ÉLETMÓD

Tüdőrákot okozhat a péksütemény?

2016. március 12., szombat 20:29

„Ötven százalékkal növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát a fehér kenyér, a bagel és a puf rizs" - írta meg pár napja a Daily Mail. A képlet viszont nem ennyire egyszerű – a történetnek az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának (NHS) segítségével jártunk utána.

Hogy nézett ki a kísérlet?

A DailyMail számolt be egy kutatásról, amiben 4320 texasi ember vett részt – egy részüknél (1905 fő) nemrég diagnosztizálták a tüdőrákot, a többiek pedig ebből a szempontból egészségesek voltak. A Texasi Egyetem szakértői megvizsgálták az alanyok étrendjeit, ugyanis arra voltak kíváncsiak, hogy befolyásolja a betegség kialakulását a magas glikémiás-indexű ételek (leginkább fehér kenyér, burgonya, rizs) fogyasztása.

A kutatók arra jutottak, hogy a beviteli szempontból legmagasabb értéket produkáló csapatnál 49 százalékkal nagyobb volt a rák valószínűségének kialakulása, mint a legkevesebb ilyen élelmiszereket fogyasztó csoportnál. Ebből hosszú távú következtetést azért is nehéz levonni, mert a középső csoport adatait vizsgálva semmilyen megnövekedett kockázatot nem találtak, ráadásul nem lehet tudni, hogy a bevont személyek korábban milyen életmódot vagy étkezési sémát követtek. Mivel további vizsgálatok szükségesek, ezért korai lenne kijelenteni, hogy a szénhidrát az új cigaretta - írja vonatkozó cikkében a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS).

Honnan az ötlet?

Bár a tüdőrákos megbetegedések 85 százalékáért a cigaretta felelős, bizonyos kutatások szerint a táplálkozás is növelheti a kockázatot. Az ételekkel bevitt szénhidrát hatására megnő a vércukor- és az inzulin szintje, ami azért fontos, mert korábbi kutatások rávilágítottak, hogy az inzulinhoz hasonló fehérjék serkenti a rendellenes sejtek növekedését és osztódását, és egyes szakértők szerint ezek a fehérjék a tüdőrákos emberek szervezetében nagy számban megtalálhatóak.

Kíváncsian várjuk a további kutatásokat, amik remélhetőleg egyértelműen eldöntik, hogy van-e kapcsolat a betegség kialakulása és az étkezési szokások között.

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés