kis bogyókat kell felszedned utána, nekem pedig...” És bár igaza van, ezzel nem áll meg az aprócska ebek előnyeinek sorolása. Elmondom, én miért örülök, hogy tíz évvel ezelőtt zsebkutyát választottam magamnak.

Bulizzon a szőlőben! Az 5 legjobb szüreti fesztivál

travelo 2014. szeptember 10., szerda 09:22

Bár mi különösebb ok nélkül, önmagában csak a táj szépségéért is szívesen kirándulunk borvidékekre, elismerjük, hogy a legvidámabb arcukat ezek a tájak szüret környékén mutatják. Összegyűjtöttük hát az idei ősz szüreti mulatságait Tokajtól Villányig.

Zalakarosi Szőlőkapkodó

A borozást wellness programmal kötné össze? Irány Zalakaros! Itt most szombaton, azaz szeptember 13-án tartanak szüreti mulatságot. Kirakodóvásár, kézműves bemutatók, szüreti felvonulás várja az ide látogatókat. És hogy miért szőlőkapkodó? Este 6 és 7 között a Rendezvénytéren ingyenesen kóstolgathatja a környékbeli gazdák szőlőtermését. Részletes programok a fürdőváros honlapján.

Hotel Karos Spa ősszel is

Ősszel is válassza Zalakaros édenkerti wellness hotelét; a Hotel Karos Spa-t, ahol gasztronómiai programok sokaságával várják. A szállodában Bor-Ász választással és Bordalokkal ünneplik a szüreti mulatságok időszakát, sőt hétről-hétre bemutatják a magyar gasztronómia sokszínűségét is. A különleges íz-élmények mellé színvonalas szolgáltatások társulnak, hiszen a szálloda vendégei wellness és spa kezelések széleskörű kínálatából választhatnak, a gyógyhatású termálvíz jótékony hatásait akár a szobájukban is élvezhetik és a megújult szauna előtérnek köszönhetően még kényelmesebb pihenésben lehet részük. Cserélje le a munkával töltött, borongós őszi napokat gondtalan wellness pihenésre, hiszen most még kedvezőbb árakon foglalhat! (x)

Szekszárdi Szüreti Napok

Szekszárdon jövő héten indul a buli, szeptember 18-tól egészen 21-ig ünnepelnek. Kiállításokkal, koncertekkel, szekszárdi borok kóstolójával, a tájegységre jellemző ételekkel várják a vendégeket. A leglátványosabb esemény a szombat délutáni szüreti felvonulás lesz, melynek során a helyi civilek és néptáncegyüttesek színpompás viseletet öltve vonulnak végig a településen. Utána megválasztják a szüret legjobb táncos párját, és a legjobb élő madárijesztőt is! A részletes programot és a fellépők névsorát ide kattintva találja.

Gyöngyösi Szüreti Napok

A gyöngyösiek a szekszárdiaknál egy nappal később csapnak a lecsóba, itt szeptember 19-től áll a bál egészen szeptember 21-ig a Fő téren. Természetesen itt is lesz kirakodóvásár és kézműves bemutatók, a főszerep pedig a mátraaljai boroké. Vásári tréfákkal, szüreti főzőversennyel, néptáncbemutatókkal is készülnek, de fellép a Szabó Balázs bandája, a Kowalsky meg a Vega és a Honeybeast is. Részletes programok itt.

Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok és Villányi Vörösborfesztivál

Október első hétvégéjén a két legnépszerűbb borvidékünk egyszerre tartja szüreti mulatságát: október 3–5. között Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok és Villányi Vörösborfesztivál is lesz. A fehér borok rajongóinak tehát Tokaj felé kell venni az irányt, míg aki inkább vöröset iszik, Villányba menjen. Aki mindkettőt szereti, döntsön a programkínálat alapján!

A tokaji programokról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a hagyományos programok mellett (szüreti felvonulás, főzőverseny, borászati-gasztronómiai események, színpadi műsorok) több izgalmas meglepetéssel készülnek majd. További részletek az esemény Facebook oldalán várhatók hamarosan. A villányiak egyelőre szintén csak annyit árulnak el a borvidék honlapján, hogy kézműves és kulturális programok, valamint finom falatok várnak mindenkire a vörösborok mellett. További részletek hamarosan itt.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Így válasszon biciklis cipőt

velo.hu 2014. szeptember 9., kedd 15:37

Tíz éve még örültünk, ha volt egy boltban biciklis cipő. Ma már mindenhol kapható, és nem egyszerű feladat a megfelelőt kiválasztani. Minden gyártó a saját technológiáját tartja a legjobbnak, és a választék is óriási, még hazánkban is. Nézzük, milyen kategóriákat különböztetünk meg egymástól és mire érdemes odafigyelni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így védje a haját a klóros vízben

Toma 2014. szeptember 7., vasárnap 09:23

Az ősz beköszöntével az úszás szerelmeseinek nem muszáj lemondaniuk a vízben való mozgásról, hiszen a szabadtéri strandok és tavak helyett ott vannak a fedett uszodák, ahol viszonylag csekély összegért lehet hódolni ennek a sportnak. Sajnos a klóros víznek azonban megvannak a maga hátrányai, többek között hatására a haj szárazzá és töredezetté válik. Íme néhány tipp, hogy tudná mégis megvédeni a tincseit!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ne vágja tönkre a hétvégével az egész hetét!

Dívány 2014. szeptember 6., szombat 17:10

Ha hétvégén úgy rendesen belehúzott az életbe (amiek az eredményét aztán nem győzte délutánig kialudni), hétfőn nemcsak a munkaundorral kell megküzdeni, hanem az ólmos fáradtsággal is. Pedig az lenne a – teljesen érthető – elvárás, hogy a hét első napján frissen és kipihenten álljunk munkába, ehhez képest van, aki fáradtabban esik be reggel, mint péntek délután haza. Ennek főként az az oka, hogy bármennyire is annak tűnne az emlékek alapján, nem pihentünk megfelelően a hétvégén: a hajnalban fekvés és másnap délig (másnaposan) fetrengés ugyanis csak arra jó, hogy alaposan megkavarja a biológiai óráját. Ennek már tudományos elnevezése is van: social jet lag, és a hajtás után elolvashatja, mi is ez pontosan, és mit lehet tenni a leküzdéséhez és elkerüléséhez.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Túraajánló: félnapos terepes bringázás Visegrád fölött

velo.hu 2014. szeptember 5., péntek 10:23

Hegyikerékpárral vágunk neki a Pilis északkeleti oldalának. Ez az oldal egy fokkal több látnivalót kínál az országúti körnél, hiszen több helyen tárul elénk a Dunakanyar vagy akár a vár. Nyári szezonban nagyon sok turista keresi fel Visegrádot és környékét, de a kerékpáros ösvényeken nem kell számítani nagy forgalomra. Kiindulópontunk, Visegrád, felkészült a bringások kiszolgálására, hiszen kerékpárszerviz, -kölcsönző és bringásbarát hotel is található itt. Sőt, komppal át lehet kelni a Duna túlpartjára, ahol a Börzsönyben újabb kihívások várnak. velo.hu összefoglalta a főbb tudnivalókat, részletek a hajtás után!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden, amit a miómáról tudni illik

LS 2014. szeptember 4., csütörtök 09:07

Mostanában mindennap az arcomba tolja a Facebook a mióma kezelésének "végleges módszerét". A bejegyzés egy természetgyógyászati könyvet reklámoz, mely ráadásul tízezer forintba kerül, ami a jelen könyvárak mellett is minimum a duplája egy átlagos könyvének. Persze, ha arra gondolok, hogy egy látogatás a nőgyógyásznál is simán megvan ennyi, akkor gondolkodás nélkül lecsapnék az ajánlatra – ha találkoztam volna bárkivel is, aki természetgyógyászati módszerekkel eltüntette a miómáját. Orvosi kezeléssel viszont annál inkább.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Aki gazdag, edzéssel fogy, aki nem, tablettákkal

Dívány 2014. szeptember 3., szerda 19:24

Korábban is írtunk már arról, hogy akiknek nem telik minőségi étkezésre, nagyobb valószínűséggel küzd majd súlyproblémákkal, mint a tehetősebbek, ráadásul ez különösen igaz a nőkre. A Concordia Egyetem kutatói most annak jártak utána, hogy az eltérő jövedelemmel rendelkezők hogyan veszik fel a küzdelmet a pluszkilók ellen. Részletek a hajtás után!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hogyan találjunk jó bababarát szállást?

travelo 2014. szeptember 3., szerda 15:43

Az első babával sokan nem mernek utazni, nyaralni pedig végképp ne, pedig léteznek olyan szállástípusok, melyek tehermentesítik a megfáradt szülőket. És a családbarát szálláshelyeken amiatt sem kell aggódni, hogy a folyamatos gyerekzsivajjal mások agyára fogunk menni. Kulcsfontosságú ugyanakkor az előzetes tájékozódás!

Kisbabával vagy kisgyerekkel nyaralni ma már messze nem olyan lehetetlen ötlet, mint mondjuk harminc évvel ezelőtt volt. Egyre nagyobb országszerte a kínálat, egyre több a gyerekfelügyeletet biztosító szállástípus, és az ilyen szolgáltatások nem csupán babaszékkel és a konnektorokban elhelyezett vakdugókkal csábítanak, hanem sokszor felszerelések garmadájával és programokkal is.

A kicsik imádják a pancsolós programokat
A kicsik imádják a pancsolós programokat
Fotó: Bsip / Europress / Getty

Hogy pontosan hány ilyen szállás van, senki sem tudja: Magyarországon nincs ugyanis hivatalos minősítés arra vonatkozóan, hogy mi nevezheti magát bababarát szállásnak - bárki azzá nyilváníthatja magát, ezért nem árt alaposan tájékozódni a foglalás előtt, nehogy a helyszínen kelljen csalódnunk. Szakemberek szerint a félezertől a négyezerig mozog az olyan szállások száma, ahová a gyerekkel mehetünk, és van köztük hotel, panzió, wellnesz-szálló stb. – azaz többféle árkategória.

Kolping Hotel, évszaktól függetlenül játék a pihenés

Az alsópáhoki Kolping Hotel 18 év alatt a minőségi családbarát vendéglátás mércéjévé vált nem csak belföldön, hanem határainkon túl is. A szálloda egész évben várja a családokat, ahol évszaktól függetlenül játék a pihenés! Bobóország játékbirodalma és az élményfürdő izgalmas programokkal egészíti ki a szabadtéri kalandokat. Különleges családi apartmanjaink pedig számos extra bababarát bekészítéssel szolgálja a családok kényelmét. (x)

Ami mindenképp kell

Na de lássuk, mi az, amit egy igazi babarát szállásnak okvetlenül tudnia kell, azaz mi a minimum: (állítható méretű) babaágy, babafigyelő, babafürdőkád, bili; a jobb helyek cumisüveg, nedves törlőkendő és pelenkázó-asztal – elegendő pelenkával felszerelve. Aki kicsit is komolyan veszi magát, tart kölcsönözhető babakocsit, terep-babakocsit és háti hordozót, de akár kismotort is. Alap a játszótér és játszószoba (tisztán tartott játékokkal és padlóval!); a legtöbb hely biztosít néhány órás animátori vagy babysitteri szolgáltatást, hogy a szülők is eltölthessenek kettesben egy kis időt - ez a szülők kimerültségének függvényében lehet egy pihentető alvás, wellnesz, kirándulás, vacsora.

Egy nagy séta is kiváló program lehet
Egy nagy séta is kiváló program lehet
Fotó: Pawel Libera / Europress / Getty

A wellneszhotelekben rendszerint van külön gyerekmedence, mellyel akár órákra is le tudjuk kötni csemeténket. Fontos, hogy ennek a kialakítása a lehető legbiztonságosabb legyen, és itt is elengedhetetlen a tisztaság.  

Az sem mindegy, milyen gasztronómiai kalandokat kínál a szállás a legkisebbeknek. Szerencsére egyre gyakoribb a kifejezetten kisbabákra szakosodott étlap, a jobb helyek kifejezetten a kicsik ízlésének megfelelő svédasztallal várják a család apró tagjait.

Van olyan szálláshely, ami még babamasszázst is kínál
Van olyan szálláshely, ami még babamasszázst is kínál
Fotó: Allentown Morning Call / Europress / Getty

A babarát szálláshelyek a rengeteg plusz-szolgáltatás miatt nem túl olcsók. Érdemes emiatt holtszezonokban utazni, például egy-két héttel a nagy ünnepek (karácsony, húsvét) után, mert olyankor jó eséllyel kaphatunk árengedményt. Sok helyen elfogadnak SZÉP-kártyát és üdülési csekket is, érdemes döntés előtt ennek is utánanézni. 

Mindezekre érdemes tehát odafigyelni, mielőtt lefoglaljuk a szállást, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy foglalás előtt okvetlen olvassuk el a vonatkozó fórumokon, oldalakon, cikkek alján a szülők első kézből szerzett tapasztalatokon alapuló kommentjeit. És még egy hasznos tipp: az igazán jó bababarát szállást onnan lehet felismerni, hogy megkíméli a szülőket attól, hogy a fél háztartást át kelljen költöztetni otthonról a nyaralás helyszínére.

Egész évben ajánljuk a családbarát Wellness Hotel Katalin****-t!

A Balaton parttól 200 méterre óriási beltéri élményfürdővel, gyerekpancsolóval és 33-36°C-os meleg vizekkel várja apró és nagyobb Vendégeit. Babakonyhák, pelenkázó és nagy játszószoba is megtalálható a szállodában. A svédasztalon külön gondolnak a gyermekekre is. Wellness akciók 9 950 Ft/fő/éjtől. (x) 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Szlovénia: sokkolja az agyát aktív sportokkal!

.syl. 2014. szeptember 2., kedd 19:53

Ha tavaly nem autóztunk volna el egészen Olaszországig, talán soha nem merült volna fel, hogy egyszer Szlovéniát is meg kell nézni. Bár az Olaszország, Ausztria, Magyar- és Horvátország által határolt Szlovénia területe apró, alig teszi ki a Dunántúl felét, felszíne nagyon változatos – 47 kilométer hosszú tengerpartja azoknak kedvez, akik lazításra, fürdőzésre vágynak, míg a Júliai-Alpokban az aktív sportok kedvelői kapcsolódhatnak ki. Mi az utóbbit választottuk, nem bántuk meg.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön mennyit költ az első randira?

lady glava 2014. szeptember 2., kedd 08:07

A britek kissé talán extravagáns költekezési mániájához igazán hozzászoktunk már, így talán az se meglepő, mennyit költenek el egy-egy első randi előtt. A VoucherCodes.co.uk felméréséből kiderül, hogy baromi sokat. Ennek oka részben, hogy a legtöbben az interneten keresnek párt – a párok 60%-a pedig a randi-applikáción, aTinderen találkozik –, a netes társkeresőknek köszönhetően pedig nagyobb hangsúly van a külsőn, mint valaha. Egy átlag angol csak szépségápolásra csaknem 90 fontot (36 ezer forintot), ruhákra pedig még legalább 42 fontot (17 ezret) költ randinként. A férfiak 93 fontos beauty-csomagja általában hajvágást, manikűrt és barnítóspray-kezelést tartalmaz, és ami igazán meglepő: bár a nők kétségtelenül több időt töltenek a tükör előtt, mégis kevesebből megússzák a romantikus találkákat.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hagyd a pofán pisilést másra!

Gőzsy Kati 2014. augusztus 31., vasárnap 13:36

Elvégeztük a kutyaiskolában a középfokot is az alapfok után, mi jöhet még? A doktori cím, mondogatják az ismerősök. A dr. Gromit nem is hangzana rosszul egy skótjuhásznak, de tényleg hasznos volt, hogy újabb tíz hétvégét töltöttünk a Népszigeten különböző engedelmességi gyakorlatokkal a Tükör-módszeres kutyasuliban. Gromit nem egy egyszerű eset: egy domináns, érzékeny skót. Ahogy a sulinak ez a fokozata sem volt egyszerű: ezúttal a gazdától azt várták, hogy maga jöjjön rá a megoldásra.

Tény, hogy sokkal keményebb volt ez a fokozat, mint az alapfok. A helyszín ugyanaz a négyszögletű, erdős terület, oldalunkon ugyanaz a jutalomfalat-tasak, de a laza hangulat hamar elmaradt. Nyoma sem volt olyan jeleneteknek, mint az előző foglalkozáson, hogy összeborulgatunk a többi gazdával, mint a meccseken a játékosok, és azt kiabáljuk, hogy "Nee!", Héé!", Mit csinááálsz?", és már egymás bénázásain sem röhögtünk. Most is ketten vittük a Gromitot Bencével, de a táncórák fílingje helyett inkább az egyetemi vizsgák idejét idézték fel az órák.

A sok fáradtság ellenére megérte elvégezni. A kutyánk most már szinte minden helyzetben hallgat ránk, ismeri a nem szó jelentését, és kevés hibaszázalékkal bejön a hívásunkra, ami a legnagyobb probléma volt vele – főleg, ha nehezítettek voltak a körülmények, például túl nagy volt a felfedezésre váró terület, túl sok az idegen kutya stb.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kipróbálna fura sportokat?

Sáfár Zsófia 2014. augusztus 30., szombat 16:37

Az elkötelezett és kreatív sportrajongók szeretnek feleleveníteni és elterjeszteni különleges régi mozgásformákat (így éledt újjá például a baranta), vagy előrukkolni vadabbnál vadabb ötletekkel, amikből olyan meghökkentő sportágak születnek napjainkban, mint a mocsári snorkeling, a lábujj-szkander, a sakkboksz vagy a víz alatti hoki. Ne ijedjen meg, cikkünkben kizárólag értelmes, élvezetes és/vagy hasznos sportokról olvashat, amiket hazánkban is egyre többen űznek és szeretnek.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Túraajánló: félnapos biciklis kirándulás a Pilisben aszfalton

velo.hu 2014. augusztus 29., péntek 09:28

A Pilis és Visegrádi-hegység nagyon könnyen megközelíthető, mivel az autópálya egészen Budakalászig tart, így az ország majdnem minden részéről gyorsan elérhető. A Dunakanyar pedig páratlan szépségű csodája ennek a környéknek, amiért még a tengerentúlról is érkeznek turisták. A kerékpározásra kijelölt aszfaltozott utak minősége néhol hagy kívánnivalót, de ettől függetlenül bármilyen biciklivel gond nélkül bejárható. A velo.hu összefoglalta a főbb tudnivalókat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 ... 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 ... 133

Blogok, amiket olvasunk

FAPADOS Új menetrend és a legjobb jegyek

Tippek a jó előre tervezőknek, mi az, amire most kell lecsapni, és mi az, amit egyelőre bottal sem piszkálunk, mert annyira drága még. Fapados tippek a profiktól.

FILMVILÁG Csapatjátékos, Robinson, filmes hős

"Most már megpihenhetsz, hiszen filmértékek sokaságát hagytad magad után." A népszerű-tudományos dokumentumfilmek csodálatos egyéniségétől búcsúzunk.

KETTŐS MÉRCE Gyerekek a rácsok mögött a határon

A menedékjogi törvény módosítása embertelen. Európa álszent, helyettük végeztük el a piszkos munkát. Bonyolult kérdés, sok erkölcsi buktatóval.
Ajánlok blogbejegyzést

OnGo beszámolók

Hirdetés