Most épp a HPV-oltással riogatnak a vakcinaellenesek

"Köztudott, hogy a HPV oltás is csak a gyógyszermaffia találmánya, akiket beoltanak, hullanak mint a legyek, aki meg nem, az beteg lesz, vagy valami még ennél rémesebb történik vele" - nagyjából így foglalható össze a Világ helyzete blog egyik bejegyzése, ami egy, a dán TV2 által készített dokumentumfilmre hivatkozik. Ebben HPV-oltáson átesett lányok mesélnek arról, mi történt velük: közülük háromnál POTS-szindrómát diagnosztizáltak, amely meglehetősen ritka, viszont krónikus betegség. A POTS-szindróma nem szerepel a négykomponensű oltás mellékhatásai között (ld. 6.oldal), ami persze nem jelenti azt, hogy teljesen kizárható az oltás és a mellékhatások összefüggése, de azt sem, hogy egyenes következménye volna.

A jól felépített film alapján nyilván sokakban merül fel kétely azzal kapcsolatban, vajon jól döntenek-e, ha az oltást választják. Az alábbiakban megnyugtatnánk a kétkedőket, hogy igen, jól döntenek, és azt is elmagyarázzuk, hogy miért. És nem, ezt a cikket nem vakcinagyártók rendelték.

GettyImages-540152705
The Sydney Morning Herald / Europress / Getty

Ami biztos ,hogy Magyarországon a HPV (Humán Papillomavírus) elleni oltás a kötelezően felajánlható oltások közé került, ami azt jelenti, hogy a 2014/15-ös tanévben 12. évüket betöltő, hetedikes lányok ingyen kaphatják meg az oltást, ha igénylik. A HPV elnevezés egy csomó vírust foglal magába, melynek nagy részét a szervezet önállóan legyőzi, de vannak típusai, melyek rákot okozhatnak, más típusok pedig nemi szervi szemölcsöt.

 Azok, akik a rákkeltő (16-os vagy 18-as alcsoportba tartozó) vírussal fertőződnek meg, szintén gyakran észrevétlenül megússzák betegség nélkül, és pár éven belül vírusmentesek is lesznek, de minden tizedik esetben hosszú évekre fennmarad a vírus a szervezetben, ami magas kockázatot jelent a méhnyakrák szemponjából. Ugyanazt a HPV-vírust is többször el lehet kapni, mivel a szervezet nem emlékszik a fertőzésre. Ezek ellen létezik már oltás, az egyiket a Merck gyártja - ez négy komponensű -, míg a másikat a GlaxoSmithKline, ez két komponensű (a vakcinák nevét a gyógyszerekről szóló szabályozás miatt nem írhatjuk le).

Jelenleg a méhnyakrák a 15-44 éves nők körében a második leggyakoribb daganattípus, évente 407 nő hal bele a betegségbe, és nagyon sokak esnek át radikális műtéten.

A szabályozás életbe lépése óta 10-ból 8 szülő kérte hetedikes lánya számára azt az oltást, melyet eddig világszerte 60-70 millió ember kapott meg. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) folyamatosan monitorozza az adatokat, és 2014-es  jelentése szerint a HPV oltást biztonságosnak és hatásosnak minősítették. Ami biztos, hogy 2006 júniusa és 2014 márciusa között 67 millió dózis HPV vakcinát használtak fel, a VAERS rendszerbe pedig 25.000 bejelentés érkezett az oltással kapcsolatos mellékhatásokról. Ennek 92 százalékát a nem komoly mellékhatások tették ki, melyek lehetnek fejfájás, hányinger, hányás, ájulás, és ezekre a gyártók a vakcináról szóló tájékoztatóikban esetleges mellékhatásként fel is hívják a figyelmet. 

 „Dániában és Svédországban az elmúlt években több százezer, Ausztráliában másfél millió fiatal lányt oltottak be, és a szóban forgó populációkban rövid idő alatt szinte teljesen eltűntek egyes jól megfigyelhető, HPV okozta megbetegedések. Számos ország példája bizonyítja: sikerre lehet vinni a HPV elleni küzdelmet, ezért is nagyon fontos, hogy felvegyük a harcot a rémhírekkel szemben, hiszen Magyarországon háromszor annyi áldozatot szed a méhnyakrák, mint Európa többi részén” – nyilatkozta megkeresésünkre dr. Ócsai Lajos, aki nyugdíjazásáig a Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának főosztályvezetője volt. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek