Nyelvtanár-végzettségű és nyelvtanári múlttal rendelkező emberként azt tapasztaltam, hogy akik felnőtt fejjel kezdik el vagy folytatják idegennyelvi tanulmányaikat, nehezen szólalnak meg. A nyelvtant általában még az iskolában jól megtanuljuk, a szókincsünk egyre gyarapszik, hiszen bármikor nézhetünk angol nyelvű filmeket, sorozatokat, de amikor aztán meg kéne mukkani mondjuk egy külföldi állásinterjún vagy konferencián, sokan nem mernek megszólalni. Talán attól tartanak, rosszul használják majd élesben a nyelvtant, esetleg nem jut eszükbe a megfelelő kifejezés, vagy simán csak nem szoktak hozzá, hogy egy idegennyelvű ember előtt megnyilvánuljanak. Az Angolfalu pont erre kínál megoldást.
De mi is az az Angolfalu?
Nem a szokásos nyelvi tábor vagy nyelviskolai oktatás, hanem egyfajta anyanyelvi bentlakásos program, mely során a magyar anyanyelvű tanuló egy külföldivel beszélget irányított keretek közt. Az, hogy mennyire bentlakásos és hány napos a kurzus, attól függ, mit választunk: lehet akár két munkanapnyi idő is délután négy órás hazamenéssel (én hasonlón vettem részt), vagy egy valóban bentlakásos, hatnapos elvonulás.
Csoportmunka helyett inkább a négyszemközti beszélgetéseken van a hangsúly, így a bátortalanabb embereknek is van esélyük megszólalni. A LiveWire az Angolfalu kifejezetten felnőttek számára kidolgozott, 2-3 napos angol nyelvi tréningje, mely a szóbeli kommunikációhoz kapcsolódó készségek, elsősorban a beszédkészség, a hallás utáni értés és a kiejtés hatékony fejlesztését célozza meg. A résztvevőink anyanyelvi beszélők segítségével, inspiráló, szórakoztató és stresszmentes környezetben tanulhatják a valós nyelvhasználatot.
A program végére a résztvevők jelentős fejlődést érnek el a folyékony beszéd, a kiejtés és a beszédértés terén, sikeresen lépnek át régóta meglevő nyelvi gátakat. A tréning által nyújtott pozitív tapasztalatoknak és a sokféle inspirációnak köszönhetően tanulóink magabiztosabb, kezdeményezőbb és rutinosabb nyelvhasználókká válnak.
A program egész időtartama alatt angolnyelvű környezetben, anyanyelvi mentorokkal lehet fejlődni, akár személyre szabott egyéni órákon, vagy játékokon és kreatív csoportfeladatokon keresztül. Az angol egynyelvű (immerzív) módszer a nyelvre elsősorban nem tananyagként, hanem a kommunikáció eszközeként tekint. Az egyik legjobb az egészben, hogy világlátott embereket ismerhetsz meg, és segítségükkel napról napra egyre magabiztosabban beszélhetsz angolul, illetve megismerhetsz többféle akcentust. Van lehetőség arra is, hogy kifejezetten nyelvvizsgára vagy munkamegbeszélésre készítsenek fel.
Hogy néz ez ki a gyakorlatban?
Jelentkeztem egy háromnapos LiveWire programra, hogy ne csak hallgassam az angolt, hanem beszéljem is. Régen nem volt lehetőségem megszólalni idegen nyelven, igaz, nem szokott gondot okozni, és gátlásaim sincsenek azt illetően, hogy vajon a nyelvtant jól használom-e, mert tudom, hogy esélyes, hogy nem, és ebbe már belenyugodtam.
A jelentkezés után egy szintfelmérőt kellett kitöltenem a neten, majd volt egy 10 perces telefonbeszélgetésem az egyik szervezővel, rögtön angolul persze. A felmérőm eredményét nem kaptam meg, és nem is tudtam, ezek alapján vajon hova soroltak be. Ez abból a szempontból jó, hogy aki esetleg nem használja olyan jól az angolt, az nem azzal kezdi az egész tábort, hogy tudja, itt nála mindenki "okosabb". Tizenegyen voltunk a csoportban, és sajnos általános volt a "nálam itt mindenki jobban tud angolul" vélekedés, ami valószínűleg a nem elég kommunikáció-központú oktatás hibája.
A megszokás egyébként nagy úr, én kifejezetten kerestem az elején, hogy mi lehet a sorrend, hogyan leszünk beosztva, de hamar rá kellett jönnöm, hogy sehogy, mivel mind a tizenegyen négyszemközti beszélgetéseken fogunk részt venni a tizenegy anyanyelvi beszélővel. Ilyen környezetben valóban nincs értelme csoportokra osztani meg rangsorolni az embereket.
Mintha nem is Magyarországon lennék
A srácok, akikkel beszélgettem, nyilván tudták, hogy középhaladó vagyok. Ugyan kaptunk pár papírt és témát, de nem volt nagyon megkötve, miről kell beszélgetnünk. Nekem több szakmai, munkahelyi témát osztottak ki, mert ezt kértem. Gyakorolhattuk, hogyan szólaljak meg egy mítingen, hogyan beszélgessek kötetlenül ismeretlen emberekkel egy tárgyalás előtt (természetesen angolul), mit lehet egy munkainterjún mondani. Kicsit azt is átvettem egy brit lánnyal, hogyan lehet Budapestet bemutatni egy ideérkezőnek, vitázhattunk arról, hogy helyes-e, ha egy HR-es áttanulmányozza a Facebook-profilod, mielőtt felvenne. Mindegyik témához kaptunk egy-egy oldalt, szavakkal, kifejezésekkel, ezeket a másfél órás beszélgetésen volt is időnk begyakorolni.
Emellett megismerhettem az anyanyelvi beszélők hátterét is, mert nyíltan beszéltek bármiről, amiről kérdeztem őket. És hát volt bőven közös téma. A nigériai Mimi például divatblogger szeretne lenni, és hogy őszinte legyek, nagyon szívesen nézegetném az ő budapesti divatinstáját. Laksitól azt tudhattam meg, ő és családja hogyan élték meg a Srí Lanka-i polgárháborút, Bee-Jay pedig arról mesélt, miért tanult meg folyékonyan oroszul Ukrajnában. Minden "tanáromnak" nagyon határozott elképzelése volt a jövőjéről ,és elképesztő szorgalommal vették az akadályokat, ami elég inspirálóan hat az emberre: ha egy huszonéves túl van két diplomán és egyszerre van két állása, akkor nekem mi lehet a kifogásom?
Az időnk nagyon jól volt beosztva: egy félórás közösségi bemelegítés után jött kapásból két másfél órás beszélgetés, és amikor már épp nagyon belefáradtam a dumálásba, megebédeltünk. Mondjuk amikor a pincér is angolul kezdett kommunikálni, majdnem megkértem, hogy ezt ne, de végülis ez az Angolfalu lénye, egy percre se lehetett kikapcsolni, reggel 8-tól délután 4-ig mintha nem Magyarországon lettem volna. Ebéd után társasoztunk kicsit (szigorúan angolul), majd ismét másfél órát csacsoghattunk a mellénk kirendelt mentorral. Egy nap három másfél órás beszélgetésre volt idő, mindhárom alkalommal más anyanyelvi beszélővel ültettek le, így a program alatt összesen kilenc embert ismertem meg.
Mire volt ez jó?
Elsősorban önbizalomépítésre. Ha nyelvtanozni szeretnél, nem ez a neked való hely, de ha használni szeretnéd az angolod, meghallgatni, hogy mások (például anyaelvi beszélők) hogyan kommunikálnak, akkor itt a helyed. A program végére sokkal bátrabban szólaltak meg azok is a többi magyar résztvevő közül, akik az elején jóformán bemutatkozni se mertek, mert három napon keresztül egyfelől rá voltak kényszerítve az angol nyelvű kommunikációra – persze nem rossz értelemben –, másfelől rájöttek, hogy nem olyan nagy ördöngösség egy idegen nyelv használata.
Nagyon ajánlom ezeket a kurzusokat azoknak, akik évekig tanultak nyelvet, de mégsem mernének részt venni egy angol nyelven folyó konferencián, vagy simán csak inkább csöndben maradnak, ha valaki áthívja vacsorára az amerikai ismerőseit is. És azoknak is, akik kicsit szeretnék szélesíteni a világképüket, szeretnének megismerni idegen kultúrákat, embereket: tankönyvből sose tudtam volna meg annyit Pakisztánról, Srí Lankáról vagy Nigériáról, mint a másfél órás beszélgetések során, ahol akár barátságok is szövődhetnek. Ha kezdetnek nem szeretnél bevállalni egy teljes 3 napos kurzust (pedig miért ne?), akkor tégy próbát az egyik ingyenes, pár órás hétfői ingyenes beszélgetős esten, ahol ugyan nem négyszemközt, de kis csoportokban beszélgethetsz itt tanuló vagy dolgozó külföldiekkel.
Amellett, hogy nyelvi szempontból mennyi pozitív hozadéka van egy angolfalus programnak, arra is remek volt, hogy kiszakadjak a hétköznapokból, és kicsit más szemmel nézzek a városra, kicsit máshogy kezdjek gondolkozni a dolgokról, és néha angolul ugorjanak csak be szavak. Azóta gyakran eszembe jutnak az ott hallottak, a beszélgetések, az emberek, akiket kicsit megismerhettem és nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ennek részese lehettem.
