Íme, az új HPV elleni oltóanyag

És minden, amit tudnia kell róla

Magyarországon évente 1000-1200 új méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak, és ugyan a védőoltással és 2-3 évenkénti szűréssel teljes mértékben megelőzhető lenne a halálozás, az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt. A tévhittel ellentétben ráadásul a férfiak sincsenek biztonságban, náluk a HPV-fertőzés fej- és nyaki daganatot, valamint nemiszervi szemölcsöt okozhat, de azt is kevesen tudják, hogy a vírus nem kizárólag nemi aktus útján, hanem apró hámsérüléseken keresztül is képes fertőzni. Januártól már itthon is kapható az az új, kilenc komponensű oltóanyag, amely a vizsgálatok szerint 20 százalékkal nagyobb védelmet nyújt a méhnyakrák ellen, mint négykomponensű elődje. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az oltás fontosságáról és az új vakcináról.

Tájékozatlanság és hanyagság

Lesújtó tény, hogy míg Finnországban egy, addig Magyarországon több mint 400 nő halt meg tavaly méhnyakrákban, ami részben annak köszönhető, hogy a lakosság nincs tisztában a HPV-fertőzés veszélyeivel. Epidemiológiai vizsgálatok is kimutatták, hogy a méhnyakrák és az egyéb genitális rákok több mint 90%-a összefüggésbe hozható a HPV-vel, a fertőzésveszély mégsem épült még be a köztudatba. Számos nemi betegségről a társadalom döntő többsége hallott már, a HPV viszont a teljes lakosság egyötöde számára – még az állami oltóprogram ellenére is – továbbra is ismeretlen, pedig élete során minden második férfi és a nők 80 százaléka találkozik vele. Arról nem is beszélve, hogy a lakosság fele egyszerűen a kevésbé megbízható óvszeres védekezésre hagyatkozik, holott a HPV-fertőzés – számos egyéb nemi betegséghez hasonlóan – akár éveken keresztül tünetmentesen lappanghat, és miután egy apró hámsérülés is elég lehet az átviteléhez, az óvszer sem nyújt teljes körű védelmet ellene.

Magas halálozási arányú megbetegedés egyébként a nyelvgyökrák is (amire szűrés nincs), amelybe tavaly 260 nő és férfi halt bele, és kialakulásáért legnagyobb részben szintén a HPV-fertőzés felelős – nem hiába hangoztatják a szakértők a megelőzés fontosságát. Ehhez képest minden hatodik magyar úgy gondolja, orális szex útján nem terjednek a nemi betegségek, a lakosság egytizede pedig azt hiszi, hogy csak a spermiummal történő érintkezéssel lehet a fertőzéseket átvinni, holott a vírus a bőrfelületen keresztül, akár közös intim borotvahasználatot követően is átkerülhet egy másik személybe. De ugyanennyien hiszik azt, hogy a nemi betegségek feltűnő tünetekkel járnak, amelyek hiányában nincs ok aggodalomra. Nem, ez korántsem igaz.

GettyImages-125767600
Joe Raedle / Europress / Getty

„Ha a méhnyakrák felismerése egy olyan stádiumban történik, amikor már a szövetekben való továbbterjedésről van szó, akkor nagyon sok esetben már késő. Éppen ezért van nagy jelentősége a prevenciónak, amelynek két alappillére a rendszeres szűrővizsgálat és a tíz éve rendelkezésünkre álló védőoltás. A tájékozatlanság és az ebből fakadó bizalmatlanság nagyon megnehezíti a fertőzések visszaszorítását, miközben a HPV elleni védőoltás jelenleg az egyetlen olyan vakcina, amivel megelőzhetjük a rák bizonyos fajtáinak kialakulását” – hangsúlyozta dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász szakorvos az új oltás bevezető sajtóeseményén.

Gyakori tévhit az is, hogy a HPV-fertőzés leküzdése után automatikus védettség alakul ki a szervezetben, ami sajnos nem igaz: bár az esetek többségében a HPV egy éven belül ugyan spontán elmúlik, az újrafertőződés kockázata a vírus leküzdése után is kifejezetten magas. Ha pedig a HPV egy évnél hosszabb ideig van jelen a szervezetben, fennáll a rákos megbetegedések kialakulásának kockázata.

A férfiak sincsenek biztonságban

A férfiaknál ugyan sokkal alacsonyabb a megbetegedések aránya, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek veszélyben, csak kevésbé tudnak róla. A HPV-vírus több mint 130 típusát ismerjük, amelyek közül kb. 40 adódhat át szexuális érintkezés útján, és ezek némelyike megfertőzheti a férfi nemi szervek és a végbélnyílás környékének bőrét. A HPV-vel fertőzött férfiak többsége tünet- és panaszmentes, bizonyos HPV-típusok miatt azonban nemiszervi szemölcs alakulhat ki, míg más típusok hímvessző- vagy végbélrákot is okozhatnak. (A szexuálisan aktív férfiak egy százaléka szenved nemi szervi szemölcsökben, míg a hímvesszőrák Európában 100 ezerből 0,1-0,9 esetben alakul ki, és a végbélrák is ritkább betegség – különösen egészséges immunrendszerű férfiaknál.)

A HPV-fertőzés tünetei férfiaknál nemiszervi szemölcs gyanúja esetén egy vagy több szemölcs a hímvesszőn, a herezacskón, a szeméremdombon, a gáton vagy a lágyékhajlatban. Az elváltozás lehet kiemelkedő, lapos vagy karfiolszerű és mivel általában nem jár fájdalommal, nem is szoktak neki nagy jelentőséget tulajdonítani. „A fertőzött személlyel való szexuális kapcsolat után hetekkel vagy hónapokkal jelennek meg a szemölcsök, de az is előfordul, hogy nincsen látható jele a fertőzésnek, ezért úgy adja azt tovább az érintett, hogy nem is tud róla. Élete során minden tizedik magyarnál kialakul nemiszervi szemölcs, ami ugyan nem halálos, de nagyon nehezen kezelhető betegség, ecseteléssel, égetéssel, lézerrel vagy fagyasztással hónapokig is tarthat a folyamat, ám mivel ezekkel az eljárásokkal nem magától a HPV-vírustól szabadulunk meg, kiújulhat a szemölcs” – figyelmeztet dr. Holló Péter bőrgyógyász-onkológus, a Magyar Dermatológiai Társulat Főtitkára.

A végbélrákról fontos tudni, hogy esetenként sem panaszt, sem tünetet nem okoz, leggyakrabban viszont vérzés, fájdalom, viszketés és váladékozás léphet fel a végbélben, illetve a végbél környékén vagy a lágyékban nyirokcsomó megnagyobbodás alakulhat ki. Ezen kívül a székelési szokások és a széklet formájának megváltozása is megfigyelhető. A hímvesszőrák korai tünetei a színbeli változás, a bőr megvastagodása és hímvesszőn való növedék kialakulása, későbbi tünetek pedig a seb, a fekély és a daganat a hímvesszőn. Általában ez sem jár fájdalommal, de előfordul érzékenység vagy vérzés.

Szűrővizsgálatokkal a daganatok korai szakaszban is felismerhetőek – bár az esetek több mint felében a beteg megkésve (gyakran több hónap várakozás után) fordul orvoshoz –, míg a hímvessző, a herezacskó, és a végbél bőrén lévő elváltozások önvizsgálattal is észlelhetőek. Ha tehát ezeken a területeken hólyag, szemölcs, fekély, seb, folt, vagy bármilyen más elváltozás jelenik meg, azonnal bőrgyógyászhoz vagy urológushoz kell fordulni.

Mennyivel tud többet az új vakcina?

Az új oltóanyagot a 6-os, a 11-es, a 16-os, a 18-as vírustörzs mellett öt további, a 31-es, a 33-as, a 45-ös, az 52-es és az 58-as típusú fertőzések kialakulásának megelőzésére fejlesztették ki. A 2014-től az állami oltóprogram keretében is kapható kétkomponensű vakcina a 16-os és 18-as típusú, daganatos megbetegedésekért felelős fertőzések ellen nyújt védettséget, a négykomponensű HPV-elleni oltóanyagot pedig eredetileg a méhnyakrák és a nemiszervi szemölcsök megelőzésére fejlesztették ki, de az eredmények szerint a HPV okozta végbélrákot megelőző állapotok kivédésére is alkalmas.

„A négy komponensű oltás egyébként nemcsak négy vírustörzs ellen, hanem egyfajta keresztreakciónak köszönhetően további 10-15 vírustörzs ellen is hatékony. Ehhez képest az idén januártól elérhető 9 komponensű vakcina 20%-kal nagyobb, 90%-os védelmet biztosít a méhnyakrákkal szemben, a férfiakat is érintő végbélnyílás körüli rákok esetén pedig közel teljes körű, 95%-os védelmet nyújt. A hüvelyrák esetén szintén jelentősen nagyobb, 85%-os ez az arány, míg a szeméremtesti rák ellen 90%-os biztonságot nyújt az oltóanyag” – magyarázta dr. Szőnyi György. 

Még több tudnivaló az új vakcináról

  • A 9 komponensű oltóanyag hatékonyságát négy éve követik nyomon egyes vizsgálati alanyok esetében, akiket a jövőben is ellenőrizni fognak, hogy kiderüljön, milyen hosszú időn át nyújt védelmet a vakcina. De ha a 2 és 4 komponensű oltóanyagok hatékonyságát vesszük alapul – amelyek esetében 8-10 év elteltével sem tapasztalják a szakértők az elévülést -, akkor feltehetően az új vakcina is legalább ilyen hosszú időn át tud védelmet nyújtani.
  • Az oltás azért sem kockázatos, mert nem egy legyengített vírust, hanem egy fehérjekomponenst tartalmaz.
  • A vakcina nem váltja ki a szűrővizsgálatokat, ezért lányoknak és nőknek továbbra is fontos azokra eljárni.
  • Az oltóanyag HPV kilenc típusán kívül más ellen nem nyújt védelmet.
  • A szervezetben már megjelenő fertőzés ellen nem nyújt védelmet.
  • Nem mindenki számára egyformán nyújt védelmet.
  • Nem okoz meddőséget, diabéteszt vagy autizmust.
  • Várandósság ideje alatt nem ajánlott az oltás beadása.
  • A védőoltás megelőzésre, és nem gyógyításra alkalmas.
  • A védőoltás korosztálytól függően 2 vagy 3 dózisú, a második dózist kettő, a harmadikat hat hónappal az első oltás után kell beadni.
  • Nők esetében bármelyik HPV-elleni oltóanyaggal, férfiak esetében pedig a 4-, illetve 9-komponensű oltóanyaggal be lehet fejezni egy korábban már megkezdett oltássorozatot.

Kik és mikor olthatók be?

Minél korábban adjuk be a védőoltást, annál hatékonyabb, Miért? Ha a szervezet találkozik egy számára idegen anyaggal, például egy vírussal, akkor megpróbál az ellen aktívan fellépni, a HPV-vírusnál a szervezet azonban sokszor nem elég gyors, így a vírus beírja genetikai kódját a sejtekbe. Ám ha erre felkészülünk, akkor a fertőzés megjelenésekor lényegesen nagyobb hatékonysággal járhatunk el. Fontos, hogy ne csak a fiatalok, hanem a szexuálisan aktív idősebb korosztály is kapjon oltást. Fiúk és lányok esetében is 9 éves kortól adható, de 11 éves kortól mindenképpen ajánlott a vakcina beadása, ami érthető is, ha belegondolunk, hogy manapság mennyire korán kezdenek szexuális életet élni a kamaszok. De felnőtt nőként és férfiként is ugyanúgy szükség van az oltásra, mivel a természetes fertőzés után nem alakul ki tartós védettség, így a vírusokat újra és újra el lehet kapni, tehát a megbetegedés kockázata folyamatosan fennáll. Emellett vizsgálatok azt mutatják, hogy a 25-45 éves korú nők között is igen magas a HPV-fertőzés aránya, 50 éves kor körül pedig kifejezett csúcs mutatkozik az előfordulásában.

GettyImages-125767555
Joe Raedle / Europress / Getty

Már minden világos, de mennyibe kerül?

A nemzeti immunizációs program keretén belül a 12. életévüket betöltött lányok számára ingyenesen biztosított oltáson kívül a többi oltóanyagra nincs támogatás. Ezek a fiatalok továbbra is ingyenesen kaphatják a kétkomponensű oltóanyagot, de ha a szülők szélesebb körű védelmet szeretnének biztosítani gyermekük számára, beszerezhetik ehelyett a négy- , illetve kilenckomponensű oltóanyagot. A 4 komponensű HPV-vakcina oltásonként 17.990 forintos, míg az új, 9 komponensű vakcina oltásonként 27.990 forintos ajánlott fogyasztói áron kapható a patikákban.

Kell ez nekünk?

A kétkedő, netán oltásellenes olvasóban biztosan felmerül a kérdés, hogy ha annyira szükséges az oltóanyag beadása, ráadásul európai és világviszonylatban sem állunk valami jól rákmegelőzés terén, miért nem biztosítja azt az állam mindenki számára ingyenesen, illetve megéri-e egyáltalán ennyi pénzt kidobni és „kockáztatni a semmiért” (ahogy dr. Diane Harper fogalmazott korábban).

A gyanakvók megnyugtatása érdekében tisztáztuk már, hogy miért is olyan fontos, illetve hogy a rosszmájú híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem veszélyes a HPV-oltás. Azzal pedig, hogy jobb félni, mint megijedni, a sajtótájékoztatón felszólaló szakértők is egyetértenek. „Érdemes mérlegelni, hogy a daganatos megbetegedések megelőzése, illetve gyógyítása, vagyis az életek megmentése általában milyen költségekkel jár. A vakcina árát a hatékonyság, a fejlesztés és a korszerűség indokolja, de természetesen mi is igyekszünk érvelni az illetékes döntéshozóknál a támogatás kiterjesztése érdekében, és bízunk benne, hogy a jelenlegi oltóprogram megújul, illetve előbb-utóbb szélesedik az államilag finanszírozott oltások köre” – mondta dr. Csutora Péter, a 9 komponensű oltóanyag forgalmazójának orvosigazgatója.

További hasznos információt a HPV-fertőzésről és a vakcinákról a www.hpvdoktor.hu oldalon talál.

Oszd meg másokkal is!
Mustra