Gluténmentes hamburgerrel száll be a versenybe a Meki

A szerda délelőttöt egy gluténmentes hamburgerrel indítani elég brutális, az azt követő hatalmas szelet tortáról nem is beszélve. Az egész apropóját az adta, hogy a McDonald's végre eljutott arra a pontra, hogy felismerte, vannak még vásárlók, akiket nem sikerült meghódítania, pedig ha tehetnék, ők is szívesen tolnák magukba a hambit. Ezek pedig a gluténérzékenyek, akik számára csütörtöktől megnyílik a kánaán.

A lényeg, hogy mostantól már gluténmentes dupla sajtburgert is árulnak 11 hazai étteremben, ami azt jelenti, hogy három budapesti (a Nyugati, az Óbudai és a Kőbányai üzletek) és hat vidéki városban (Debrecenben, Kaposváron, Egerben és Nagykanizsán további egy-egy, Székesfehérváron két étteremben, valamint Nyíregyháza mindkét üzletében) lehet majd kapni az új típusú burgereket. Nem volt persze véletlen a bejelentés időzítése, a Cöliákia Nemzetközi Napja ugyanis május 16

A gluténmentes dupla sajtburger semmiben nem különbözik a sima verziótól, eltekintve a zsömlétől, meg persze az árától. Azt fontos tudni, hogy gluténérzékenység ide vagy oda, ez a termék 572 kcal-t tartalmaz, azaz 110-zel még többet is, mint a hagyományos, de ez a gluténmentes termékeknél általában így van. Az ára pedig 970-1020 forint közt lesz, a sima verzió pedig nagyságrendileg 600 forint körül kapható.

Tapasztalt kollégánknak is vittünk egy tesztpéldányt, hogy mondjon véleményt az új termékről: "Ha ezt kóstolja meg valaki életében először a mekiből, akkor joggal mondja utána, hogy ez bizony műkaja. A zsömle állaga sokkal gumiszerűbb, mint a hagyományos verzióé, a szezámmag a tetején tuti, hogy műanyagból van, annyira furcsa az állaga és a tapintása. Ízre és illatra sokkal közelebb áll a kenyérhez, mint a jól megszokott mekis zsömléhez. De ki akarna két szelet sima fehérkenyér közé rakni mekis kaját, amikor ott a rendes? Meg valahogy természetellenesen fehér is a zsömle belseje. Én maradok a gluténos verziónál. Ha már az ember mérgezi magát, akkor tegye tisztességgel." 

Persze azok, akik lisztérzékenyként hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a sikértartalom hiánya miatt más lesz a szerkezete a kenyérféléknek, és ez más textúrával párosul, máshogy ítélik meg az új hamburgert, és nem is vitatható, hogy számukra ez nagyon sokat jelent, főként ha gyerekként élik meg a betegséget. 

A jó híreknél maradva csütörtöktől lesz minden McCafé üzletben laktózmentes tej és mandulaital is a hagyományos tej mellett. Kis üröm az örömben, hogy míg a laktózmentes tejet ingyen adják, a mandulaitalért 150 forint pluszt kell fizetni, amit a termék relatíve magas ára indokol.

A talán legizgalmasabb étel a Málnás csokitorta, amelyben nincs glutén, laktóz és hozzáadott cukor sem, ehelyett xilitet és eritritet használnak édesítésre. A fejlesztés jó egy éve kezdődőtt el, részt vett benne Sallai Fanni is, a Cake Shoptól. A rendkívül tömény torta nem lett túl édes, a málna a tetején jól harmonizál a csokoládéval, ráadásul egy szelettel bőven jól lehet lakni. A torta étteremtől függően 880-890 forintért lesz kapható. 

A gluténmentességnek ára van

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon miként változik a szendvicsek tápértéktartalma gluténmentesítés után. Példának a dupla sajtburgert vettük, de ahogy néztük, a baconnel turbózott verzió is hasonló változásokon esett keresztül. Az étel kalóriatartalma negyedével nőtt: az "eredeti" 461 kcalból 572 lett, viszont kevesebbet kapunk fehérjéből. Az is kicsit szomorú, hogy a zsír 20 százalékkal nőtt, de ez még mind semmi a szénhidráthoz képest, amiből így másfélszer annyi található. Jó hír viszont, hogy az amúgy kevés rostból kétszer annyit kapunk, a sótartalom pedig változatlan.

 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek