Hologrammal őrzik a mozgáskorlátozottak parkolóhelyeit Oroszországban

Nem csak itthon probléma az, hogy a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyet sokan jogtalanul foglalják el. Oroszországban például a sofőrök 30%-a áll be a mozgássérült parkolóba, hiszen csak beugrik, siet, esik az eső, van mellette még kettő, csak elég lesz az az igazi rászorulóknak, egyébként is fáj a lába, és hasonló érvek mentén megmagyarázva azt, hogy miért nem akkora bűn elfoglalni egy mozgáskorlátozott helyét. Most azonban hologrammal védik a helyeket egy oroszországi bevásárlóközpontban. 

A Dislife nonprofit szervezet a bevásárlóközpont parkolójába telepített ki projektorokat. A rendszer úgy működik, hogy egy kamera felismeri a szélvédőre helyezett mozgássérült matricát, ha ezt nem látja, akkor bekapcsol és egy kerekesszékes hologramja jelenik meg egy nagyon vékony, szabad szemmel láthatatlan párásított anyagra vetítve. "Állj meg, mit csinálsz? Én nem csak egy földre festett jel vagyok, ne tegyél úgy, mintha nem léteznék!" - száll szembe a hologram az autóssal, akinek ezek után a lelkiismeretére van bízva, hogy keres-e másik helyet nagyjából 15 méterrel messzebb. A videón megnézheti, hogy mindez hogyan működik a valóságban. 

Ön szerint működne ez a taktika nálunk?

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek