A magyar civilekre márpedig szükség van

A demokratikus társadalmak kormányai a civil szférában működőkre általában segítőtársként, és nem mint "sikkasztókra és ügynökökre", vagyis a nép ellenségére tekintenek. Kivételek persze mindig vannak, és igen, közéjük tartozik Magyarország kormánya is. Ha pedig valaki egy pillanatra is reménykedett volna az ellenkezőjében, azokat Németh Szilárd biztosította a kormány álláspontjáról, amikor januárban a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és a Transparency kitakarításával fenyegetőzött, és egy készülő törvényjavaslatot is belengetett. A magyar civil szervezetek vegzálása egyébként az Amnesty International éves jelentésében is helyet kapott, Demeter Áron emberi jogi szakértő pedig elmondta, hogy hamarosan egy társadalmi kampánnyal is elő fognak állni, hogy felhívják a figyelmet szerepük fontosságára.

Szerencsére a MACI, vagyis a Magyar Civilszervezetek sem ülnek karba tett kézzel, és több mint egy évvel ezelőtt előálltak az Én történetem kampánnyal. Ebben különböző emberi sorsokat mutatnak be, rávilágítva, hogy a civilszféra milyen hangsúlyos szerepet vállal a hazai társadalmi, gazdasági rendszer működtetésében. A projekt videóiban olyan személyek történeteivel találkozhattunk, akiknek valamely civilszervezetnek köszönhetően pozitív irányba változott az élethelyzetük, és/vagy közelebb kerültek céljaikhoz. 

Az egyik legfelkapottabb videó Kareszről szólt. Az ő története kapcsán megkerestük az Élettér Egyesületet, akikkel róla, valamint a náluk folyó munkáról is beszélgettünk. Cikkünkben arra is kitérünk, hogy miket köszönhetünk a MACI résztvevőinek, és mi lenne, ha egyszer csak nem lennének.

"Felháborít az az otrombaság, ami ellenünk zajlik. Elutasítjuk és elfogadhatatlannak tartjuk a ‘civil bűnözés' bélyegét"

- mondja Monostori Éva, az Élettér Egyesület közösségfejlesztő munkatársa. Felháborodása pedig érthető, hiszen az egyesületük célja a társadalmi szerep- és felelősségvállalás, a demokráciára, az átláthatóságra való törekvés.

"A tevékenységünk túlmutat a hétvégi kártyapartis, gulyásfőzős civilségen. Fontosnak tartjuk, hogy a civil szektor elérje és megkapja azt a társadalmi elismertséget, ami a nyugati társadalmakban már természetes. Az Én történetem szerethető és pozitív kampány, ami ezt a megerősödést segíti, így nem volt kérdés, hogy csatlakozzunk-e hozzá, vagy sem. Persze ehhez Karesz bátorsága is kellett, amiért nagyon hálásak vagyunk, valamint büszkék is" - magyarázza Monostori.

Az egyesületnél kiemelten fontosnak tartják, hogy lehetőséget biztosítsanak mindazoknak, akik valamilyen hátrányt szenvednek. Így a Kareszhez hasonló akadályozottsággal élők mellett igyekeznek a foglalkoztatásba egyedülálló anyákat (akik akadályozott vagy sok gyermeket nevelnek), iskolai végzettség nélkülieket és a nehéz sorban élőket is beemelni. Belevágtak egy országos hajléktalanprogramba is, amelynek keretében tíz fő foglalkoztatását vállalták március elsejétől egy egyéves időszakra. A programban résztvevők a munkabéren kívül munkaruhát, munkaeszközöket és napi egyszeri meleg ételt biztosítanak.

"Túllépve az árokseprésen és virágágyás kapáláson, értelmes munkát kívánunk biztosítani."

Vagyis arra is figyelnek, hogy a foglalkoztatásuk ne legyen összemosható más közfoglalkoztatási programokkal. A programban résztvevők főleg gyümölcsösöket és egy nemrég ültetett faiskolát tartanak rendben, valamint befőtteket, szörpöket, teafüveket és utcabútorokat készítenek.

"Senki nem akart foglalkoztatni, mert azt hitték értelmileg sérült vagyok" - mondja Karesz, aki csupán a beszédében és a mozgásban akadályozott, az értelmi képességeivel semmi gond: érettségizett, szakmával rendelkező, munkaképes férfi.

Ahogy a kisebb falvakban szokás, őt is mindenki ismeri Koppánymonostoron, Komárom falusias városrészén, pláne, hogy az édesanyja a település fodrásza. "Az alapítvány jelenlegi elnöke, aki akkoriban még önkéntes volt az egyesületnél, tanítóként dolgozik a helyi iskolában. Úgy érezte, hogy a beszédében és mozgásában akadályozott kisfiúban több van, mint ami látható. Így vállalta, hogy akár külön foglalkozásokkal, fejlesztésekkel, de normál osztályban tanítja őt" - meséli az egyesület közösségfejlesztője. Akkoriban a különféle akadályozottsággal élők, és gyakran a tanulásban lemaradt, vagy csupán tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek is az úgynevezett kisegítő csoportokba kerültek. Ezzel pedig gyakorlatilag stigmatizálódtak, és determinálták a sorsukat.

Karesz szerencséjére normál osztályba járhatott, így érettségihez, majd informatikus OKJ- s végzettséghez jutott. Fizikai akadályozottsága miatt viszont nem kapott munkát egészen addig, míg az egyesület fel nem karolta, ahol először önkéntesként (mindenki más is így kezdte az egyesületnél) elkezdhetett dolgozni. Fél év után a vezetők szerették volna azzal elismerni a munkáját, hogy főállást biztosítanak számára, de ennek megvalósítása eleinte nehéz feladatnak bizonyult.

"Ekkoriban rendezkedtünk be a saját ingatlanunkban, amit hitelekből és sok-sok önkéntes munkával hoztunk létre. Még nem voltak olyan bevételeink, amikkel hosszú távon biztosíthattuk volna a foglalkoztatását, így elkezdtünk lehetőségek után nézni. Tagjaink lelkiismeretes törekvése, hogy 6 hónap alatt sikerült Karesznak megváltozott munkaképességű minősítést kapni, egyesületünk pedig akkreditáltatta magát, mint megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezet. Karesz munkabérének egy részét állami támogatásból biztosítjuk, így már nem volt akadálya a foglalkoztatásának, hiszen a bérének fennmaradó részét nagyszerű, lelkiismeretes, pontos és szakszerű munkájával előteremti" - említi Monostori Éva.

Széthúzás helyett francia modell

"A komáromi Mag-ház tényleg egy valódi közösségi tér, ahol az emberek együtt, egymás munkáját segítve érnek el egyre több célt. A ház működését és fenntartását francia modell alapján adaptálták és formálták a saját arcukra. Ez azt jelenti, hogy van egy egyesület (az Élettér Egyesület), amelynek tulajdona az épület, de üzemeltetésében és fenntartásában további 5 másik szervezet konzorciuma segít. Tehát ez egy civil közösségek által birtokolt közösségi tér" - mutatja be Monostori Éva egyedi működési struktúrájukat. Szervezeti egységük pedig jó példa arra (és ez nem éppen gyakori itthon, még a civil szektorban sem), hogy egymás elgáncsolása helyett az összefogást választották.

Mindemellett inkább kisebb lépésekben, mintsem azonnali sikerekben gondolkodnak, vagyis inkább a közösségi folyamatokra helyezik a hangsúlyt, amelyek általában évekig tartó folyamatos munkát jelentenek. És úgy tűnik, mindez működik: a Mag-ház ugyanis számos sikeres kezdeményezést tudhat a magáénak.

"Nehéz kiemelni húszévnyi munkából, hogy melyek azok a projektek, amikre nagyon büszkék vagyunk, de ilyen például az, hogy három évig a város hátrányos helyzetű gyermekeinek nyári napközis ellátását és programjait biztosíthattuk. És ilyen az a kezdeményezésünk is, ahol két sérült kisgyermek délutáni felügyeletét látjuk el, így segítve az iskolát és a szülőket. Illetve ilyen most a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködésében felvállalt élelmiszerosztás. De itt kell megemlítenünk azokat a kezdeményezéseket is, amelyek maradandó értékkel bírnak a környezetünkben, mint a Koppánymonostori Kalendárium, a Kincseink helytörténeti tanösvény, vagy a Szent Pál szigeti ártéri gyümölcsös újragondolása."

Egyszóval sikeresek, de a jövő azért nekik is bizonytalan

A sikeresség megítéléséhez elég, ha azt vesszük, hogy az országban és az országhatárokon túl is ismertek adott szakterületeken, beépültek a hétköznapokba, a közösség, a civilek tudnak róluk, segítséget kérnek tőlük, és ami a legfontosabb, számítanak rájuk. A jövő viszont számukra sem teljesen egyértelmű, és mivel a pályázati, támogatási lét bizonytalan, ezért az utóbbi években hangsúlyosan készülnek a közösségi és társadalmi változások irányába elmozdulni. Ehhez pedig folyamatosan képzik tagjaikat és önkénteseiket. Monostori Éva szerint míg tíz évvel ezelőtt felháborodtak azon, hogy legyenek tartalékai egy szervezetnek, addig ma már érzik ennek a fontosságát, és az önállósodás, a civil együttműködés megteremtette a tartalék képzését is, így sok civil szervezettel ellentétben ők nem küzdenek (legalábbis) napi szintű anyagi gondokkal. De anyagi korlátaik őket is behatárolják. "Továbbra sem tudjuk tisztességesen megfizetni a kollégákat, ezen kell dolgoznunk, ennek megoldásában is bízunk" - mondja Monostori.

Az még kérdés, hogy ezeket a mankókat Komárom városától kapják-e meg

Velük ugyanis sajátos a viszony. "Komárom kezdetben támogatott, aztán tűrt, később pedig tiltólistára helyezett bennünket. A város több mint 300 millió forintot oszt szét a közművelődésre, sportra, társadalmi részvételre, valamint a civilszervezetek működésére. Ebből a támogatásból a Mag-ház szervezetei nem részesültek. Nem kapunk nyilvánosságot, 2011 óta szervezeteinkkel, programjainkkal, vagy kezdeményezéseinkkel nem jelentünk meg a város hivatalos oldalán, újságában, a televízióban is csak elvétve. Nem adtunk teret politikai törekvéseknek, büszkék vagyunk arra, hogy a közel 20 évünk alatt egyetlen fórumot sem adtunk ebbéli megnyilvánulásnak. De nincs ráhatása az önkormányzatnak a Mag-házban folyó munkára, így nem érdeke annak támogatása sem. A hosszú, kitartó és következetes civil törekvés talán meghozza a gyümölcsét, talán pont a szociális terület az a szolgáltatási biztosíték, ami a város korábbi állásfoglalásán módosított. Megindult a város és közöttünk egy párbeszéd, ami együtt gondolkozást jelent, és ami talán hosszú távon együttműködésbe is átvezethet" - vázolja Monostori Éva a jelenlegi helyzetüket. A mellőzött státusz azonban nem egyedi, sajnos jellemző nagyon sok civil szervezet helyzetére.

Pedig egy dolgot leszögezhetünk: a magyar civil szervezetek nem a hatalomért és a minél nagyobb profitért dolgoznak, hanem leginkább azért, hogy pozitív változásokat generáljanak, és reagáljanak azokra a társadalmi igényekre, szükségletekre, amelyekre az állam és a piac nem tud, vagy nem is akar megoldani. Ők azok, akik segítik a környezetvédelmet, az egészségügyet, a szociális szférát, küzdenek az emberi jogokért, munkálkodnak a szabadidő hasznos eltöltéséért, közösségépítésért vagy épp a közgondolkodás formálásáért, az idősekért, a perifériára szorultakért, az állam másik ellenségeként kikiáltott bevándorlókért és menekültekért, és a leszakadt régiókban az oktatásért.

Hiányuk mindenkinek fájna: kezdve az állammal, aminek sokkal többet kéne költenie azokra a területekre, ahol ma a civilszervezetek végzik el az ő munkájukat, így kevesebb erőforrás jutna az alapfunkciók ellátására, vagyis gyengülne a társadalmi szolgáltatások színvonala. És mivel fontos a civilek közösségépítő, programszervező tevékenysége is, eltűnésükkel sok embernek romlana a mindennapi életminősége, kapcsolatépítés és -tartás lehetősége, és talán nem kerülnének felszínre olyan visszaélések, törvénytelenségek, amelyek a közösséget, köztük a civileket is hátrányosan érintik.

Azt is fel tudjuk sorolni, persze csak úgy nagy vonalakban, hogy miért is jó a létezésük: civil kezdeményezés nyomán jött létre például az első magyarországi óvoda, leánynevelde, gyerekkórház, tbc-klinika, mentőszolgálat, munkaközvetítő, a Magyar Tudományos Akadémia és még hosszan sorolhatnánk. És nem utolsó sorban: a civil szféra hathatós munkájának köszönhető, hogy Karesz és még sokan mások esélyt kaptak, hogy formáljanak, alakítsanak sorsukon.

Oszd meg másokkal is!
Mustra