Napi nyolcszor kötnek bele a nők saját magukba

Kicsit spanyolviasz jellegű annak a WomanKind projekt keretében készített kutatásnak az eredményei, amit nemrég a Daily Mail publikált. Kiderült, egy átlagos nő naponta nyolcszor talál hibát magán, és igen, ebből első helyen a (vélt vagy valós) túlsúly áll. 

Kétezer nő vett részt abban a vizsgálatban, ami rávilágított arra, hogy közülük minden hetedik rendszeresen bírálja magát a nap folyamán. Az alanyok közül legtöbben fogyni szeretnének és bár a húszas toplista nagy része a külső "hibákról" szól, a felsorolásban helyet kapott az is, hogy nem keresnek elég pénzt, nincs jó munkájuk és hogy folyton visszautasítják a bókokat.

A szakértők szerint egyébként a testükkel kapcsolatos elégedetlenségben vastagon benne vannak a szelfik és a képmegosztó közösségi alkalmazások is, például az Instagram, hiszen a nők így naponta kapják az arcukba a tökéletes fotókat, miközben elvárják tőlük, hogy megtalálják az egyensúlyt a munka és a család között.

GettyImages-71715336
Bruno Vincent / Europress / Getty

Zoe Griffiths, a vizsgálat szervezője szerint a kritikus szemlélet eddig is megvolt a nőknél, de a mostani rohanó és külsőségközpontú világunkban sokat romlott a helyzet. A kutatásból egyébként az is kiderült, hogy már kora reggel elkezdjük magunkat szidni: az alanyok fele (46%) már fél 10 előtt túlesik az első "leszúráson". Ennél kicsit fájdalmasabb az, hogy tízből négy nő még soha nem dicsérte meg magát semmiért.

A 20 leggyakrabban elhangzott kritika
1. Túl kövér/túlsúlyos vagy. 11. Azon aggódsz, hogy az emberek (mit) beszélnek a hátad mögött.
2. A hajad mint egy szénaboglya. 12. Alulöltözöttnek érzed magad.
3. Nagy a hasad. 13. Nem vagy elég stílusos.
4. Nem mozogsz eleget. 14. Nem szexelsz eleget a partnereddel.
5. Ápolatlannak tűnsz a többiekhez képest. 15. Nem vagy annyira kreatív, mint más nők.
6. Nem keresel elég pénzt. 16. Nagy a feneked.
7. Kövér napot tartasz. 17. Nem vagy annyira összeszedett, mint más nők.
8. Nem hordasz bizonyos ruhadarabokat, mert szerinted nem tudod viselni őket. 18. Nem töltesz annyi időt a barátaiddal, mint amennyit kéne.
9. Azt kívánod, bárcsak annyira fotogén lennél, mint a közösségi médiában látható nőtársaid. 19. Nem viselsz elég sminket.
10. Valamilyen negatív reakcióval hárítod el a bókokat. 20. A partnered nem talál vonzónak.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra