ÉLETMÓD

Itt a kutyabarát strandok 2015-ös listája

mzd 2015. május 19., kedd 12:34

Ahogy tavaly, úgy idén is összeállította az EB OVO azon strandok listáját, ahova nyugodtan beviheti a kutyáját is, ha szeretné. A térképen nemcsak a 30 helyszín található meg, de kiderül róla az is, hogy a Balatonban (ahogy általában más természetesen fürdőhelyeken sem) nem fürödhet együtt a házi kedvenccel, kivéve, ha hajóról mennek be a vízbe.

És hogy ez miért van így? A Balatontipp.hu összefoglalója szerint ha a területet fürdésre jelölték ki, akkor egyértelműen tiltott bármilyen kisállat nemcsak vízbe engedése, de a strandra történő bevitele is, ugyanakkor a kapcsolódó BM-rendelet alapján kijelenthető: a természetes vizekben nemcsak a kijelölt helyeken lehet fürdeni, hanem mindenhol, ahol nem tilos. A kivételekről és a tiltásokról itt és itt szerezhet infókat, de érdemes az illetékes önkormányzatoknál is utánakérdezni, még mielőtt megbüntetnék.

A sajtóközleményből kiderül az is, hogy egyre több a kutyabarát camping is, amik külön kutyastrandnak kialakított partszakasszal rendelkeznek. Ha bővítené a listát, ezen az email címen várják a visszajelzéseit.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Napi fél liter narancslé javítja a memóriát

araya 2015. május 19., kedd 11:42

A legújabb kutatások azt mutatták ki, hogy napi fél liter narancslé elfogyasztása javítja a memóriát, az agyi funkciókat és a reakcióidőt is az idősebb korosztálynál,  és nem csak az emlékezetre, de a beszédközpontra is jó hatással van. Ráadásul ezek a hatások már kevesebb mint két hónap alatt érezhetőek!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ön tudja, mi az a jóga, vagy csak csinálja?

S-W. Zsó 2015. május 19., kedd 09:12

Az antigravitációs vagy a meztelen jógáról biztosan ön is hallott, de azt tudta, hogy már cuki kutyás jóga, hiphop jóga, csokoládéjóga, borkóstolással egybekötött jóga, sőt társkereső jóga és silent disco jóga is létezik? És ki tudja, mi vár még ránk, amivel a jógához kevésbé, de az üzlethez annál inkább konyítók még több pénzt be tudnak zsebelni a követőktől. Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak az igazi szakértők, vagyis a jógik a mai jógairányzatokról. Íme.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nem bírja a pollent? Egyen több jó baktériumot!

Brownie 2015. május 18., hétfő 13:51

Ha tudja, milyen az, amikor a szénanátha tünetei még a legegyszerűbb mindennapi teendőket is pokollá teszik, akkor van egy jó hírünk: egy új kutatás szerint a probiotikumok hasznosak lehetnek a szezonális allergiában szenvedők számára is. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy pontosan mely jótékony baktériumokról is van szó.

shutterstock 174520427

18+ Retusálatlan női testekről készül weboldal

mzd 2015. május 18., hétfő 12:26

Nemrég megmutattuk, hogy milyen egy fitt test valójában, most pedig egy hasonlóan érdekes projektre bukkantunk. A fotósként tevékenykedő Jade Beall a You Are Beautiful (Gyönyörű vagy) nevű ötletéhez gyűjt pénzt, a célja pedig az, hogy szerte a világon retusálatlan fényképekkel mutasson be hétköznapi nőket, akik természetesen arról is mesélnek, mit gondolnak a testükről – olvasható a Huffington Poston.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egészségesebb akar lenni? Ezekre figyeljen!

.syl. 2015. május 17., vasárnap 13:47

Jobb esetben mindenki megtanulta odahaza gyerekkorában, hogy a reggeli nagyon fontos, de felnőttként hajlamos erre legyinteni az ember, és bőséges ebéddel kárpótolja magát a kimaradt korai étkezésért. Pedig a reggelit tényleg nem érdemes kihagyni, ahogy a mesterséges édesítőszereket is jobb inkább kerülni. A Daily Mail gyakran ismételt kérdéseket gyűjtött össze, és egyértelmű válaszokat csikartak ki rájuk a téma szakértőitől.

shutterstock 76171396
Távolról sincs vége, olvasson még »

Fogyna, izmosodna? A büntetés a legjobb motiváció!

mzd 2015. május 17., vasárnap 13:42

A mozgásra ösztönzés elég népszerű téma mostanában a közösségi médiában: elég csak megnyitnia a Facebookot és jönnek is szembe a sportoló ismerősök által posztolt futási vagy bringás grafikonok, naplementés-idézetes képek. Valóban elég volna ennyi ahhoz, hogy valaki maga is felemelje a fenekét a kanapéról? Nem túl meglepő, hogy a Shape szerint sem, sőt: ők egy friss kutatásra hivatkozva azt állítják, a büntetés sokkal inkább motiváló, mint a pozitív megerősítés (például a futóversenyen kapott medálok).

Távolról sincs vége, olvasson még »

Összehajtogatható, indexelő, láthatatlan bukó bringásoknak

Divany.hu 2015. május 16., szombat 20:10

Ön is egy túlhajszolt menedzser, aki kerékpárral jár a multiba, és sosem tud mit kezdeni a kezében lévő bukósisakkal? Nos, erre a problémára igyekszik megoldást találni Jeffrey Woolf brit feltaláló egy összahajtogatható és akár a laptop táskába is könnyedén beleférő bukó elkészítésével. Eredetileg a Huffington Post adott hírt a biciklis bukósisakról, amit könnyedén félbe lehet hajtani, és aztán ilyetén módon már mindjárt nem is foglal olyan sok helyet, befér szinte bármekkora táskába.

20141203023539-White Morpher - Open and shut - Popsci
Fotó: morpherhelmet.com

Morpher

A Morpher névre keresztelt sisak legmenőbb tulajdonsága, hogy félbehajtható és akár olyan táskaként használjuk, persze rúzst, tampont azért nem célszerű elhelyezni benne, hiszen a szellőzés miatt lyukas. Valójában egy Jeffrey Woolf nevű brit feltalálónak jutott eszébe az ötet, méghozzá azért mert kiderült, hogy azok, akik a Bubi külföldi testvéreivel közlekednek New Yorkban vagy Londonban szinte sosem használnak bukósisakot, hiszen nincsen hova tenniük.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A tökéletes nők is szenvednek a kritikáktól

Edicsek 2015. május 16., szombat 09:55

Cassey Ho blogger és személyi edző. Elégedett az alakjával, amit szeret megosztani a követőivel is. Igen ám, de gyakran ő is megkapja, hogy mit kellene változtatni a testén. A negatív vélemények pedig csakúgy mint bármelyik másik nőre, rá is hatással vannak. Éppen ezért készített egy videót, amiben azt mutatja meg, hogy milyen is lenne ha megfelelne a kritikáknak. 

A filmet azért készítette, hogy mindenki lássa milyen az, amikor mások tönkreteszik az ember önbizalmát. A videóban igazi kommentekből szemezget, és mutatja meg milyen lenne, ha a hozzászólások alapján élőben változtatná a testét és mindenkinek meg szeretne felelni.  "Mi lenne ha megváltoznék? Mi lenne ha vékonyabb lenne a derekam és nagyobb lenne a hátsóm? Akkor mindenki boldog lenne? Mi lenne ha olyan világban élnénk, ahol retusálnám a saját testem a valóságban? Akkor boldog lennék?" - teszi fel a kérdést. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Távolról sincs vége, olvasson még »

Lövésünk sincs az egészséges étkezésről

pk 2015. május 15., péntek 16:14

Táplálkozási szokásaink nem alkalmazkodnak mai felgyorsult élettempónkhoz, általános túlhajszoltságunkhoz, mozgásszegény életmódunkhoz, ezért Európában rohamosan terjednek a civilizációs betegségek, ez különösen igaz Magyarországra, ahol több mint 600 a 100 ezer lakosra számolt civilizációs betegségek aránya. Itthon a halálozási statisztikát a szív-és érrendszeri betegségek (pl. érelmeszesedés, szívinfarktus, agyvérzés) vezetik. Az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a metabolikus szindróma, egyes daganatos betegségek (pl. vastagbélrák), az aranyér megelőzésében is fontos szerepe van a táplálkozásnak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A paróka egyáltalán nem ciki!

etelka 2015. május 15., péntek 12:22

Sokáig nem értettem, miért olyan fontos dolog a rákbetegeknek a hajuk, amikor épp az életükért küzdenek, de amikor anyukám beteg lett, és elkezdődőtt a parókamizéria, rájöttem, hogy őt például ez zavarja leginkább a kezelésekben - hála istennek, teszem hozzá. A paróka a szükséges rossz, ami nélkül persze lehet élni, de ha az ember csak egy kendőt köt a fejére, arról ordít, hogy "halló, nekem rákom van!". Szóval sokan vannak, akik szívesen hordanak parókát szórakozásból, hogy akármikor váltogatni tudják a hajhosszt, -színt és a frizurát, de a legtöbben nem ezért keresik, hanem mert rászorulnak.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Gluténmentes hamburgerrel száll be a versenybe a Meki

etelka 2015. május 14., csütörtök 10:36

A szerda délelőttöt egy gluténmentes hamburgerrel indítani elég brutális, az azt követő hatalmas szelet tortáról nem is beszélve. Az egész apropóját az adta, hogy a McDonald's végre eljutott arra a pontra, hogy felismerte, vannak még vásárlók, akiket nem sikerült meghódítania, pedig ha tehetnék, ők is szívesen tolnák magukba a hambit. Ezek pedig a gluténérzékenyek, akik számára csütörtöktől megnyílik a kánaán.

A lényeg, hogy mostantól már gluténmentes dupla sajtburgert is árulnak 11 hazai étteremben, ami azt jelenti, hogy három budapesti (a Nyugati, az Óbudai és a Kőbányai üzletek) és hat vidéki városban (Debrecenben, Kaposváron, Egerben és Nagykanizsán további egy-egy, Székesfehérváron két étteremben, valamint Nyíregyháza mindkét üzletében) lehet majd kapni az új típusú burgereket. Nem volt persze véletlen a bejelentés időzítése, a Cöliákia Nemzetközi Napja ugyanis május 16

A gluténmentes dupla sajtburger semmiben nem különbözik a sima verziótól, eltekintve a zsömlétől, meg persze az árától. Azt fontos tudni, hogy gluténérzékenység ide vagy oda, ez a termék 572 kcal-t tartalmaz, azaz 110-zel még többet is, mint a hagyományos, de ez a gluténmentes termékeknél általában így van. Az ára pedig 970-1020 forint közt lesz, a sima verzió pedig nagyságrendileg 600 forint körül kapható.

Tapasztalt kollégánknak is vittünk egy tesztpéldányt, hogy mondjon véleményt az új termékről: "Ha ezt kóstolja meg valaki életében először a mekiből, akkor joggal mondja utána, hogy ez bizony műkaja. A zsömle állaga sokkal gumiszerűbb, mint a hagyományos verzióé, a szezámmag a tetején tuti, hogy műanyagból van, annyira furcsa az állaga és a tapintása. Ízre és illatra sokkal közelebb áll a kenyérhez, mint a jól megszokott mekis zsömléhez. De ki akarna két szelet sima fehérkenyér közé rakni mekis kaját, amikor ott a rendes? Meg valahogy természetellenesen fehér is a zsömle belseje. Én maradok a gluténos verziónál. Ha már az ember mérgezi magát, akkor tegye tisztességgel." 

Persze azok, akik lisztérzékenyként hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a sikértartalom hiánya miatt más lesz a szerkezete a kenyérféléknek, és ez más textúrával párosul, máshogy ítélik meg az új hamburgert, és nem is vitatható, hogy számukra ez nagyon sokat jelent, főként ha gyerekként élik meg a betegséget. 

A jó híreknél maradva csütörtöktől lesz minden McCafé üzletben laktózmentes tej és mandulaital is a hagyományos tej mellett. Kis üröm az örömben, hogy míg a laktózmentes tejet ingyen adják, a mandulaitalért 150 forint pluszt kell fizetni, amit a termék relatíve magas ára indokol.

A talán legizgalmasabb étel a Málnás csokitorta, amelyben nincs glutén, laktóz és hozzáadott cukor sem, ehelyett xilitet és eritritet használnak édesítésre. A fejlesztés jó egy éve kezdődőtt el, részt vett benne Sallai Fanni is, a Cake Shoptól. A rendkívül tömény torta nem lett túl édes, a málna a tetején jól harmonizál a csokoládéval, ráadásul egy szelettel bőven jól lehet lakni. A torta étteremtől függően 880-890 forintért lesz kapható. 

A gluténmentességnek ára van

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon miként változik a szendvicsek tápértéktartalma gluténmentesítés után. Példának a dupla sajtburgert vettük, de ahogy néztük, a baconnel turbózott verzió is hasonló változásokon esett keresztül. Az étel kalóriatartalma negyedével nőtt: az "eredeti" 461 kcalból 572 lett, viszont kevesebbet kapunk fehérjéből. Az is kicsit szomorú, hogy a zsír 20 százalékkal nőtt, de ez még mind semmi a szénhidráthoz képest, amiből így másfélszer annyi található. Jó hír viszont, hogy az amúgy kevés rostból kétszer annyit kapunk, a sótartalom pedig változatlan.

 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Tornázzon, ha nem akar horkolni többé!

Edicsek 2015. május 14., csütörtök 08:57

Úgy tűnik, hogy megvan a horkolás ellenszere, legalábbis kutatók egy csoportja azt állítja, hogy néhány tornagyakorlat elvégzésével drámaian csökkenthető a horkolás erőssége és mennyisége. Ráadásul a feladatok alatt száj- és nyelvgyakorlatokat kell érteni, tehát elvileg semmi megterhelőt nem kell tenni, és főleg: semmit sem kell venni ahhoz, hogy nyugodtabb legyen az éjszakája mind a horkolónak, mind egy szobában/lakásban/szomszédságban élőknek egyaránt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezek az önök kedvenc fővárosi futópályái

Tuna Judit 2015. május 13., szerda 10:19

Pár hete írtunk arról, hogy mi  hol szeretünk a leginkább futni/kocogni , és arra voltunk kíváncsiak, önök hol teszik ugyanezt. Elképesztően sok levelet kaptunk, amit nagyon köszönünk. Ezekből a levelekből és az önök hasznos tanácsaiból állítottuk össze ezt cikket, amiben bemutatjuk, hogy önök szerint melyek Budapest kerületeinek legjobb futópályái. Íme:

 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A madzag az új BMI

mzd 2015. május 13., szerda 08:52

Azt már tudjuk, hogy egy madzag a lapos és feszesebb hashoz is elég, most viszont új funkciót találtak neki az okosok. A szakértők szerint ideje elfelejteni az idejemúlt testtömegindexen, vagyis BMI-n való görcsölést és helyette inkább (szó szerint) kézzel foghatóbb módszerrel ellenőrizzük, hogy formában vagyunk-e. A mérés semmilyen számolást nem igényel és elég hozzá egy olyan hosszú szalag vagy madzag, amekkora az ön testmagassága – tudtuk meg a Daily Mailből.

Távolról sincs vége, olvasson még »

8 dolog, amit tuti nem tudott az aperitivózásról

Gyulai Bence 2015. május 12., kedd 12:12

Idén lesz 10 éve, hogy azt hozta a sors, hogy kettős életbe kezdtem: azóta csak pár hónapot vagyok itthon egy évben, az életem másik kétharmadát  Észak-Olaszországban élem, általában Torinó és Milánó között ingázva. Amikor a múlt héten meghívót kaptam az Aperol budapesti eseményére, úgy éreztem, már csak azért is ott a helyem, mert amikor kint vagyok, pontosan az aperitivózás őshazájában élek.

Ami, mármint az aperitivózás rítusa itthon gyakorlatilag ismeretlen, és amit az Aperol lehengerlő stílusú nagykövete mesélt el itthon a kiválasztott érdeklődőknek, az nekem kint a hétköznapok része. Viszont itt a Díványon, sőt, az egész Indexen se volt még soha rendesen szó erről a témáról, úgyhogy most szépen elmesélek mindent. Egyrészt mert érdekes, másrészt mert ha Aperolékon múlik, akkor ez a szokás itthon is meg fogja vetni a lábát. Pontokba szedtem az egészet, hátha úgy könnyebben emészthető. Íme 8 dolog, amit ön tuti nem tudott az aperitivózásról.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Három sport a változatosságot keresőknek

ST 2015. május 12., kedd 12:03

A sportok között válogatva előfordulhat, hogy úgy érzi, már mindent kipróbált, mégsem találta meg azt, ami igazán önnek való. Nem kell csüggedni, hiszen olyan mozgásformák is megjelennek, amelyek több sport elemeit ötvözik. Ilyen például a korfball, a footgolf vagy éppen a capoeira.

Távolról sincs vége, olvasson még »

6 tipp a munka és a magánélet egyensúlyához

mzd 2015. május 11., hétfő 20:57

Tavaly júniusban a Fehér Ház Kilenc tény az amerikai családokról és munkáról címmel közölt egy tanulmányt, amelyben leírják, hogy a férfiakat és a nőket egyre inkább szorítja az idő. Ennek pedig az az eredménye, hogy egyre nagyobb nehézséget okoz az, hogy eleget tegyenek a munkával és családdal kapcsolatos feladataiknak – írha a Mashable. Éppen ezért úgy döntöttünk – szintén az oldal segítségével –, hogy tippeket adunk arra, hogyan egyeztesse össze a két területet.

464553117
Fotó: Thomas Trutschel / Europress / Getty
Távolról sincs vége, olvasson még »

Miért ne lehetne cisztás fibrózissal is szép?

Toma 2015. május 11., hétfő 09:03

Egyre gyakoribb téma manapság az önelfogadás, aminek egyik legszembetűnőbb jele, hogy gombamód szaporodnak a nem a tökéletes alakot hirdető honlapok, blogok, és hogy egyre többen osztanak meg magukról olyan képeket, melyeken szégyenkezés nélkül viselik műtéteik, betegségeik nyomait.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Budapesten jobb telelni, mint nyaralni

Dívány 2015. május 10., vasárnap 11:53

Nem titok, hogy a belföldi úti célok között a főváros vezet, de természetesen máshogy és máshova foglalunk szállást télen és nyáron. Legalábbis ez derült ki a Trivago legújabb felméréséből. Részletek a hajtás után! 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Magyarok büszkesége a lengyel sóbánya

Becca 2015. május 9., szombat 20:53

Lengyelországban volt dolgunk, és ha már Wieliczka közelében jártunk, úgy döntöttünk, megnézzük a híres wieliczkai sóbányát is. Első blikkre egy kicsit soknak tűnt a 2-3 órás túra (ha idegenvezetőt is kér az ember), de egyáltalán nem számítottunk arra, hogy ásítozás helyett röhögve fogjuk végigjárni a bányát. Megtudtuk például, hogy a sóbánya olyan, mint egy hatalmas labirintus, és bár természetesen minden látogatóért kár, de az idegenvezetők azért visznek nagyobb csoportokat, mert 1-2 százalék veszteség még megengedhető. Ha tehát egy idegenvezető megunja a házastársát vagy barátját, érdemes elhívnia, hogy csatlakozzon egy nagyobb látogatócsoporthoz. És aztán reménykedni a statisztikában.

Szóval, ha önben is voltak aggályok, élvezhető-e egy több órás bányatúra, megnyugtatjuk: felettébb szórakoztató! De nem csak emiatt.

Wieliczka kb. 15 kilométerre fekszik Krakkótól, délkeleti irányban. A város joggal híres a sóbányájáról, ugyanis ez a bánya a világon egyedülálló. A magyaroknak meg főleg nagy büszkesége lehet, ugyanis egy legenda szerint, kizárólag a magyar származású Szent Kingának (IV. Béla király lányának) köszönhető, hogy sót találtak Wieliczkában. A történet röviden: Kinga, Boleszláv lengyel fejedelem felesége volt (akihez tizenöt évesen adták feleségül). A tatárjárás után, amikor a királylány hazalátogatott, elment a máramarosi sóbányákat is megnézni, ahol látta, milyen gyönyörűek a sótömbök, így megkérte apját, hadd vihessen mutatóba Lengyelországba is - és persze, ha már, akkor a bányát is szerette volna magáénak tudni. Egyidejűleg azt is kérte, hadd vihessen magával szakembereket, akik talán Lengyelországban is találnak a föld felszíne alatt hasonlóan szép kristályokat rejtő sóképződményt.

És itt jön a csoda: a királylány a bánya birtokbavétele jeléül jegygyűrűjét egy aknába dobta, nem sokkal később pedig, miután az első sóbánya megnyílt Wieliczkában, az első sótömbben, amit a bányászok kiemeltek, éppen az ő gyűrűje ékeskedett. Szóval, ennek a krónikának köszönhetjük, hogy valami közünk van ehhez a csodálatos sóbányához. Egyébként az idegenvezetőnk, Patrycja azt is elmondta, hogy Kingát a mai napig csodálják Lengyelországban, sőt, Lengyelország védőszentje is. 

Nyilván mindenki ismeri a népmesét a királylányról és a sóról. Nos, a lengyeleknek valóban óriási mázlijuk van vele – legalábbis a wieliczkaiaknak –, ugyanis a lelőhely felfedezésétől kezdve a város fő pénzforrását a sóbányászat biztosította. A bányában egy szanatórium is működik: a lengyelek orvosi beutalóval ingyen használhatják, mindenki más meg pénzért veheti igénybe a szolgáltatásokat.

A mára 9 szintes wieliczkai sóbánya egyike a legrégebben üzemelő bányáknak Lengyelországban, már a 13. században megkezdte működését. Ez alatt a hosszú idő alatt egy 300 kilométeres labirintus alakult ki a föld alatt (legalsó szintje 327 méter mélyen fekszik), ahol galériák, kápolnák és különböző kamrák kaptak helyet. A viszonylag könnyen megmunkálható anyag megihlette a művészeket: a termekben gyönyörű domborművek és sószobrok találhatók, sőt van olyan terem, ahol a csillár (a kristályfüggőkkel együtt), de még a járólap is sóból van (nyilván, ahol csak lehetett megkóstoltuk, hogy ez tényleg így van-e). Ezzel nem voltunk egyedül, elég muris látni, hogy mindenki kétkedik. Na, nem az idegenvezetőknek, akik persze, már nagyon unhatják a turisták ezen szokását.

 
 
Távolról sincs vége, olvasson még »

Az átlagnál gyorsabban és egyre többen futunk maratont

Edicsek 2015. május 9., szombat 12:27

Nemcsak bicajozásban és mosolygásban vagyunk a világ élmezőnyében: egy minden eddiginél nagyobb kutatásból az derül ki, hogy a magyarok közül egyre többen futnak maratont, és ráadásul egyre jobb eredményekkel. Egy nemzetközi kutatásban a Run Repeat 2009 és 2014 között 2.195.588 maraton adatait összesítette és készített belőle ranglistákat. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fogyást ilyen viccesen még nem dokumentáltak

mzd 2015. május 8., péntek 14:48

Biztos ön is számos előtte-utána fotót látott már különböző emberek fogyásairól, de az biztos, hogy ilyen ötletesen még senki sem tálalta. Beth Beard gyomor-bypass műtéten esett át, Blake Morrow fotós pedig képeket készítette az előtte állapotról és két évvel később is, amikor Beard közel 70 kilóval nyomott kevesebbet – írja a Women's Health.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mindent a rákszűrésekről: ki, mit, hogyan, mennyiért, mikor?

etelka 2015. május 8., péntek 11:34

Bár egy újszülött is lehet rákos, és nem minden ráktípust lehet szűrővizsgálatokkal sem időben felfedezni, azért számos daganatos betegségnek létezik már szűrése, ezek egy része ráadásul a társadalombiztosítás által finanszírozott vizsgálat Magyarországon.

A daganatok.hu oldal gyűjötte össze a szakmai szervezetek és az itthoni szakkolégiumok ajánlásait, mi pedig hozzátesszük, hogy mikor és mit támogat a TB. Ezt hivatalosan úgy nevezik, hogy népegészségügyi célú, célzott szűrővizsgálatok, és a 51/1997. (XII.18) NM rendelet III. fejezet tartalmazza. 

A vizsgálatok, szűrések között az egyik első lehet a bőrrák miatti bőrvizsgálat, különösen azoknak, akiknek sok az anyajegye. A bőrrák és a melanóma szűrése nem TB támogatott, de felmerülő gyanú esetén természetesen meg lehet látogatni a szakrendelőt, ahol bőrgyógyász foglalkozik a problémával. Ha magánorvoshoz vagy rákszűrésre szakosodott specialistához megyünk, akkor 10-30 ezer forint közti vizsgálati díjra lehet számítani; itt olvasható el, hogyan történik a vizsgálat. Orvoshoz akkor érdemes fordulni, ha megváltozik egy anyajegyünk, egyenetlenné válik a felülete, vérezni kezd, vagy ha a bőrünkön olyan pirosas, fénylő terület bukkan fel, amely eddig nem volt ott: bármelyik is a helyzet, mindenképp nézessük meg orvossal, mert a melanóma (amely nem azonos a bőrrákkal!) egyik tünete lehet.

A szájüregi rákokkal könnyebb a helyzet, mert egy fogorvosi vizit kiszúrja, ide ráadásul ingyen mehet az ember. A fogászati szűrés keretében "az arc és az állcsontok megtekintése, az ajkak, a szájüreg nyálkahártyájának és a nyelvnek a megtekintése, környéki nyirokcsomók és a nyálmirigyek megtapintása"  történik meg. Természetesen emellett a szakember ellenőrzi a fogak állapotát is, és ha szükséges, akkor javasol bizonyos kezelést. Az OEP által finanszírozott vizsgálatokról itt olvashat bővebben. 

A tüdőszűrés egyrészt nem fáj, másrészt gyorsan megvan, és még ingyenes is. Behívót viszont már ne várjon, ez 2014 január elsejétől megszűnt, 40 év felett viszont évente egyszer ingyen világíthattatja át a tüdejét, ráadásul beutaló sem kell hozzá. 40 év alatt kell hozzá indok, viszont ha munkaegészségügyi célból kell a vizsgálat, akkor 1700 forintot kell fizetni a szűrésért. Bizonyos foglalkozások esetén továbbra is kötelező a tüdőszűrés, de ilyenkor persze ingyenes. A TAJ-kártyával nem rendelkezőknek a vizsgálat 6000 forintba kerül. A pontos jogszabályról itt olvashat bővebben. 

A vastag- és végbélrákok korai diagnosztizálása vastagbéltükrözéssel lehetséges, ami nem hangzik ugyan túl jól, de még mindig kellemesebb, mint rákban elhalálozni. Ha a családban már előfordult ilyen daganat, akkor főleg érdemes extrán odafigyelni és elballagni az orvoshoz. Ha első fokú rokonnál 50 éves kor előtt diagnosztizáltak valamilyen bélrákot, akkor a rák kialakulása mínusz tíz évvel a javasolt kor előtt elkezdeni a szűrést. Ha tehát egy szülő 45 évesen lett vastagbélrákos, akkor a gyerekeknek már 35 éves kortól szűrésre kell(ene) menni. Nálunk 5 évente javasolt a szűrés, melynek menetéről itt tudhat meg többet. A tükrözés mellett a székletvizsgálat is egy lehetőség, ekkor a székletben lévő vért vizsgálják, mert ez utalhat daganatra. A vizsgálatokat orvosi beutalóval végzik el, de a csongrádiak például örülhetnek, mert náluk egy pilot-projektben 13000 szűrést végeznek el az 50-70 éves lakosság körében. Erre a háziorvosoknál kell regisztrálni. 

A méhnyakrák szűrés állandó téma, de hiába, még mindig sok az olyan nő, aki nem tartja kellőképp fontosnak, hogy elmenjen az orvoshoz, még akkor is, hogy ez a szűrés sem fájdalmas, ráadásul ingyenes is. Jó tudni, hogy évente 400 nő hal meg méhnyakrák miatt, miközben nagy részük megmenthető lenne. A vizsgálat annyiban kényelmetlen, hogy az ember hátára fordított teknősbékaként feszít a nőgyógyászati székben, de ez egy rutin nőgyógyászati vizsgálatról is elmondható, és az egész mintavétel pillanatok alatt megvan. A citológiai eredmény függvényében döntenek aztán a kezelésről. Érdemes tudni, hogy a rákot a HPV vírus bizonyos típusai okozhatják, melyek ellen létezik vakcina, sőt az idei tanévtől kérhető is a 7. osztályos lánygyermekek számára. A vizsgálatot és a szűrést elsősorban a nőgyógyászok végzik el, de egy 2013-ban indított programnak köszönhetően, most 32000 nőt a védőnők szűrnek le. A 25-65 év közötti nőket az ÁNTSZ értesíti, és főleg olyanok számíthatnak a meghívóra, akik 5000 fő alatti településen élnek. 

A mellrák szűrését a radiológus végzi (és nem a nőgyógyász, bár a lelkiismeretesebbje tapintásos vizsgálatot azért elvégez), a 45-65 éves korosztály 2 évente látogathatja meg az orvosát, mammográfiás vizsgálat céljából. Az egyáltalán nem csak nőket érintő megbetegedés - ami miatt Angelina Jolie is levetette a melleit - évente 2000 nő halálát okozza Magyarországon, holott már önvizsgálattal is figyelhető, és ehhez még ki sem kell mozdulni otthonról. 

Végre egy nem nőket érintő ráktípusról lesz szó, ez pedig a prosztatarák. Hagyományosan a PSA (prosztataspecifikus antigén) szintet vizsgálják, de az urológus által végzett rektális vizsgálat ad megfelelő támpontot az esetleg rákról. A vizsgálatot 2 évente ajánlott elvégezni 50 éves kor felett, de erre a társadalom biztosítás külön szűrést nem szervez. Itt olvashatja el, mi is történik a vizsgálat során. 

Ha még nem unja a szűréseket, itt olvashatja el, milyen szűrésekre javasolt még járni.

ráktípus vizsgálat igénybe vehető időköz
emlőrák mammográfia 45-65 év 2 évente
méhnyakrák citológia 25-65 év 3 évente
Gyomor-bélrendszeri széklet 50-70 év  ld. a cikkben
tüdőrák röntgen   40+   évente
szájüregi daganatok fizikális vizsgálat mindenkinek évente
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Edzőteremteszt: Arnold Gym

Dívány 2015. május 7., csütörtök 14:36

Legújabb sorozatunkban a budapesti edzőtermeket vesszük sorra. Ami a tesztelés metódusát illeti: nem vagyok profi sportoló, heti 2-3 alkalom mozgás nekem pont elég, az viszont minél változatosabb, annál jobb. A rendszeres lovaglás mellett futni, spinningelni, aerobikozni szoktam, a táncos órák nem a kedvenceim és a súlyos edzés sem nekem való.

A termeket, edzéseket általában két alkalom után minősítem, és nem csak az óra stílusát, minőségét, hanem a gépek állapotát és a terem tisztaságát is pontozom. Mivel nem vagyok profi, nem tudom megmondani, hol találhatók a legújabb gépek, de azt azért észreveszem, ha valami nagyon ócska és az is feltűnik, ha a recepciósok bunkók – így talán tudok valami kapaszkodót nyújtani önnek, amikor azon gondolkozik, hová vegyen bérletet. A tesztelt termeket All You Can Move Sportpass-szal is igénybe lehet venni.

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 136

Blogok, amiket olvasunk

KETTŐS MÉRCE Percenként keres annyit, mint más havonta

Mészáros Lőrinc tavaly 96 milliárd forinttal gazdagodott. Napi 263 millió, percenként 183 ezer forint gyarapodás. Nem rossz!

KREATÍV PSZICHOLÓGIA Ezek a játszmák teszik tönkre a kapcsolatainkat

A játszmákkal nem csupán saját magunkat tehetjük boldogtalanná, de embertársainkat is az őrületbe kergethetjük játszi könnyedséggel.

HATÁRÁTKELŐ Hogyan szerezzünk barátokat külföldön?

Négy éve költöztünk Svédországba, nulla kapcsolattal. Innen épült fel a társaságunk. Tippek barátkozáshoz.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés