Ennyi idő után látszódik, hogy hanyagolja az edzést

A Business Insider igazi, testépítőnek is beillő egyetemi előadót kérdezett meg arról, hogy mennyi idő alatt tűnnek el szépen kidolgozott izmaink, ha felhagyunk a testmozgással. 

Sok jóval nem biztat minket a videón a Rutgers Egyetem munkatársa. Shawn Arent arra figyelmeztet, hogy valójában már az első héten kezdünk veszíteni a formánkból, ezért gyorsan vissza kell szoknunk az edzésre, ha nem akarjuk a kukába dobni az addig elérteket. Egészen pontosan 1-3 hónapon belül visszakerülhetünk arra a szinte, ahonnan elindultunk. Persze ez nagyban függ attól is, milyen állapotban voltunk a kezdetekkor. Arent szerint jó hír, hogy ha mégis újra nekilátunk a rendszeres testmozgásnak, hamar vissza is térhet a látványos változás. 

Úgy véli ő is, hogy a kemény munkát jó olykor egy kis pihenővel megszakítani, a legnagyobb baj, hogy sokan az egy hét után képtelenek visszaállni a rendszeres edzésre, újabb és újabb hét marad ki, és ezzel tönkreteszik addigi munkájukat. Ezért azt javasolja, hogy ne hagyjuk abba a testmozgást egy teljes hétre, inkább tartsunk könnyített hetet, és így utána könnyebb lesz visszarázódni.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek