Jobb szexet várunk a nyaralástól, de általában csalódnunk kell

A Durex kétezer felnőtt részvételével készített egy felmérést, amiből kiderült, hogy az emberek 52%-a reménykedik abban, hogy nyaralás alatt a hétköznapinál jobb lesz a szex, ugyanakkor 60%-uk bevallotta, hogy a gyakorlat nem ezt igazolta. Ez a szám nem túl meglepő, mivel az emberek 40%-a kevésbé hajlamos kezdeményezni, ha partnere a telefonját nyomkodja az ágyban, és 41%-uk bevallotta, hogy a nyaralós estéket ugyan egymás mellett ülve töltik, de külön képernyőket nézve.

Általánosságban elmondható, hogy a nyaralás közbeni digitális figyelemelterelés különböző formái negatívan hatnak a kapcsolatainkra. Több mint negyedük beismerte, hogy a telefonjuk nyomkodása könnyen vitához vezethet. 59% érzi úgy, hogy vagy ők, vagy partnerük, de leginkább mindketten túl sok időt töltenek a különböző képernyők előtt, és több mint felük érezte úgy, hogy ennek a kapcsolatuk issza meg a levét, 72 válaszadó beismerte, hogy még szex közben is használta a telefonját!

A közösségi felületek érdekes szerepet játszanak a dolgok ilyen irányú alakulásában: 65%-uk akár napi háromszor is posztol a nyaralás alatt, és 42%-uk első körben inkább ezeken a felületeken osztja meg az élményeit ahelyett, hogy ezt a partnerével tenné. A medence vagy a strand ideális helynek tűnhet a kikapcsolódásra, de az emberek majdnem fele azt mondja, hogy még ilyenkor is használja a kütyüjeit, 27%-kal többen a nők, mint a férfiak.

shutterstock 241353154

Van-e megoldás?

A kutatást végző óvszergyártó cég hiszi, hogy van. A válaszadók 57%-a mondta, hogy felcsigázná őket, ha tudnák, hogy a partnerük kikapcsolta a telefonját, hogy zavartalanul koncentrálhasson a nyaralásra és az együtt töltött időre. Azért, hogy kiderüljön, pontosak-e az előzetes adatok, a cég meghívott párokat egy álomnyaralásra, és a kísérlet kedvéért két csoportra osztotta őket: akik használhatták a telefonjaikat, és akik nem. A #DoNotDisturb eredményeiből készült film a világ összes párjának megmutatja, hogy egy kis telefonos szünet hogyan hat ki a szexszel kapcsolatos elvárásaikra.

Egymást érintsük meg, ne a telefont!

Dr. Sharif Mowlabocus, a Sussex-i Egyetem szakértője szerint „a telefonhasználat bátorítás a másik fél számára, hogy ő is nyomkodni kezdje a készülékét”, súlyosbítva a problémát.

„A résztvevők határozottan állították, hogy a nyaralásnak a kikapcsolódásról kell szólnia – a munkából, az otthoni életből és a közösségi felületekből is. Mindennek ellenére a hotelszoba manapság már nem az intimitásról és romantikáról szól, mint egykor, hanem inkább egy nyüzsgő médiaközpontra hasonlít, ahol a párok egyből fel akarják tölteni a képeket, lejelentkezni a barátaiknál Messengeren, és végiggörgetni a hírfolyamukon. Megoldás lehet, ha bevezetnek szabályokat, például csak az előtérben használják a telefont, a szobában nem, vagy csak meghatározott időt tölthetnek el a telefonjukon” - tette hozzá. 

Volker Sydow, a cég nemzetközi igazgatója egyetért: „A nyaralás régen arról szólt, hogy kikapcsolódunk és több időt töltünk el a párunkkal. Azonban ez a kísérlet bebizonyította, hogy minél inkább az eszközeinkhez fordulunk szórakoztatásért - még a nyaralás alatt is -, ez a kapcsolataink felfrissítésének az útjába áll. Az óvszergyártó cég szeretné, ha az emberek megválnának ezektől az eszközöktől a nyaralásuk idejére, és egymás megérintésére koncentrálnának a telefonjuk megérintése helyett.”

Oszd meg másokkal is!
Mustra