65 év felett szexualitás? Ugyan már!

Ugyan a rendszeres nemi élet segít lassítani az öregedést, a nyugati kultúrában fiatalsághoz kapcsolják a szexet, a média és a társadalom is azt sulykolja belénk, hogy olyan örömök ezek, amelyekből az idősebbek kimaradnak. A KSH Ezüstkor - Korosodás és társadalom konferenciáján az Egészség és intimitás idős korban blokkban adott elő Balázs Petra, az ELTE Társadalomtudományi Karának mesterszakos hallgatója. Kutatásának fő célja az volt, hogy megismerjük, hogyan vélekednek a 65 év felettiek a párkapcsolatokról és a szexualitásról, és ehhez egy idős otthon lakóival készített interjúkat. 

Ebben a korban a szexualitás és a párkapcsolat már ritkábban merül fel

- derült ki a megkérdezettek válaszai alapján. Az is általánosnak tűnik, hogy a barátság átkerül a gyengébb kötöttségű kapcsolatok közé, idős korban a család szerepe és megítélése viszont rengeteget nő, ez lesz a legfontosabb társadalmi intézmény.

De maradjunk csak az intimitásnál. Az időskori szexualitás és az arról való diskurzus a közbeszédben tabunak számít, de erről nemcsak a társadalom tehet, hanem nagy részben az idős emberek is felelősek. Szinte az összes meginterjúvoltnak fontos volt, hogy kijelentse, hogy már nem életük része a szexualitás, és abszolút nem élnek nemi életet. Balázs Petra egyébként azt tapasztalta, hogy miközben erről a témáról beszélgetett az idősekkel, akkor a nyelvezetük teljesen megváltozott: nagyon gyakori volt a homályos és utalásokkal teli beszéd. Nem mertek kimondani bizonyos szavakat, csak utalgattak rá, mintha szégyen lenne ilyenekről beszélni.

shutterstock 116878525
Shutterstock

Miért nem alakítanak ki új kapcsolatot?

Az interjúk során kirajzolódott, hogy miért is nem szeretnének az emberek idős korban új kapcsolatot kialakítani. Az egyik ok, hogy már nagyon nehezen, sőt nem is akarják feladni a függetlenségüket. A női beszélgetőpartnerek azt mondták, hogy nincs már energiájuk sem kedvük, hogy valakire főzzenek, mossanak. Emellett persze megjelenik a kihasználástól való félelem is. A másik ok, ami eléggé jelentéktelennek tűnhet, de nagyon is befolyásolja ezt a döntést, hogy félnek az otthonban keringő pletykák miatt. A megkérdezettek közül sokan beszámoltak arról, hogy látják hogy mennek ezek a dolgok, és nagyon sokat pletykál mindenki mindenkiről, és nem szeretnének ennek a részesei lenni. A harmadik ok, ami szinte az összes interjúalanynál megjelent, az a házastárs elvesztése volt, illetve az, hogy ennyi idősen már minek új kapcsolatba belekezdeni.

shutterstock 464390654
Shutterstock

De vannak azért kivételek is

A kutatásban részt vett egy olyan pár is, akik megözvegyüleésünk után ismerkedtek meg. Számukra az volt a legfontosabb, hogy a család megismerje és befogadja az új partnerüket, vagyis igaz a megállapítás, hogy a családnál nincs fontosabb ebben a korban. A pár mellett még feltűnt egy idős hölgy, aki ugyan aktív szexuális életet élt, de teljes egészében tagadta. Partnerével mindennap beszélnek telefonon, sőt hetente többször át is jár hozzá, de mintha szégyellte volna, hogy ezt csinálja, és ezért nem akarta felvállalni.

Azért jó a szex

Egyes felmérések szerint a változókorban a nők mintegy 20-25 százaléka tapasztal pszichoszexuális zavarokat és a szexuális késztetés csökkenését. Persze azért van remény, egy 1235 nő bevonásával készült vizsgálat során a menopauzán átesett nők életminőségét vizsgálták, és ugyan az eredmények igazolták, hogy a kor előrehaladtával csökken a szexuális aktivitás, és nehezebben alakul ki a szexuális izgalom is, de meglepően sok idős nő számolt be arról, hogy elégedett a szexuális életével.  Ami pedig a férfiakat illeti, ők a nőknél tovább őrzik meg a szex iránti érdeklődésüket, mert kultúránk az idősebb férfiak szexuális igényeit jobban elfogadja. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek