Márciusban született? Figyeljen jobban a szívére!

Érdekes eredményre jutottak a Columbiai Egyetem tudósai: szerintük ugyanis összefüggés mutatható ki a születési hónap és a bizonyos betegségekre való hajlam között. A kutatáshoz New York egészségügyi adatbázisait használták, és 55 olyan kórt találtak, amelynek feltűnése egyértelműen függ attól, hogy januárban vagy éppen decemberben született-e valaki. Kiderült, hogy a legkevesebb betegséggel a májusban születetteknek kell számolni, míg a legrosszabb helyzetben az októberiek vannak – olvasható a DailyMailen. Az eredményeket a Journal of American Medical Informatics Association kiadványban tették közzé.

„Ezek az adatok segíthetnek a tudósoknak abban, hogy új, a betegségekhez kapcsolódó kockázati tényezőket fedezhessenek fel" – nyilatkozta dr. Nicholas Tatonetti, a tanulmány szerzője. A kutatók tervezik, hogy a vizsgálatot lefuttatják az Egyesült Államok más városaiban és külföldön is, hogy lássák, mennyi minden függ például az időjárástól vagy az egyéb környezeti tényektől. Korábban egyébként voltak olyan sejtések, amelyek szerint például az asztma feltűnése összefüggésben állhat az egyén születési hónapjával, de ezeket semmilyen jelentősebb mintával rendelkező kutatás nem igazolta. Ez adta a kezdő löketet a szakértőknek, akik végül 1688 betegséget vetettek össze a születési hónapokkal – tették mindezt annak az 1,7 millió olyan páciensnek a kórrajza alapján, akiket 1985 és 2013 között New York egyik kórházában kezeltek.

„Fontos, hogy senki ne kezdjen el pánikolni. A hónap csak egyetlen tényező a számos többi -  egyébként jóval fajsúlyosabb - tényező közül. Ilyen például az étkezés és az, hogy mennyit mozog az illető" – nyugtat dr. Tatonetti. Ha ennek ellenére kíváncsi: az asztma a júliusban és az októberben születettek esetében volt a leggyakoribb. Ez az időszak egy korábbi dán kutatásban május és augusztus volt – ami azért is lehet, mert Dániában akkor hasonlóak az időjárási körülmények, mint New Yorkban az említett két hónap alatt.

Kiderült az is, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) a New York-iak esetében a novemberben születetteket érintette a leginkább (ez pedig megegyezik egy svéd kutatással, ami szintén ugyanerre jutott), a szívbetegségek pedig a márciusiakat érintik a leginkább. A posztunkban található videóból és a Columbiai Egyetem grafikája szerint is a május és a július között születettek járnak a legjobban.

disease association calplot annot final
University of Columbia
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek