Nyaralási kisokos munkamániásoknak

A nyaralás és a kikapcsolódás sokaknak gondot okoz, hiszen fejben még ilyenkor sem tudnak teljesen elszakadni a munkától, egyfolytában azon stresszelnek, hogy vajon minden rendben van.e nélkülük a munkahelyükön. Pedig kellő tervezéssel és odafigyeléssel még a munkamániások is ki tudnak kapcsolni, csak be kell tartani néhány szabályt.

Utazás előtt

Az utazási előtti hetet nagyon részletesen tervezze meg, írja össze miket kell még mindenképpen elintéznie mielőtt nyaralni indul, azokat a feladatokat pedig, amik akkor lesznek esedékesek vagy fontosak, amikor éppen a pihenését tölti, adja át a kollégáinak, így tudja, hogy míg ön pihen, mások elintéznek mindent. Pihenjen rá a pihenésre, vagyis már az utazás előtt is hagyja szabadon az estéit, hogy ezzel is ráhangolódjon a teljes kikapcsolódásra, és ne szervezze túl a nyaralását, ügyeljen rá, hogy tényleg pihentető legyen. 

Workaholic-3
lloydspharmacy.com

Utazás közben

Ami a legfontosabb, hogy néha nyugodtan megnézheti az emaileket a telefonján, főleg ha ettől megnyugszik, hogy minden rendben van a munkahelyén. Csinálja azt, amihez csak kedve van, válasszon olyan elfoglaltságokat, amiket élvez és annyira kikapcsolják, hogy ne a munka körül járjanak a gondolatai. Kicsit hagyja magára a telefonját, és nyugodtan élvezze úgy a szabadságát, hogy nem viszi mindenhova és nem nézegeti állandóan. Ami a legfontosabb: ne dolgozzon, hiszen míg az emailek elolvasása megnyugtatja, addig ha dolgozni kezd, visszatér azonnal a munkahelyi stressz és kizökkenti a nyaralásából. 

Workaholic-5
lloydspharmacy.com

Miután hazatér

Még ne kapcsolja ki az azonnal a "házon kívül" válasz üzenetét, hanem először nézze át az emaileket, priorizálja ezek fontosság szerint és hagyjon magának időt, hogy visszarázódjon a munkába. Ha nyaralás közben talált magának egy új hobbit, akkor azt a nyaralás után is folytassa. Ha például arra jött rá, hogy az úszás kikapcsolja, akkor később is járjon el úszni, vagy olvassa el annak a szerzőnek más könyveit is, akinek a regényét a strandon olvasta. Ami pedig a legfontosabb, mikor visszatér dolgozni: ne túlórázzon. Hozza be szépen folyamatosan a lemaradását, de ne vállaljon sokat, mert akkor az egész kikapcsolódás nem ért semmit. 

Workaholic-7
lloydspharmacy.com
Oszd meg másokkal is!
Mustra