5 tanács, amit hanyagoljon a diplomaosztón

Oké, hogy segíteni szeretne, de az „inspiráló” útmutatások között akadnak olyanok, amikkel leginkább árt a kamasznak.

Eljött a ballagások és diplomaosztók ideje, amire a szülők, pedagógusok és az oktatók is alig vártak, hiszen ilyenkor az élet nagy bölcsességeivel áraszthatják el a kétségbe esett vagy izgatott fiatalokat. Az ünnepségeken nemcsak az ősrégi búcsúdalok ismétlődnek évről évre, de az olyan klisészerű jó tanácsok és okosságok is, mint a Küzdj az álmaidért! vagy a Soha ne add fel!  Az inspirálónak szánt útmutatások között azonban van néhány, ami többet árt mint használ. Amy Morin pszichoterapeuta, a 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek című könyv szerzője meg is osztott ezek közül néhányat a Psychology Today oldalán. Tanuljon belőlük ön is!

1. Soha ne add fel!

„Sok helyzetben valóban fontos a kitartás, de az is ugyanilyen lényeges, hogy tudjuk, mikor kell bedodni a törölközőt. Ha egy vállalkozás nem működik, és szinte reménytelen a helyzet, jobb ha feladjuk, mielőtt teljesen csődöt mondanánk és eljátszanánk a befektetők pénzét” – javasolja Amy Morin. Ha tehát eljut arra a pontra, ahol úgy érzi, már rég nem éri meg a céljaiért fáradozni, ne szégyelljen visszalépni és máshol, mással folytatni. Ha csak tovább erőlteti azt, ami nem megy, annak rossz vége lehet.

Helyette mondja ezt: Vedd észre a süllyedő hajót (és hagyd el), mielőtt az végleg elmerülne!

shutterstock 273979073

2. Ha keményen dolgozol, megkapod a méltó jutalmad!

Igaz, hogy általában elismerik, ha valaki korán érkezik és későn távozik a munkahelyéről, de ne higgye, hogy megérdemli a fizetésemelést vagy az előléptetést csak azért, mert rengeteg időt és energiát öl a munkába. „Ha a kemény munkát minden esetben pénzzel jutalmaznák, akkor a harmadik világ országaiban élő anyukák honoráriuma minden egyes nap lekörözné a miénket. Nem árt tudni, hogy az elszánt munkáért nem mindig jár dicsőség, hírnév és pénz. Ha tehetséges és intelligens emberekkel vesszük körbe magunkat, nem számít, hány órát dolgozunk. Lehet, hogy soha nem leszünk értékesebb alkalmazottak, mint a kollégák, ezért nem szabad azt gondolnunk, hogy a világ tartozik nekünk valamivel csak azért, mert keményen megdolgoztunk érte” – figyelmeztet a szakértő.

Helyette mondja ezt: Nem számít, mit csinálsz, tedd meg a tőled telhetőt a céljaid érdekében, de ne várd, hogy a siker egyfajta kozmikus jutalomként mindig az öledbe hulljon.

3. Bármit elérhetsz, ha ráállítod az elmédet!

„Vajon az a sportoló, akinek olimpiai részvétele a másodperc töredékén múlt, nem akarta eléggé a sikert és a dicsőséget? És mi a helyzet a kisgyerekkel, aki űrhajós akart lenni, de álma valahogy mégis meghiúsult? Nem hitt magában eléggé? A pozitív gondolkodás és az elhatározás persze segít, hogy sokra vigyük az életben, de nem feltétlenül mozgathatunk meg vele hegyeket. Mindenkinek vannak korlátai és a versenyt nem tudjuk irányítani – leginkább csak magunkat. Ha egy világbajnokkal szállunk ringbe, ne csodálkozzunk, hogy (szinte) soha nem fogunk győzni” – írja Morin.

Helyette mondja ezt: Amikor jól érzed magad a bőrödben, és tudod, hogy megtetted a tőled telhetőt, elégedett leszel az eredményeiddel is.

4. A munkád legyen a szenvedélyed!

Elsőre persze mindig jó ötletnek tűnik, hogy pénzt csináljunk a hobbinkból, vagy olyan területen találjunk munkát, amiben igazán otthon érezzük magunkat. Ez mégsem a legjobb tanács, a szenvedélyünknek ugyanis részmunkaidősnek kellene maradnia, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy valaki a főzés iránti szeretetét vendéglátóiparban kamatoztatná, nem fogja többé annyira kedvelni ezt a hobbit. Azzal, hogy egy kedvelt szabadidős tevékenységünkkel (vagyis az azzal járó munkával) pénzt keresünk, kiöljük az örömöt és élvezetet az egész folyamatból. Másrészt pedig csak azért, mert valamit szenvedéllyel teszünk, még nem biztos, hogy jól is csináljuk azt. Rengeteg ember szereti a zenét, mégsem válnak belőlük igazán jó zenészek...

Helyette mondja ezt: Ahogy Mike Rowe, a Piszkos Munkák műsorvezetője mondja: „Ne a szenvedélyed diktáljon, de ne hagyd, hogy kialudjon a láng!”

shutterstock 180523769

5. Mindig a szívedre hallgass!

Persze ez is nagyon szépen hangzik, de ha jobban belegondolunk, megesik, hogy az érzelmek félrevezetnek minket, hiszen azok sokszor irracionálisak. Márpedig az érzelmeken alapuló döntések megakadályozhatnak minket abban, hogy valóban megdolgozzunk céljainkért és valóra váltsuk álmainkat. A döntéshozatalok során tehát érdemes a logikát is hasznosítani és az eszünkre hallgatni.

Helyette mondja ezt: Tartsd egyensúlyban, amit az eszed és a szíved diktál, így egy gazdag és teljes életet élhetsz.

Oszd meg másokkal is!
Mustra