Ezért alszik rosszabbul idegen ágyban

Ha hotelben vagy ismerősöknél alszik, úgy kell fel, mintha végig itta volna az éjszakát, pedig békésen pihent? Ezzel nincs egyedül, és van még egy jó hírünk, ha egész életében a dolog miértjére kereste a választ: a CBS News ugyanis egy friss kutatás eredményeihez hozzácsapva elárulta, mi a magyarázat.  

A Brown Egyetem munkatársai nem túl nagy mintán, egészen pontosan 11, nem otthon alvó emberen végeztek kutatást, és arra jutottak, hogy az első éjszaka során az egyik agyfélteke sokkal éberebb marad. A Current Biology kiadványban is megjelent eredményekből kiderül: a jelenség hasonlít arra, ahogy az állatok (bálnák, delfinek és néhány madár) alszanak, amiknek csak az egyik agyféltekéjük pihen, a másik őrködik.A jelenségnek egyébként nevet is adtak: első éjszaka hatás.

„Egy modern képalkotó technikát alkalmaztunk, hogy még több információt tudjunk begyűjteni a tesztalanyok agyműködéséről " - mondta Yuka Sasaki, a tanulmány szerzője. Emellett vizsgálták még a vér oxigénszintjét, a szívverést, a légzést és a szem, illetve a láb mozgását is.

A felvételeket és a kapott értékeket kielemezve pedig kiderült, az első idegen helyen töltött éjszaka során a jobb agyfélteke sokkal kevésbé volt éber mint a bal. Az első napon megfigyelt jelenségek a többi éjszakán már nem jelentkeztek. És hogy miért a bal félteke az éberebb? Mert az felel a logikáért, míg a jobb a művészi hajlamokért és a kreativitásért, és egy új környezetben talán az elsőre nagyobb szükség van.

GettyImages-78947394
Popperfoto / Europress / Getty

A szakértők szerint persze további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy hosszabb távú következtetéseket levonhassanak belőle, mert a választott módszerek nem voltak tökéletesek, például olyan tényezőket figyeltek, amik a korral változnak. Azzal is kísérleteznek majd a jövőben, hogy miként lehetne csökkenteni a bal félteke éberségét, hogy az emberek jobban aludhassanak már az első éjszakán is úgy, hogy nem otthon töltik az estét. Addig is mit tehet? Eddzen lefekvés előtt, ne nézzen annyi tévét, ne a telefonján csüngve aludjon el és csökkentse a koffeinfogyasztást.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek