6 ok, amiért okosabb lesz, ha külföldön él

Gazdasági és szociális szempontok, illetve kalandvágy miatt egyre többen vágnak neki a külföldi létnek – elég csak a Németországba emigráló kolléganőnkre gondolni. Az anyaország magunk mögött hagyása azonban nemcsak áldozatokkal jár, a számos pozitív hozadéknak egy jókora része az, hogy az ember – ha ügyes – okosabbá is válik a külföldön eltöltött idő alatt. A WorkTheWorld most egy infografikán foglalta össze azokat az előnyöket, amiket mi is bemutatunk a hajtás után.

Elöljáróban és érdekességként elmondjuk, hogy egy 2013-as felmérés szerint a lakosság 3,2 százaléka él olyan országban, ami nem a szülőhazája - ez 210 millió főt jelentett akkor. Volt még egy 50 évig tartó kutatás is, ebből az derült ki, hogy 3400 cserediák 82 százaléka gondolja úgy, hogy a külföldön élés után teljesen másképp nézz a világra, illetve egy, az Indiana Egyetem által lefolytatott is, amiben arra jöttek rá, hogy az utazók sokkal kreatívabban oldottak meg problémákat. A statisztika után jöjjenek az okok!

1. Felébred a kreativitás

Ha fizikailag (is) távol vagyunk a komfort zónánktól, akkor könnyebben észrevesszük a lehetőségeket és a megoldásokat. Ez azért van, mert az agyunk egy nyugodt figyelmi állapotba kerül, aminek segítségével könnyedén képes olyan döntéseket hozni, amivel egyébként megszenvedne.

Ezt bizonyítja a 220 egyetemista körében végzett felmérés is. A hallgatóknak a Duncker-féle gyertyaproblémát kellett megoldaniuk, és a korábban külföldön élők 60 százaléka tudta megoldani, míg a másik csoportban csak tízből négye.

GettyImages-116663668
Marco Secchi / Europress / Getty

2. Fejlődik a kommunikációs készség

Ha olyan helyen vagyunk, ahol nem beszéljük (tökéletesen) a nyelvet, akkor bizony néha nem verbális eszközöket kell bevetnünk. Ezeket pedig az élet számos más területén is hasznosítani tudjuk. 

Egy 2014-es kínai felmérés szerint akik már jártak külföldön, sokkal ügyesebben kommunikálnak és a szociális életük is pezsgőbb lesz miután hazatérnek. 

3. Jobban kereshet

Aminél talán még az is fontosabb (és az egyik oka is), hogy kapcsolati tőkére tehet szert. Ezeket felhasználva pedig később olyan pozíciók találják meg, amik az országban maradva talán nem érték volna el önt.

Az INSEAD felmérése szerint azok, akik multikulturális környezetben éltek, sokkal több állásajánlatot kaptak mint azok, akik soha nem töltöttek huzamosabb időt külföldön. 

4. Fejlődnek a kognitív készségek

Ha eleinte nem is beszéljük egy ország nyelvét, az ott töltött idő alatt kénytelenek vagyunk megtanulni azt. Annak elsajátításával pedig fejlődnek a kognitív készségeink is – ezt bizonyítja egy 2012-es MRI-vizsgálat is, ahol kiderült:, egy második nyelv elsajátításával megváltozunk az agyunk, nagyobb lesz a szürkeállomány.

GettyImages-111220751
Spencer Platt / Europress / Getty

5. Hatékonyabbak, produktívabbak leszünk

Bár még mindig sokan azt hiszik, hogy az a legjobb dolgozó, aki beesik az asztal alá, kutatások kimutatták, hogy igenis motiváló az, ha az ember többet van szabadságon. Franciaországban például 40 nap jár a dolgozóknak, az ország viszont legalább olyan jól teljesít gazdaságilag, mint azok, ahol csak 25-öt kap a munkavállaló. 

6. Felélénkül az öntudat

A magabiztosság és magunk megismerése elengedhetetlen a sikerhez, az pedig talán nem is annyira meglepő információ, hogy ebben is segít az, ha egy időre elhagyjuk otthonunkat. Ezt bizonyítja egy friss kutatás is, ami szerint már az utazás megtervezése, saját magunk távoli vagy idegen helyen elképzelése is fejleszti az öntudatunkat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek