Ezért lehet baj a súlyunkkal a 20-as, 30-as és 40-es éveinkben

A fogyókúrás célok elérésének útjában nem mindig csak üres kifogások állnak, hanem sokszor valamilyen tartós és komoly akadály miatt nem koronázza siker az elszánt próbálkozásokat. Az életmódváltás pedig általában akkor fullad kudarcba, ha nem vagyunk teljesen tisztában az azt hátráltató okokkal, amik ráadásul kortól függően eltérőek is lehetnek. Szakértőt kérdeztünk arról, hogyan hozhatjuk ki a legjobbat a különböző élethelyzetekből.

20-as évek

Baráti lakomák

„Ebben a korban rendszeres a nagymértékű alkoholfogyasztást követő bőséges hajnali étkezés, ami azért nem olyan nyerő az egészség szempontjából, mert nem elég, hogy az alkoholnak eleve magas a kalóriatartalma, hatására olyan kevésbé tápláló, üres kalóriákat tartalmazó ételeket kívánunk meg, mint a hamburger, a gyros, a pizza vagy a hotdog. Rendkívül gyakori a fiatal felnőtteknél a túlzott koffeinfogyasztás is energiaital vagy kávé formájában, ami a minőségi alvás rovására mehet. A kialvatlanság miatt pedig szellemileg és lelkileg is gyengül az ember, azaz ilyenkor kevésbé tud koncentrálni az egyszerűbb feladatokra is, vagy ellenállni a nassolás kísértésének” – mondta a Díványnak Erdei Lilla dietetikus és személyi edző.

Amikor még nincs partner és/vagy gyerek, annyiszor járhatnak a nők közös baráti ebédekre vagy vacsorákra, ahányszor csak kedvük tartja (vagy a pénztárcájuk bírja). Márpedig társaságban bizony hajlamosak vagyunk a kelleténél többet enni, és akkor is tovább falatozni, amikor már csak a szemünk kívánja. Ma már azonban a legtöbb étterem kínálata tele van egészséges fogásokkal. Az már más kérdés, ha valaki képtelen ellenállni a csábítóbb falatoknak, és egy pillanat alatt felborul a heti diétás terve.

Kutatások igazolják, hogy étteremben az asztaltársaság nagy része általában ugyanazt kéri, amit az elsőként rendelő vendég. Használd ki, amikor rád kerül a sor: válassz valamilyen egészséges alternatívát, hogy a barátok is példát vehessenek rólad. Persze azzal sem jársz rosszul, ha csak az ételadag felét fogyasztod el helyben, a másik felét pedig hazaviszed másnapi ebédnek vagy vacsorának. De azért ne hidd, hogy a mértéktartás mindig tuti megoldás.

shutterstock 205290778
Shutterstock

Amikor a képernyő a társaságod

A telefon nyomkodása reggeli közben, ebédszünet az irodai székben töltve, vacsora alatt ismét a telefon nyomkodása, vég nélküli nassolás a tévé előtt ücsörögve. Ismerős? A szakértők szerint a számítógép vagy bármilyen képernyő előtt ülve általában többet eszünk, ráadásul kisebb is az élvezeti értéke. Ha a munkahelyi hajtás miatt nem is tudsz mindennap egy hosszabb ebédszünetre időt szakítani, azért néhány perc erejéig kapcsolj ki, próbálj csak az étkezésre fókuszálni, és lehetőleg tedd ugyanezt otthon a vacsoránál is.

Késő esti nassolás

„Sokan egész nap alig esznek néhány falatot, vagy kihagynak étkezéseket, esténként pedig nem győzik nyitogatni a hűtőszekrényt vagy mindenféle finomsággal jutalmazni magukat. Egy egyszerű és hasznos trükkel azonban megtörhetjük az ördögi kört: vezessünk evésnaplót a többször keveset szabály betartásával, így megelőzhetjük a késő esti falásrohamokat. Ha kell, állítsunk be a telefonon emlékeztetőt, hogy rendszeresen együnk valami táplálót, legyen az egy banán vagy egy pohár görög joghurt” – javasolja a szakértő.

30-as évek

„Az összeköltözés, a házasság és a gyerekvállalás miatt hajlamosabbak a nők a megszokottnál kevesebb figyelmet és időt fordítani saját egészségükre, hiszen a család kerül az első helyre. Lehet, hogy évente összesen csak 2-3 kilót hízik valaki, de néhány év alatt ebből szinte észrevétlenül akár 20 kg súlyfelesleg is lehet. Éppen ezért a megelőzés, azaz a teljes értékű táplálkozás kialakítása lenne a megoldás. Nagyon sok nőnek egyébként a terhesség alatt nő meg jelentősen a súlya, a felszaladt kilóktól pedig aztán képtelenek megszabadulni. Az egészséges mértékű hízás 10-12 kg lenne, és a várandósság nem jelenti azt, hogy két ember helyett eszünk, hanem azt, hogy két emberért. A minőségre kellene tehát inkább odafigyelni, nem a mennyiségre” – figyelmeztet Erdei Lilla. „Sok anyuka ráadásul úgy gondolja, hogy a sikeres fogyás érdekében magának külön kellene főznie – amire aztán végképp nincs ideje –, holott miért is ne ehetne az egész család zöldségekben gazdag fogásokat vagy desszertnek gyümölcssalátát?” – fűzi hozzá a dietetikus.

shutterstock 205272349
Shutterstock

Azt hiszed, nincs időd mozogni?

A legtöbb kismama úgy gondolja, hogy képtelenség időt szakítania egy kis testmozgásra, sőt ünnepnapnak számít, amikor legalább kipihentnek érezheti magát. Aki nem híve annak, hogy az edzőterembe menet lepasszolja a gyereket egy-két órára, az kihasználhatja az otthoni alvásidőt arra, hogy a házimunkák mellett a testedzést is letudja. De simán csatlakozhat a babakocsival futók körébe is, a lényeg, hogy legyen kreatív, és ne gondolja, hogy a gyerek miatt megállt a saját élete.

40-es évek

Veszít az izomtömegből

„Ahogy testünk öregszik, izomzatunk is kezd fokozatosan „leépülni”, sőt a metabolizmusunk is lassul, ezért könnyebben felszaladhatnak a kilók. Ha viszont megfelelő mennyiségű fehérjét fogyasztunk, és a napi teendők mellé beiktatunk egy kis súlyzós vagy erőnléti edzést is, akkor megállíthatjuk, legalábbis lelassíthatjuk a folyamatot. Aki viszont vacsorára szokott valamilyen húsos fogást készíteni, az számoljon azzal, hogy szervezete zsírként fogja elraktározni a fehérjét, ahelyett, hogy felhasználná azt. Az ideális elosztás 20-30 gramm fehérje lenne egy étkezés alatt, és kb. 10 gramm, ha nassolnivalóról van szó” – nyilatkozta a Women’s Health magazinnak Karen Ansel táplálkozási tanácsadó.

Ne legyél hangulatevő!

„A 40 év feletti nőket érintő klimax nemcsak a petefészek működésének romlásával, de az ösztrogénszint csökkenésével is jár. Ilyenkor gyakoriak a hangulatváltozások, amiknek mértéke ugyan egyénenként változó, ám lényegesen befolyásolhatják táplálkozási szokásainkat is. Ennek eredménye lehet egy rögtönzött pizzarendelés vagy valamilyen gyorsétellel való önjutalmazás, azaz a meggondolatlan esti dőzsölés. Aki viszont hétvégenként szán néhány percet arra, hogy megtervezze a következő heti étrendjét vagy csak a vacsoráit, az kisebb eséllyel fog megbotlani. Az ösztrogénszint csökkenésével egyébként a csontritkulás is fokozódhat, és a nőknél a menopauza után gyakoribbá válhatnak a különféle csonttörések. Éppen ezért a kalcium- és D-vitamin-bevitelnek elégségesnek kell lennie, ami mellett mérsékelt testmozgást is érdemes végezni minden nap” – javasolja Erdei Lilla.

Nem elég motivált a magyar nép?

„Annak, hogy az elhízás komoly közegészségügyi problémát jelent hazánkban, az elkényelmesedés a legfőbb oka; a mai középkorúak fiatalon nem szoktak hozzá a rendszeres testmozgáshoz, ezért később sincs erre igényük, és nehezebb rávenni őket a sportolásra. Másrészt sok gyerek nem azt a mintát látja maga előtt, hogy milyen jó is a szabadban lenni, kirándulni, fára mászni vagy a haverokkal focizni, hanem egyszerűen hozzászokik ahhoz, hogy otthon, a képernyő előtt gubbaszt és majszol. Nem csoda, hogy társadalmunk egészségi állapota az EU-s statisztikák végén kullog” – mondja Erdei Lilla.

„Mivel a kor előrehaladtával, körülbelül a 35. életévtől fokozatosan csökken a fogyókúra és az edzés hatékonysága, érdemes lenne minél előbb kialakítani egy egészséges életformát, hiszen később csak keservesebb lehet a pluszkilók elleni küzdelem. Komolyabb változások azonban a nyugdíjba vonuláskor szoktak történni: ha az addig aktívan dolgozó felnőtt hirtelen egyik napról a másikra inaktívvá válik, az étkezések száma és mennyisége viszont marad a régi – vagy esetleg még gyakoribb és nagyobb mértékű lesz –, akkor persze számítani kell a testsúly gyarapodására” – fűzi hozzá a szakértő.

 

Hozzászólnál? Facebook-oldalunkon megteheted!

Kövess minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra